Miközben kőszínházaink még javában készülnek tavaszi nagybemutatóikra, izgalmas színházi kínálatokban ezen a héten sincsen hiány.

Mady Baby / 011 Alkotócsoport, FÜGE / rendező: Radnai Márk / február 8. Jurányi Ház, Budapest

Ez egy kegyetlen történet egy olyan világból, amiről időnként hallani lehet dokumentumdrámákban, olvashatunk róla feketehangulatú szépirodalmi alkotásokban, nem ritkán a hírszerkesztők ingerküszöbét is eléri, ám amellyel jó esetben egyikünk sem találkozott. Az eredeti darab szerzője román (Gianina Carbunariu), így Romániából indul a sztori, de Magyarországról is százszámra mennek évente Nyugatra nehézsorsú fiatal lányok szerencsét próbálni – és amit találnak, az a legritkább esetben szerencsés.

Az előadás plakátja (forrás: Jurányi)

„Egy nehéz körülmények között élő bukaresti lányt, Madalinát az Írországban élő barátja ráveszi, hogy költözzön ki hozzá. A repülőtéren a lány találkozik egy másik román fiúval, aki szintén Írországba indul szerencsét próbálni. Pár hónappal később találkoznak újra, amikor Madalina már prostituáltként dolgozik. A három fiatal szövetséget köt, megegyeznek, hogy bármi történjék is, ők együtt maradnak, együtt dolgoznak és segítik egymást. A két fiú kihasználja a lányt, akire kezdetben csak tárgyként tekintenek, végül áldozatot csinálnak belőle” – áll a színlapon, és mindez valóban ehhez hasonlóan zajlik. Persze nem tudunk róla, mert ezek a lányok, fiúk senkinek nem hiányoznak itthon.

Az V. TITÁNium Színházi Szemle Jurányi-díjas előadása tehát bizonyosan nem lesz kényelmes nézőtéri élmény. Az eredeti szöveget az előadás két férfi szereplője (Bán Bálint és Mózes András) dolgozta át. A címszerepet a fiatal és minimum tehetséges Hartai Petra játssza.

Para / Csokonai Színház, Debrecen / rendező: Bethlenfalvy Ádám / február 7.

A debreceni teátrumban 2014 óta működik egy ifjúsági program (Csokonai Ifjúsági Program – CSIP), amelyben sorra születnek olyan előadások, amelyek messze túlmutatnak gyermek- és ifjúsági darabok szimpla színpadra állításán. Színházi nevelési szakemberek, alkotók és a különös előadásokra külön felkészített színészek vesznek részt a programban. Az előadásokhoz elő- és/vagy utófoglalkozások kapcsolódhatnak, vagy éppen drámás játékok, beszélgetések illeszkedhetnek az előadás menetébe. Ezeknek sem az a célja, hogy a látottak tanulságaként szentenciákat fogalmazzanak meg együtt, hanem a nézőkkel közösen gondolkodjanak az előadásban felmerülő, gyermekeket és ifjakat érintő kérdésekről, jelenségekről.

A Para című előadás egy olyan jelenséggel foglalkozik, amelyre (noha a statisztikák szerint az óvodáskorúak és iskolások közel 2/3-át érinti) jóformán szavunk sincsen. Jobb híján a bullying kifejezést használjuk, ami bántalmazást jelent, amiről azonban szó van most, az a hosszú időn át tartó, folyamatos és szándékos zaklatás, bántalmazás, megfélemlítés. A történet kiindulópontja egy diákcsíny, ami jogi értelemben bűncselekmény. Az előadáshoz a CSIP csapata szórólapon kérdéssort ír a gyerekeknek, és egy tanári csomag is készült dramatikus formákkal, hogy az iskolában a pedagógusokkal tovább gondolkodhassanak a darabról. (A segédanyag innen tölthető le.) Emellett létrehoznak egy gyerekcsoportot, akik egy 5 hetes program keretében készülnek, beszélgetnek a darabban felvetődő problémákról, majd ezt követően nézik meg az előadást.

Para (fotó: Máthé András)

„Örülnék, ha arról gondolkodnának, hogy mi ez a rendszer, ez az intézmény, amiben élik a hétköznapjaikat. Mit tesz velük és ők mit tehetnek annak érdekében, hogy ez más legyen? Hogyan működik egy szűkebb baráti közösség, és ők maguk milyen szerepet játszanak ennek a közösségnek a működtetésében?” – mondta az előadás rendezője azzal kapcsolatban, milyen kérdésekkel kínálják meg fiatal nézőiket.

