A pénzzel nincsen gond, egy eszköz, ami megkönnyíti a cserét. A baj a pénz árával, és a pénzt áruba bocsájtó bankokkal van. És azzal, hogy messze fedezet felett bocsájtanak ki pénzjegyeket. Nem érdemes hitelt felvenni. Annyit jó tenni, amennyit meg tudunk tenni önerőből, barátaink, családunk erejéből. Amit igazán szívesen csinálok, nehezemre esik pénzt elfogadni érte. Azt szerettem volna, ha olyasmiből lesz pénzem, amit nem szeretek igazán csinálni. Mondjuk, a plázákba kultúrát vinni. Ott van pénz. De, úgy tűnik, van egy szint, ami alá nem vagyok hajlandó menni, és ez sokkal magasabban van annál, amire egy plázának szüksége lehet. Értenek, akikkel beszélek, de sok nekik. Két-három ötlettel bombáztam meg őket, a leglágyabbakkal kezdtem, noha azokhoz hasonló sincsen a piacon.

Az el nem mondott ötletekről nem is merek beszélni. Nagyon-nagyon sok pénzt hozhatna bármelyik plázának, de mire ezt olvasni fogják, engem már nem érdekelnek, mert mégis az lesz, hogy abból lesz pénzem, amit szeretek csinálni. Bár még nem pontosan tudom, mi az.

Való igaz, hogy az igazi élményekhez csak nagyon közvetve kell pénz, pontosabban, ebbe a pénzkerteset formája is bele lehet építve. Elmenni lóháton Indiába, hogy útközben megállsz napszámba itt-ott. Ki csinálta ezt meg csak úgy? Nem tévével, meg nagy csinnadrattával, szponzorokkal, és idióta logós trikókban. Csak úgy, ahogy mondom. Ketten vagy az egész család.