2010. ápr 21.

Szavaink

írta: Sólyom Bátor
Szavaink

Jó, ha vannak szavaink, amik nem jelentenek semmit, de mi használjuk saját bejáratra, amit csak jó ismerőseink értenek. Az is érdekes, hogy amikor beszélünk, kilélegzünk, elveszítjük a maradék oxigénforrásunkat is. Ez a beszéd ára, és jelzi, hogy tevékenységünk energiaigényes, fontos. Első ilyen szavam a veniheni volt, amit sokáig szégyelltem, főleg, amikor Badár Sándor kilökte az ő öksz-kaksz-át. A veniheni mintája a koffer kuli kifejezés volt, ami az egyik legviccesebb hangzat, amit ismerek. Még a vincellérnél is jobb, és a bölömbikánál is meglepőbb. Most dalolok, és a „Szing szong ö szing ö szong”-ot nyomom, általában a Down by the riverside dallamára.

Csigavér: tökéletes. Tudhatni: Nádas Péter. Csilla, Gyöngyvér: Csokonai vagy Vörösmarty.
Persze, igaz, hogy a reklámok és amerikai jelleg
ű szarok minden szavunkat elvették már, lehugyozták és pénzzé tették. Sokat nem is használhatunk már. Döbbenetes, hogy le lehetett védetni a „Jó estét, jó szurkolást!” mondatot. „Mert megérdemled!”: egészen döbbenetes a reklámszövegírók sztyupiditása, ami végső soron, és eredete szerint a megrendelők agyatlansága. Brand managereket képeznek fizetős iskolákban, ahová értelmes ember be sem teheti a lábát, és reklámjaikban olyan gyerekszobát akarnak, amilyen az ő rózsadombijuk volt. Nem teszik nekik a sárga-kék összeállítás, noha az IKEA ügyfélirodájának berendezéséről beszélünk. Honnan jönnek ezek az UFO-k? Miért nem megy el földkörüli vitorlásútra? Mindenkinek jobb lenne, neki is. Hagyja a dagadt ruhát másra, barátnőjét vigye fel a padlásra. Ahogy megszólal, lehet tudni, ki mire alkalmas. Sokszor már azon is, ahogy hallgat és néz. Mikor ugrik fel a szemöldöke, kit néz? Mivel lehet kihozni a sodrából?

Az embereknek öt évenként vetésforgóban munkahelyet, hivatást kéne változtatnia. Még az életcserék sem lennének rosszak: beülni valaki helyett egy villába, vagy a hajléktalan szállóra. Egy hét próbaid
ő, addig kitart a készpénz, aztán gyerünk, legyen, ami lehet!

Szólj hozzá

média reklám kultúra irodalom magyarság nemzeti magyar nyelv enciklopédia