2019. okt 16.

„A lábremegés akkor kezdődött, amikor először kézbe vettem a közel 550 oldalas regényt”

írta: Török Ákos 11,27
„A lábremegés akkor kezdődött, amikor először kézbe vettem a közel 550 oldalas regényt”

„Lassan jobban ismer bennünket a fővárosi közönség, mint a győri közeg.” 

Balla Richárd, a győri színházi nevelési társulat, a RÉV Színház vezetője és korábban, párhuzamosan az Import Impró Társulat tagja, néhány hónappal ezelőtt egy kifejezetten erős monodrámával jelentkezett. A fiatal színházcsinálót arról is kérdeztük, miért hagyta ott az Import Imprót, hogyan jutottak el Győrből a fővárosi közönség elé, és hogyan sikerült legutóbbi, a Káva Kulturális Műhellyel kooperációban létrehozott előadásuk. 

balla.pngBalla Richárd (fotók: Rév Színház)

Két győri független társulatban is benne vagy, voltál, miközben a társulati tagokat nézve olyan értése van az embernek, hogy valójában egy magból, de minimum egy körből született volna mindkét társulat. A valóságban hogyan áll-viszonyul egymáshoz a két társulat?

Így van, a két társulat mondhatni, hogy egy tőről fakad, hiszen nagy százalékban a győri diákszínjátszós életből nőttünk ki mindannyian. Aztán a későbbiekben volt, aki civil foglalkozást választott magának, páran pedig a színház és a drámapedagógia közelében maradtunk, színjátszócsoportok vezetésével kezdtünk el foglalkozni, valamint elkezdtük fejlesztjük magunkat ezen a téren. Így alakult ki a RÉV Színház és az Import Impró Társulat gerince, ami többé-kevésbé ma is megmaradt. Sajnos a két társulatot érintő tagságom csak múltidő, hiszen 2018 szeptemberétől már nem vagyok tagja a győri Import Impró Társulatnak, szakmai nézeteltérések miatt több társammal együtt kiváltam a csapatból. Viszont a RÉV Színházzal töretlen a működésünk, sőt egyre jobban és jobban fejlődik. 

Mit válaszolnál annak, aki azt mondaná neked: jó, jó, de igazi színházat nem is csináltok?

Első körben azt mondanám, hogy egy színházi nevelési előadás is működik mint kerek, egész színházi alkalom. Ezt többnyire nehéz megérteni külső megfigyelőként (már amennyiben valaki egyáltalán érdeklődik színházi nevelési előadások iránt), hiszen a résztvevők élik meg valójában ezt a folyamatot, ők egy egységként tudják értelmezni a produkciót. Másrészt pedig klasszikus értelemben vett színházi előadásokat is hozunk létre a RÉV-vel, 2012 óta hat olyan produkciót mutattunk be (Zakkant, Liliom, Irina, Othello, Pillangó, 146 nap), amit repertoárban játszottunk/játsszunk Győrben és országszerte, különböző fesztiválokon. És lenne egy kérdésem is az illetőhöz, aki ilyet kérdez: mit nevez igazi színháznak? 

Meg tudsz élni ebből a munkából, vagy van más kenyérkereső foglalkozásod is?

Az elmúlt években folyamatosan dolgoztunk azért, hogy ez a társulati működés a megélhetésünket biztosíthassa. Ezt egyelőre 100 %-ban még nem értük el, de nagyon jó úton haladunk efelé. Vidéki, független, színházi nevelési társulatként azt mondhatjuk, hogy kisebb kiegészítésekkel, de tud főállásként működni a RÉV, illetve ezek a kiegészítő munkák is színházhoz, drámapedagógiához kapcsolódnak: színjátszó csoportokat vezetünk, drámás tréningeket vagy épp drámaórákat tartunk, de a kommunikációs tréningek is közel állnak hozzánk, ami természetesen szintén a munkánkból eredeztethető. Jelenleg öten vagyunk a társulatban (Bálint Betty, Lakatos Dorina, Nagy Zsolt Zsozsa, Szántó Dániel és jómagam), de egyedül Zsozsának van olyan mellékállása, ami nem művészethez kapcsolódik: ő alkalomadtán taxisofőrként dolgozik. 

rev.pngA Rév Színház társulata

Függetlenként eleve nem könnyű a helyzet, vidéki függetlenként azt gondolnám, ez még inkább így van.  Hogyan sikerült nektek RÉV Színházként mégis „betörni” Budapestre? 

