A címben kellően bulvárosított kérdés valójában úgy hangzik, mi az, amit szokás érteni a „zsidó” kifejezés alatt, és mi az, amit ebből - vagy ezen kívül - tényleg jelent.

Ez után sok minden tisztázhatóvá válna akörül, amit antiszemitizmusnak (vagy egy másik nézőpontból nemzeti „fajvédelemnek”) hívunk.

Első körben a „zsidó” kifejezés egy vallást jelöl. Ez a vallás magát nagyjából 12 000 évre vezeti vissza, tagjai születés (származás) és egyéni döntés („megtérés”) alapján lehet valaki. Ebben a vallásban részt venni azt jelenti, nem egyszerűen azt állítani, hogy a zsidó („ószövetségi”) hagyományt őseinkre venni, hanem azt, hogy az ember évente egyszer megvallja, hogy maga személy szerint minden egyes, a hagyományban szereplő tettben részt vett, ott volt Egyiptomban, megszökött a rabszolgaságból, majd a Szentföldre ért, és így tovább.

A „zsidó” szó magyarországi jelentése elsősorban ez, amióta a XIX. század végén a mai Belváros (Deák-tér és környéke) helyén letelepedett bevándorlók az állam által felkínál lehetőségek közül ezt választotta. Nem a kisebbségi státuszt, ami akkoriban is előnyökkel járt (ahogy ma is), hanem a vallásit, amellyel azt deklarálták, hogy ők magyarok. Ugyanezt a választási lehetőséget az Antall-kormány még egyszer felajánlotta a magyarországi zsidóságnak, aki megint amellett döntött, hogy vallás, és nem kisebbség.

Ebben az értelemben a „magyarországi zsidó” kifejezés elsősorban azt jelenti, hogy olyan magyar ember, aki a zsidó vallás szerint értelmezi önmagát. (éppen úgy, ahogy a „református”, a „buddhista”, a „pravoszláv”, a „katolikus”, stb.). 

Tény, hogy a helyzetet némiképpen nehezíti, hogy ez tagadhatatlanul egy „népvallás”, vagyis egy magukat elsősorban származási alapon meghatározó, valós közös történelemmel rendelkező emberek vallása. Soha nem is akart téríteni, terjeszkedni, mint ahogy magába is nehezen fogad származás szerint nem a héber történelemhez tartozókat. Ezt „tetézi” a választottság, a kiválasztottság gondolata, ami viszont messze nem jogokat, csak és kizárólag plusz kötelességeket ró a zsidó vallású emberekre. (A kereszténység, amikor leszakadt a zsidó tradícióról, éppen ezeket a kötelességeket, törvényeket vetette le magáról első körben.)

Az antiszemitizmussal szemben felvetett egyik érv éppen a „zsidóság mint vallás” meghatározásból indul ki, amikor elutasítja a „zsidó” kifejezés más használatát, elsősorban a származásra vonatkozót. Joggal állítja, hogy például a Magyarországon élő olyan zsidó származású emberek, akik nem tartják a zsidó vallást – az egykor kötött és Antall alatt megújított „szerződés” értelmében - nem zsidók.

Ellenpélda lehetne a „cigány” (vagy a kevésbé degradáló „roma”) kifejezésünk, ami kisebbséget jelöl, vagyis – minden származásos előfeltételtől függetlenül – minden egyes emberre használható, sőt használandó kifejezés, aki magát annak vallja.

Mielőtt rátérnénk a zsidó mint származás kérdésére, érdemes azon az elképzelésen eltűnődni, hogy aki izraeli az mind zsidó. Izrael egy sajátos helyzetű ország az arab világ kellős közepén, ahol vallás szerint legalább három nagy hagyomány tagjai élnek (zsidók, mohamedánok és keresztények), és rengeteg nem vallásos ember. Amikor Izrael politikáját ostorozza valaki, nem szabad elfelejteni, hogy ez egy több vallású, több hagyományú ország, amelynek például külpolitikai döntéseit nagyban a zsidó és a mohamedán tradíció régi ellentéte határozza meg, de egyes lépéseiben az egész izraeli társadalom részt vesz tevőlegesen, vagy hallgatólagosan, vagy éppen ellenkezve. Izrael egy teljesen hétköznapi ország, ahol sok zsidó vallású, sok zsidó származású, szintén nem kevés mohamedán, nem vallásos, vagy éppen keresztény ember él - származásuk tekintetében szintén - vegyesen. Azaz Izraelben messze nem csak zsidók élnek. Vagyis, nem minden izraeli zsidó, de minden Izraelben élő ember izraeli. (Ezt érdemes lehetne összevetni a hazai helyzettel)