Alkésztisz / FAQ Társulat / rendező: Fekete Ádám / február 7. MU Színház, Budapest

Akár kézenfekvőnek is nevezhetnénk az újító szándékú, fiatal független társulat és Fekete Ádám találkozását, aki izgalmas előadások sorát jegyzi a független szférában szerzőként, rendezőként, dramaturgként és színészként egyaránt, miközben dramaturgként budapesti kőszínházakban is több alkalommal dolgozott már. Az előadás felvezető szövegének tanúsága szerint is évek óta érlelődött ez a kombó.

„Euripidész Alkésztisze megdöbbentően modern történet” – áll a színlapon, és valóban, noha mítoszi alakok a szereplői, a témája szokatlanul intim: a sírig, sőt azon is túl tartó házastársi hűség. Admétosz király vendégül látja Apollónt. Az isten hálából megajándékozza: megmenti a haláltól, de valaki másnak meg kell halnia helyette. Felesége, Alkésztisz az egyetlen, aki vállalja ezt az áldozatot. Utolsó kívánsága, hogy Admétosznak ne legyen másik felesége. Miután Alkésztisz meghal, Admétosznak ezzel a súllyal kell együtt élnie.

„Mit gondolunk az adott szóról, az ígéreteinkről a szerelemben, életre szóló szövetségeinkről, amelyek a legtöbb esetben tünékenyek és álságosak – és talán épp ott a legálságosabbak, ahol a legintenzívebben zengik a szívbéli tisztaság szólamait” – fogalmazzák meg az alkotók kérdéseiket, amelyek a darab kapcsán foglalkoztatják őket … és reményeik szerint minket is.

A fekete kakas / Fabók Mancsi Bábszínháza / rendező: Fabók Mariann / február 8. Nemzeti Színház, Budapest

Fabók Mariann – fiatal kora ellenére – a vásári bábjáték nagymestere. Elsöprő lendülete, utánozhatatlan humora, ki- és beszólásai, sajátos artisztikuma gyermekek és felnőttek számára egyként különleges élményt nyújt. Ezúttal egy Mikszáth művet állít színpadra, ráadásul olyat, amit eddig még nem láthattunk színpadon. Az előadás témájánál (halál) fogva elsősorban felnőttek számára készült, de az alkotók serdülőkorú nézők számára is ajánlják azt. Mátravölgyi Ákos díszlettervező szintén szakmájának egyik legjobbja.

Fotó: Németh Márk

Aki már látta Fabók Mariannt, annak felesleges mondani, aki még nem: Fabók Mancsi játéka falat kenyérként kell a léleknek!

Anna Karenina / Kecskemét City Balett / koreográfus: Barta Dóra / február 4. Kecskeméti Katona József Színház

Tolsztoj realista nagyregénye – legalábbis a történet egyik szála tekintetében – már-már romantikus: mindent felülíró érzelmek, egy a társadalmi elvárásokkal szembemenő családanya, csalódások, újra- és újra fellángoló szerelem, végül öngyilkosság. Noha az egész mű, de még maga ez a szál sem adható át egy táncelőadásban (sőt, egy prózai előadásban sem), éppen a magas érzelmi amplitúdója, drámaisága, vagy akár a látványos báli jelenetek miatt ez a potenciál bizonyosan megvan benne – ha evidensen nem is kínálja magát táncszínpadra.

Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy az elmúlt négy évben ez a harmadik alkalom, hogy ebben a formában láthattuk. Ráadásul Velekei László 2016-os koreográfiája (ezt a Miskolci Balettel és az egri tánctagozattal is színpadra állította) kifejezetten bíztató (én a miskolci előadást láttam), a koreográfus Győri Balettel tavaly létrehozott Anna Kareninája pedig egy szokatlanul erőteljes és érvényes kortárs olvasat. Zárójelben: mindezzel együtt nem sok jót árul el a tánctársulatok és a tánctagozattal rendelkező színházak műsorpolitikájáról és kreativitásukról, hogy egyetlen darab négy esztendő alatt négyükön is végigfut.

Barta Dóra izgalmas táncalkotó: előadásaiban általában érzékletesen és gondolatébresztő módon elegyedik táncminőség, kortárs mozgássorok és gondolatok, amelyeket Katonka Zoltán érzékeny fényei színeznek át. Chopin, Ezio Bosso, Olafur Arnalds és Max Richter zenéje szintén hívószó lehet. 

Török Ákos