Fény – villany
Nem szeretünk sötétben lenni, pontosabban nem szeretjük, ha környezetünk sötét. A fény szentség. Amikor úgy alakítottuk életünket, hogy a fényesség beeresztéséhez csak egyetlen gombot kell megnyomnunk, ami egyenletes fényt ad, akkor nagyon melléfogtunk. A felkapcsolt asztali lámpa is szentség, ahogy a villanyóránk részben sacraméter, de házi fényeink szagtalansága, egyenletessége végtelen nagy hazugság. A fény mindig tűz, lebbenés, láthatóvá tétel, mozgás, árnyékok szülője, és csak eztán, ezek okán energia. A fény nem egyenletes még a (paradicsomban) sem. A jobbak, jobbak maradnak, a gyengék gyengébbek, aztán pedig úgyis mindegy minden. Akkor már nem a megvilágításunkkal fogunk foglalkozni. Ugyanis, ha a fény, amiből jöttünk egyenletes lehetne, akkor az egész világunk nem jött volna létre. Vagy Dosztojevszkij után szabadon: a fény egyenletességének minden kétséget kizáró bizonyítéka, hogy nem találom a helyes utamat a lányomhoz. Nem kell, hogy pöcegödörben rohadjon rá a szar, csak annyi, hogy eltörte a karját egyszer. Nyílt törés, mint a filmeken. Van isten, tudom, de a fény soha, sehol nem volt-van-lesz egyenletes. Vagy, hogy múltkor rosszat álmodott. Ne jöjjön nekem senki a gondviseléssel, meg az előre eltervezett nagyobb jó a sok rossz hatására. Kapd be a faszomat, leszarom a te kurva jobb világodat, ha fáj a fejem, vagy nem akar nálam aludni a kislányom! A bárány meg a gödölye az oroszlánnal, mi?! Azt mi a faszt szólnak ehhez a füvek és a fák?! Meg mi lesz a nagy mediterrán ketchupodban a télapóval? És ki adja ezt be a jegesmedvének? Röhejes, értitek!!!? Ki kit néz hülyének itt?! Nooormális, nooormááális?
A helyzet az, hogy a teremtés nincsen elbaszva – vagy igen -, de a teljesség az bizony egyelőre hibádzni látszik. Most itt tartok. Fény ügyben.
A helyzet az, hogy a teremtés nincsen elbaszva – vagy igen -, de a teljesség az bizony egyelőre hibádzni látszik. Most itt tartok. Fény ügyben.