2015 - ben Romankovics Eda hathatós közbenjárásával, Erős Balázs meghívta Kovács János felnövekedése és bukása 14 stációban elmesélve című részvételi színházi előadásunkat a MU Színházba. Azóta a MU-ban visszajáró vendégek vagyunk, ez az az intézmény, ami a vidéki függetlenek számára igazi megmutatkozási terepet jelent Budapesten. Emellett minden olyan lehetőséget igyekeztünk megragadni, ami fővárosi megjelenést biztosított, legyenek ezek szakmai fesztiválon, konferenciákon való részvétel, egy - egy előadás kisebb befogadó színházakban. Úgy látjuk, a fővárosi közönség lassan jobban ismer bennünket, mint a győri közeg, ami egyrészt elszomorító, másrészről viszont nyilván nagyon is hízelgő. Ehhez pedig hozzátartozik az is, hogy a színházi nevelési szakma is el-, és befogadott bennünket, számolnak velünk, eljönnek az előadásainkra, követik a munkánkat, jólesően bábáskodnak felettünk. 

A tavaly szeptemberben bemutatott Pillangó egy kifejezetten jó sodrású, erős előadás. Amikor Tárnoki Márk rendező megtalált a monodráma ötletével, nem remegett meg a lábad? 

A monodráma ötlete tőlem jött, én kerestem Márkot, de aztán a Pillangót már ő dobta bele a kalapba. A lábremegés az akkor kezdődött, amikor először kézbe vettem a közel 550 oldalas regényt, illetve amikor megláttam azt a táblázatot, ahol Szivák - Tóth Viktor dramaturg felosztotta a regényt jelenetek / szereplők / helyszínek alapján, és szembesültünk vele, hogy ez bizony egy kalandregény és jó lenne még néhány színész. 

pillango_ok.jpgBalla Richárd a Pillangó előadásban

Mi volt a legnehezebb ebben a munkában? Volt-e olyan pontja a próbafolyamatnak, amikor úgy érezted, nem tudod megcsinálni?  

Az első időszak elég húzós volt. Egyszerre készült a szövegkönyv, a rendezői koncepció, és ezzel párhuzamosan a színházi jelenetek. Ezek folyamatosan hömpölygő munkák voltak, amelyek kölcsönösen hatottak egymásra, változásokat és újabbnál újabb ötleteket hoztak, amelyekre aztán rákerült az élő hang és zörej (Bojkovszky Zsolt), ami szintén nagyon sok impulzust adott nekünk. Az első öt-hat napon napi 7 órákat improvizáltam, ami elég kimerítő volt, sokszor éreztem azt, hogy már nem tudok újat mutatni, de aztán Márk és Viktor mindig tovább tudott billenteni a kétségbeesés előtt. Rendkívül igénybe vett a munkafolyamat, de aztán napról napra újabb építőkockák kerültek a helyére, amelyek megnyugtatóan hatottak mindannyiunkra.

Mikor érezted, hogy ez meglesz?

Az igazi magabiztosság az első és második munkabemutatóval jött meg, amikor látszott, hogy működik ez a történet, érdekes lehet az a Pillangó, akit én játszom. Aztán a főpróbahéten kaptam egy remek díszletet, Kuti Letíciától ami megint mindent megborított, szinte újra alkottuk az egész előadást. 

A Pillangó nem csupán színészi adottságokat, de fegyences külsőt is igényelt. Könnyen „emberesedő” alkatként mennyi fizikai és dietétikai munkát tettél bele ebbe a szerepbe?

A bemutató előtti nyáron 8 kilót dobtam le a szerep és persze saját magam kedvéért, futottam, diétáztam. Ez nyilván sokat segített, de nem is annyira a szerepben, mint inkább a civil önbizalmamat hozta meg abban, hogy nem lesz nagy gáz, ha félórákat félmeztelenül töltök majd a játéktéren. Ezt a súlyt azóta is tartom, de azért az előadásokat megelőző napokban igyekszem odafigyelni, hogy mit eszem, és hogy amennyire lehet, az időmhöz, energiáimhoz mérten mozogjak. 

