Előbb szeretném tisztázni, mit értek gondolat alatt.

Hogy mi tetszik, mi kellemes, vagy éppen ellenkezőleg, ennek megállapítása nem gondolat. Érzés, benyomás, ennek tudatosulása, de nem gondolat. Életünk azon részének, amikor pörög az agyunk, legnagyobb hányadában egyáltalán nem gondolatokat gondolunk. Hogy minek mi a következménye, és hogy mit kell ahhoz tenni, hogy amazt elérjük, ez sem gondolkodás, sem nem gondolat. Erre van egy nagyon találó magyar kifejezés: ez okoskodás. Amit gondolat alatt értek, az annak megértése, hogy egy dolog micsoda. Vagyis nem az értelem, hanem a bölcsesség kategóriájába tartozik. Természetesen a feltételezés sem gondolat. Ha egy ember naponta egyetlen gondolatot el- és adott esetben végiggondol, akkor már ő kultúrelit környéki valaki. És ebben nincsen semmi irónia részemről.

A következő lépcsőfok a saját gondolat. Saját akkor egy gondolat, ha egyedi, vagy ha sajátunkká tudtuk tenni valaki más gondolatát.

Harmadik lépcsőfok az említett egyedi gondolat. Ez mindig saját gondolat is, persze. Vagy attól egyedi, hogy senki más nem gondolta, vagy attól egyedi (saját módon az), ha az elgondolója nem tud arról, hogy már ezt elgondolták. A kettő abszolút értékében különbözik egymástól, de helyi (vagyis valóságos) értékük pontosan ugyanakkora.

Egyedi gondolatot vagy csak odaajándékozni szabad, vagy ha - azáltal, hogy szeretnéd ezt minél több emberrel megosztani -, a médiához fordulsz, akkor csak olyan embernek szabad eladni, aki egy kicsit szégyelli magát, amikor megveszi, mivel pontosan tudja, hogy ezredrészét sem fedezi az ő általa felajánlható összeg.