Általában abban az értelemben használjuk a „zsidó” kifejezést, hogy „zsidó származású”.

A származással viszont több probléma van. Azon túl, hogy a nácizmus óta nagyon kellemetlen konotációi vannak (fajelméletek, rasszizmus), asszociációi lehetnek (haláltáborok, soa-holocaust) annak a kérdésnek, hogy ki miből és honnan származik. Ráadásul, Európa (és minden más földrész is) olyan mértékben keverőedénye sok-sok népnek, hogy genetikai értelemben nagyjából senki sem tiszta zsidó, ahogy tiszta magyar ember se nagyon van. Ha feltételezünk egy tökéletes genetikát (amitől nagyon messze állunk), és feltételezünk egy zsidó (és egy magyar, és a többi) gént (amilyen gént nem talált még a tudomány), akkor vajon hány százalékos aránytól nevezünk valakit zsidónak (vagy magyarnak, és a többi)? Az erre adható válaszok idiotizmusa magáért – vagyis egy ilyen származásos elmélet ellen - beszél. Lehet ennek a kibogozhatatlan „keveredésnek” nem örülni, ahogy a jobboldali nemzetvédő ideológia teszi, és lehet örülni, ahogy a „genetikai felfrissülés” gondolatát vallók örülnek, de tagadni – anélkül, hogy nevetség tárgyai lennénk – nem lehet. (Gondoljunk csak arra, milyen külleműeknek tudjuk bevándorló őseinket, és hogyan néznek ki árpádsávos tüntetőink és ideáljaik!)

A legegyszerűbbnek az tűnik, hogy „zsidó” az, aki annak vallja magát. Az eddigiek közül egyébként ez van legközelebb ahhoz, amit a nemzeti érzelműek „zsidó” alatt értenek. Ezzel a meghatározással az lehetne a baja a jobboldalnak, hogy ez lehetőséget adna az adott illetőnek, hogy vád esetén azt mondhassa, „nem vagyok zsidó”, nem ér a nevem.

Beszéljünk azonban tisztán és érthetően! Az emberek többsége pontosan tudja, kik azok, akik „zsidók”, és nagyon nagy részben ezt el is találják. (Magam sem szoktam tévedni nagyon ez ügyben.) „Zsidó” az, aki úgy néz ki, és aki, megint csak messze túlnyomó többségben valóban zsidó abban az összetett és bonyolult értelemben, amely minden eddigiből következik: nagyrészt zsidó származású (jelentsen ez bármit is), legalábbis nem távoli ősei tekintetében zsidó vallású ember, aki a mi esetünkben magyar állampolgár Magyarországon. És akkor el lehet kezdeni beszélni arról, hogy a zsidó kultúrával, a zsidó vallással, a zsidó emberek túlzó szerepével a gazdaságvezetésben, vagy a fura sábeszdeklijük miatt illetjük őket kritikával, vagy mindezekért egyszerre, vagy mi másért, majd ezekre pontról pontra meg is lehet válaszolni.

Zárszóként egy ilyen párbeszéd elé: lehet nem szeretni a „zsidókat”, lehet nem üzletelni velük, ha valaki így dönt, de érdemes lenne egyszer elfogulatlanul végignézni rajtuk, az egész történetükön, és elismerően bólintani, hogy saját vallási kultúrájukat egy nekik ígért földre magukkal vitték, és azt egészen szélsőséges körülmények között is legalább 12 000 éve őrzik. Mi magyarok a Kárpát-medencébe érkezésünk pillanatától számítva, 105 év után lemondtunk a magunkéról. Talán innen lenne érdemes kezdeni.