Az előadás három társulat kooperációjában született meg.  Egy monodrámához miért kell három társulat? 

pill_2.pngHárman kezdtük el a projektet, Márkkal és Viktorral, és mivel mindannyian egy - egy társulat szakmai vezetői vagyunk (FAQ Színház - Márk, KB35 Inárcs - Viktor), nem volt kérdés, hogy ez egy hármas koprodukció lesz. Operatív oldalról pedig azt a könnyebbséget hozza, hogy az FAQ - ra nagymértékben támaszkodhattunk a budapesti előadások szervezésében, fesztiválok esetében a KB35 Inárcs került többször fókuszba, a győri előadásokat pedig természetesen mi szervezzük a RÉV - vel.  Ez egy nagyon fontos együttműködésnek bizonyult, de nem az első volt és fixen mondhatom, hogy nem is az utolsó.   

A pályázati kiírások a kooperációk felé terelik-kényszerítik a függetleneket. A közös munkának milyen előnyei és milyen hátulütői lehetnek?

Mi a RÉV - vel 2014 óta folyamatosan törekszünk arra, hogy újabb és újabb szakmai együttműködésekbe kezdjünk, legyen szó egyéni alkotó meghívásáról, vagy egy társulati koprodukcióról. Az évek során többízben is dolgoztunk a fent említett két társulattal, a Kerekasztal Színházi Nevelési Központtal, a dunaszerdahelyi Vekker Műhellyel, a Káva Kulturális Műhellyel vagy egyéni alkotóként Pass Andreával, Romankovics Edával, Patonay Anitával, Tóth Miklóssal, Sereglei Andrással, Perényi Balázzsal. Az előny a szakmai frissesség, feltöltődés, amit egy ilyen együttműködésből lehet nyerni. Folyamatosan tanulunk, fejlődünk és bízunk abban, hogy mi is hatással vagyunk az adott színházi alkotóra, társulatra egyaránt. Újabb és újabb színházi nyelvet, látásmódot sajátítunk el, amit aztán belegyúrunk a működésünkbe.

A nehézségek leginkább a távolságból fakadnak, hiszen meghívott partnereink többnyire a fővárosból jönnek, és hiába hogy csak 120 kilométer választja el a két várost egymástól, sűrű naptáraink nem tesznek lehetővé hosszú próbafolyamatokat, amiket minden esetben nagyon sajnálunk. De a pozitív serpenyőben van a dupla támogatás lehetősége is, hiszen a pályázatok erre lehetőséget adnak sok esetben, amit mi ki is használunk. 

Legújabb munkátok ismét egy kooperáció, a Kávával közös Méretre vágva. Két héttel a bemutató után hogy látod: mi az, ami jól működik benne, és mi az, amin még dolgozni kell? 

A bemutatóval együtt öt előadás van mögöttünk, és mindannyiszor bebizonyosodott, hogy működik az előadás - mind a színházi jeleneteket, mind a drámás munkát tekintve. A fiatalok könnyen kapcsolódnak rá a közös gondolkodásra és a történet érvényességének, a téma fontosságának köszönhetően nem is esnek ki belőle, végig fenntartja a figyelmüket, van miről beszélni, van miről gondolkodni számukra is. Azt gondolom, hogy az előadás központi témája, a szabadság nemtől és kortól függetlenül mindenkit érint és foglalkoztat, ezért is volt remek választás a Róbert Júlia által írt anyagot választani. És természetesen az a munka sem elhanyagolható, amit Gyombolai Gábor rendezőként, Patonay Anita pedig mint ARS konzulensként végzett el. Ha valamin még dolgozni kell, az a színházi rutin, ami majd az előadások alatt érkezik meg, ez pedig meghozhatja a nyugodtságot és a pontosságot is. 

Ha úgy alakulna, hogy RÉV-ként sok-sok pénzt kapnátok, mennyiben lenne más, amit csináltok? 

Azt gondolom, hogy semmiben sem. Minőségileg így is mindig a tőlünk és alkotótársainktól elvárható legmagasabb szintre törekszünk. Ezen a pénz valószínűleg nem tudna segíteni, ám a mennyiségen igen. Játszanánk, amennyit csak bírunk.

Az email interjút Török Ákos készítette.

Szólj hozzá

interjú függetlenek Balla Richárd Rév Színház