2010. ápr 08.

Gondolkodni

írta: Sólyom Bátor
Gondolkodni


Gondolkodni nem azt jeleni, hogy megoldani gyakorlati feladatokat. Az a praktikus ügyesség, okosság. A gondolkodás a bölcs ember szórakozása. Gond, gondoskodás, gondviselés. Meditálni azt jelenti, hogy gondolni valamire, gondolkodni valamin, vagy legrosszabb esetben a gondolkodás számára kiüríteni az agyunkat.
A zsidók istenük előtt nem veszik le a fejfedőjüket. Nem tűnik hihetőnek. De ha Mózes első könyvét olvassuk, benne a kiűzetés történetét, akkor már világos és következetes. Isten a jó és rossz tudás fáját tiltotta el, de hiába. A tudás a birtokunkba került, és éppen fejünk az, ahol ez a tiltott tudás fészkel. Amikor zsidó ember fedett fejjel jelenik meg istene előtt, akkor személyiségét védi, és ez gyönyörű egy olyan vallás esetén, amelyik minden más módon egy nép vallása, amiben csak népként lehet részt venni. A gondolkodás, az, amiről az Ószövetség istene nem tudhat. Keresztényként nevetünk ezen, hiszen istenünkkel személyes kapcsolatban voltunk, még meg is jelenítettük magunknak öreg, szakállas bácsiként. Nem nagyon lehetett titkunk előtte. Ezek után ne csodálkozzunk, hogy már nincsen. A kereszténység istene nem tisztelt minket, csak szeretett. Mellette szóljon, hogy mind a személyiség, mind a szeretet parancsát alappillérré tette, amelynek érvényét még az egyház sem tudta egyhamar semmissé tenni. Az elsőt a zsidó fejfedés gesztusából, az másodikat a zsidó rabbinikus gondolkodásból véve. A zsidó ember kénytelen gondolkodni, hogy törvényekkel terhelt szövetségének határait maximálisan kiterjessze. Ez a Misna. A kereszténység egy olyan Utópia, amit jó emberek számára írtak, csakhogy nincsenek jó emberek. A kommunizmus vallástalan kereszténység, kudarca a jézusi világ utolsó fellángolása volt, bukása a kereszténység teljes kudarca. Kereszténységre kapitalizmust építeni lehetetlen, az értelmes önzésen túl nem jutott, amire a reformáció, a papmunkás, a papvállalkozó rémképével felelt.

Szólj hozzá

kultúra jézus kommunizmus kereszténység enciklopédia zsidó vallás