2010. ápr 28.

írta: Sólyom Bátor
Kő

 

A kőről nem tud mit mondani sem a hermeneutika, de főként nem a fenomenológia. Husserlnek is beletört a bicskája, mint szorgos kisembereinek is. A kő és a holttest sok volt nekik. A tetem. Aki nem magyar az nem is igen érheti ezt. A kőről majdnem mindent elmondott Hamvas Béla. Arról, hogy a kő hangja évezredeket átölelő beszéd. Ez a kő. A legkeményebb határfallal, a k-val indul, majd jön egy végtelen mondható ő. Az ő örök, ahogy már az én végi ö kapcsán mondtam. A kő ez az öröklét. A másság örökléte, az ő végtelen mássága. És mégis ugyanúgy hangzik nagyon hamar, mint a legédesebb dolog a világon, a nő. A kő éppen annyira meleg, min amennyire te az vagy. Ha hideg vagy, hideg, ha szereted, szeret, sír, ha ríkatod, nevet, ha csiklandozod. Ez a kő és ez a nő. Az ö örökléte a föld örökléte, amiben a kő is összemorzsolódik, életté alakul. A nő örökléte meleg, nedves öröklét. Azért tudnak könnyedén ölni nők, mert tudják, hogy ők képesek bármikor életet létrehozni. Ők a föld növényei. És a férfi a földműves, aki meghágja a földet ásóval, kapával, hatalmas ekével izzadva, hörögve. A nő nőségében is örök, és nem csak az én végi ő-ben.

Az angol stone mit sem tud err
ől, inkább sziszegés, ami nagyon távol áll attól, amit kő alatt értünk. Ellenben a snake kitűnő telitalálat, szemben a tekergő, végetlen kígyó szavunkkal, amely csak látja, de nem hallja az állatot.

 

Szólj hozzá

irodalom enciklopédia