Sokan nem szeretik a partnerük lábát szagolni, ezek számára egyetlen, a másikra jellemző lábszag létezik. Egy változó intenzitású, már-már homogén bűz.
A legrosszabb a szagtalan láb (ijesztőbb a szagtalan pinánál is). Ezzel semmi dolog, sajnos.
Az amatőr nem sokkal többet tud a lábszagról, mint aki nem szeret szagolni. Az amatőr nem meri kiélni egészséges vonzódását egy olyan dologhoz, amely valami módon mégiscsak gusztustalan és nem kellemes. Ellágyul saját merészségén, amikor jól hallhatóan szippant egyet-egyet partnere lábfeje felett. Érez is valamit, ami összekötődik benne az utána, vagy előtte, vagy éppen alatta kapott jókkal, és elégedett magával. Perverz, perverz - ízlegeti magában a szavakat, és beleremeg.
A láb legkevésbé szagos része a lábfej, hiszen az átmenetet képviseli a szagtalan rész (lábszár), és a legszagosabb, lenti részek között. Ami viszont meglepő, hogy a lábfej szinte pontosan ugyanannnyira szagos, mint a legszagosabb részek között fekvő - és azokkal közvetlen kapcsolatban lévő - talp. A talp oázis az orr számára, ahol megpihenhet, mután egy illatozó helyről érkezett, és mielőtt továbbindulna egy másik érettebb illatmező felé. Mint, amikor a borkóstolásnál, valami semlegeset ízlelünk, hogy megpihentessük a nemrég igénybevett ízlelőszervünket. Sokan az ujjakat tartják a legbüdösebbenk, és nem járnak messze az igazságtól, de a szokásos hibába esve, egybemosnak dolgokat. A lábszagolás csúcsa, a legszagosabb lábrész, a lábujjak közötti rész. Érdemes finoman szétnyitni az egyes lábujjakat, és a közöket külön-külön megszagolgatni. Az enyhén izzadó, kissé nedves lábnál ez egészen az érzéki beteljesüléshez viheti a szagolót.
Az izzadtság helyettesíthető nyállal, azonbana túlzott nyálmennyiség a saját nyálunk szagával fedi át a partnerünk saját bűzét, ami nagyban rontja az összélményt.
A következő témánk az orrba nyalás lesz.