Eleinte nem lehet tudni, mitől más a váci Dunakanyar Színház és a dunaújvárosi Bartók Béla Kamaraszínház versenyprogramba került Ványa bácsija. Aztán egyszer csak leesik.

Előzetesen lehetett csóválni a fejünket, mit keres a versenyprogramban a Váci Dunakanyar Színház és a dunaújvárosi Bartók Béla Kamaraszínház közös előadása. Már az is kérdés, miért kaptak kiemelt státuszt a színházak között, ahol például Pintér Béla társulatának és a Maladypének évről évre újra kell pályáznia kis pénzekért. Mindezt úgy gondolva ki, hogy talán évekkel ezelőtt láttam egy vendégjátékukat a Nemzetiben, ami nem is volt érdektelen.

Ha mindezen túltettük magunkat az előadás elején, hamar rájövünk, hogy van valami szokatlan és szellemes a váciak és a dunaújvárosiak előadásában. Elsőre azt vesszük észre, hogy a hazai színpadokon szokatlan módon jól és mozgásművészeti szinten mozognak, sőt, a rendezés alapeleme a művészi mozgás. Az egyik főszerepben Erdélyi Tímnea a karaktert nem csupán elemi hidegségből, frusztráltságból és szűzkurvaságból gyúrja, az érzékeny, semmibe került lélek finomrezdüléseit is magas szinten mutatja meg. De még mindig nem ez az, amitől fura módon jól befogadhatóvá, szinte könnyeddé és kézhez állóvá válik az előadás.

Jaroslay Fedorisin rendező nevéből következően gyaníthatóan az orosz iskola ismerője, az orosz iskola pedig mindent tud Csehovról. Egy sokszor kinyitott, mindig meglepetéseket tartogató könyv. Ezt a könyvet most zenével nyitják ki az alkotók, zenei kollázs húzza alá és teszi láthatóvá a nem történések mögötti drámákat. Ez az előadás ugyanis az elfojtott érzéki vágyakról szól, amibe belepusztult annak idején az orosz vidék, és mi magunk sem nagyon tudunk dűlőre jutni érzéki tisztaság és buja vágyak között.

A színészek egytől egyig remekelnek, Erdélyi Tímea mellett a címszerepet alakító Sipos Imre és az orvost alakító Kaszás Mihály emelkedik ki a többiek közül. Tavaly láttam ezt a darabot Kecskeméten, ahol Szász János sokkal rusztikusabban és tragikusan állította színpadra. Az egészen másfajta művészet, mint a váciaké, számomra az első sokkal izgalmasabb, de magas színvonalon mindkettő érvényes, és minőségi szórakozást nyújt, némi magunkba nézéssel. 

Az előadás még a folyamatos zenei atmoszféra és feszes zenei és mozgásos dramaturgia mellett is hosszú, nem véletlen, hogy az első felvonás vége felé, egy zene nélküli résznél a nézőtéren finom horkolás jelezte a nézői érdeklődés hanyatlását, amit önmagamon is éreztem. Ebből a szempontból a második felvonás erősebb és dinamikusabb, mint az első. Igaz, ott több történés is van.

,Az orosz iskola mindent tud Csehovról. Egy sokszor kinyitott, mindig meglepetéseket tartogató könyv. Ezt a könyvet most zenével nyitják ki az alkotók, zenei kollázs húzza alá és teszi láthatóvá a nem történések mögötti drámákat. Ez az előadás ugyanis az elfojtott érzéki vágyakról szól, amibe belepusztult annak idején az orosz vidék, és mi magunk sem nagyon tudunk dűlőre jutni érzéki tisztaság és buja vágyak között.

Török Ákos