2010. már 22.

Polgár

írta: Sólyom Bátor
Polgár

A polgár szó első körben semmi mást nem jelent, mint ember. Nagyon kevés olyan elvadult, hontalan remete él, aki ne lenne valamely társadalom vagy horda tagja. Elsősorban államok – vagyis letelepedett népek – esetén használjuk a polgár kifejezést, de lényege szerint egy horda tag is majd mindennel rendelkezik, amivel a polgár nem. Ebben az értelemben nem igen érdemes kimondani a szót, mert ezzel csak a meztelen csigától tudod megkülönböztetni a skinhead-et.
Másik értelmét Marx és Engels fejtette ki, vagyis alapvetően marxista megközelítés, amely szerint a polgár egyfajta szitokszó, az önzés, a magának akarás, a fotelbe süppedt pénzvágy megtestesítője. Ebben az értelemben sem igen érthető a Fidesz polgártársaim-ja.
A polgár szó egyedül a kapitalista filozófiákban kapott némi elégtételt. Polgár az, aki adót fizet, illetve lehetőséget ad annak, hogy mások fizessenek. Játékos, aki csak magával törődik. Ennél tovább a kapitalizmus legnagyobb szószólói sem mentek.
A Fidesz szájából a polgár szó úgy hangzik, mintha azt jelentené, hogy magyar érzelmű, nem zsidó, nem roma, nagyon-nagyon rendes emberek, akiknek sok gyermekük van, és a Fideszre szavaznak bármi is történjék.
Polgárnak lenni abban az esetben lenne érdem, ha nem járna alanyi jogon. Önmagában a polgár lét hazug és álszent, minden szava csúsztatás és nyerészkedés és erkölcsi maszlag a családról, miközben félrekúr – de gumival nem megcsalás, kivéve ha a feleséged fizet valakinek, hogy az gumival bassza meg -, és az ületi életben mindenkin átgázol, aki nincsen ínyére. Hamvas Béla sok összevisszát beszélt, de ezt pontosan látta. Polgárnak lenni, annyit jelent: hazudni folyamatosan. Zen és a motorkerékpár-ápolás kézikönyve. A polgár értékét az adja, ha barát, anya, apa, szerető, egyedülálló hölgy kutyával. Ha köszön valakinek az utcán. Ha szájba vágja azt, aki belekóstol, és még inkább, ha nem vágja szájba. Polgár: még a hangzása is balfasz. A civis sokkal jobb volt. Rómának voltak polgárai, ott jelentett valamit római polgárnak lenni. Róma viszont már alig ismerte az ember fogalmát. Kegyetlen, haldokló óriás volt, beteg és büdös már alapításakor. Összelopkodták a múltjukat az etruszkoktól, a nőiket, mit tudom én, honnan, a nyersanyagokat a világ minden tájáról, vallásukat és művészetüket a görögöktől. Polgárok voltak maximálisan, és minimálisan emberek. Aki Magyarországon polgározik, az semmit nem tud a történelemről, de aki tud, az nevessen az arcába.

Hajrá magyarok!

Milyen vakmerő ember már, aki egy köztörvényes bűnözőtől, egy maffiavezértől lopja el a szlogenjét?!

Szólj hozzá

politika orbán irodalom viktor polgár demagógia enciklopédia