2010. júl 08.

Szeretet és szerelem

írta: Sólyom Bátor
Szeretet és szerelem

 

Platón híres Lakomájá-ban a szerelmet és a szeretetet is vágyként, ennek megfelelően hiányként határozza meg. Ugyanis csak olyasmire vágyunk, aminek híján vagyunk. Platón szerint éppen a szeretetre való olthatatlan vágyunk leplezi le hiánylétünket. Platón egy valódi furcsa pár egyike, Szókratész tanítványa, Arisztotelész mestere, Szókratészről ír dialógusaiban, vagyis Szókratész nélkül, nem is lett volna, mit írnia, és sosem hallottunk volna felőle, viszont Szókratészt sem ismernénk, ha nem lennének Platón dialógusai. Sajátos dupluma ez kultúrtörténetünknek.

Platón kiindulási alapja az emberi lét hiánylétként való meghatározása: minden földi dolog csupán gyenge másolata az ideák tiszta és tökéletes világának. Ez a gondolata termékenynek bizonyult a keresztény tradíció számára is, így az sem meglepő, hogy pontosan ugyanott tévedett Platón, ahol a kereszténység is elvéti a dolgot.
A szerelem vágy, a szerelem őrjöngés és felfokozottság, próbálunk a másikra tapadni hézagtalanul, belebújni teljesen, sírva fakadunk szeretkezés közben, mert érezzük, hogy nem lehet ezt hézagtalanul, és amikor lehet, akkor már nem is vagyunk magunknál, majd kizuhanunk ismét egymásból. A szerelem hiány, szükséglet. De a szeretet egészen más.
Aki szerelmes, az nem tudhat szeretni. A szerelem féltés, a szeretet öröm. A szerelem kirekesztés, a szeretet elfogadás, befogadás. A keresztény tradíció különbséget tesz földi és égi szerelem között, ami valójában a földi szeretet és az égi szeretet közötti különbségtétel, hiszen senki nem gondolja értelmesen összevethetőnek Isten szerelmét teremtményei iránt, és azt, ahogy kiveretjük esténként a faszunkat.
Azt állítja, azt sugallja, hogy az Isten iránti szeretetünk csupán kistestvére Isten felénk irányuló szeretetének, míg egymás iránt érzett szeretetünk csupán sápatag visszfénye lehet ezeknek.
Az ember tud szeretni: tud embert is szeretni, tud Istent is szeretni. Nem könnyen, de tud. Istenszeretetünk az ima, ami nem más, mint hogy a véges és tökéletlen ember felemeli a fejét, belenéz a Teremtő Tökéletesség szemébe, és azt mondja, ez a kevés vagyok, de ez a kevés én vagyok, és megköszönöm, hogy ez a kevés én lehetek, örülök, és szeretlek. Nem gondolom, hogy híja lenne ennek a szeretetnek.
Emberszeretetünk két tökéletlenség öröme egymásnak: hanyas vagy?, én is, beszélgessünk egyet, igyunk meg egy pofa sört, éljünk együtt, ameddig tudunk, gyere Petrus, indulnunk kell! Örülök neked, szeretlek. Ez sem tűnik foghíjasnak.

Nincsen más szeretet, mint a földi szeretet. Platón istene a Tökéletesség, de kit érdekel a tökéletesség, és mi közöm nekem vele? A kereszténység istene a Személyes Teremtő, aki semmiféle módon nem érdekelhet, csupán az, ahogyan jelen van a földön. Isten szeretete is földi szeretet, és nemhogy ideálja lenne az emberek egymás közötti szeretetének, de inkább nem is ér fel hozzá. Hiszen mennyivel könnyebb szeretni a gyermekünket, mint szeretni valaki vadidegent, valami egészen mást (nőként férfit, férfiként nőt), képesnek lenni kiválasztani valakit szeretetre, és aztán szeretni. Mert az ember ezt megteszi, Isten nem.

Isten rengeteg dologban lehet mérce az ember számára, de a szeretés nem ilyen dolog. Szószékről kimondva a szeretet szót emberekkel kapcsolatban, mindig gyalázkodás. A kereszténységnek hallgatnia illene a szeretetről, ha már valódi mondandója nincsen róla.

 

Szólj hozzá

szerelem szeretet kereszténység magyar nyelv enciklopédia