2019. dec 19.

A kormány beleszállt Nagy Ervinbe

írta: Török Ákos 11,27
A kormány beleszállt Nagy Ervinbe

A dolog úgy kezdődött, hogy Kocsis Máté zaklatószínháznak titulálta a budapesti Katonát, és azt állította, emiatt írták át az Előadóművészeti Törvényt.

Noha a jobboldali sajtó nem erőltette ezt az olvasatot, a Fidesz frakcióvezetője összekötötte a kettőt, ami bizonyosan csúsztatás, hiszen a kulturális vezetés már jó egy évvel ezelőtt belekezdett – Vidnyánszky Attila vezetésével – a törvény, és ennek nyomán egy új vagy megújított színházi rendszer kidolgozásába. Nagy Ervin diplomája átvétele óta a budapesti Katona József Színház tagja, akit meglehetősen rosszul érintettek a politikus szavai. Márpedig ő nem az a finomkodó fajta.

page.jpgNagy Ervin (fent) - Dömötör Csaba és Kocsis Máté (lent)

Pöcegödörszerű képződmény a magyar politikai élet, amit én ámulva-bámulva nézek, nagyon rossz a túlélőjének lenni. Nagyon komoly indulatokat gerjeszt bennem egy-egy ilyen félnótás országgyűlési seggnyalónak a hozzászólása. Olyan embereket bélyegeznek meg, akik egyébként köztiszteletnek és közszeretetnek örvendenek, akikre nem szokták rásütni, hogy 'ez állandóan ott van a baloldali tüntetésen, meg ez liberális bérenc', meg ilyeneket, nem. Mi csináljuk a munkánkat, és most jön egy ilyen Kocsis Máté-szerű képződmény – és most nem megyek egy bizonyos szint alá –, de egy ilyen ember hogy jön ahhoz, hogy minket, akit (ki merem jelenteni, hogy) egy ország szeret és tisztel – és ez nem nagyképűség, mert nem Kossuth-díjas vagyok és nem repkednek a díjak felém – egy ilyen típusú csávó azért, hogy a főmérnöknek fölfelé nyaljon, emberekről bármit ki mer jelenteni egyfajta politikai szituációban, amitől ő azt gondolja, hogy ebből valamifajta nyeresége lesz.

Ez öngyilkosság. Öngyilkosság azt a kultúrát kicsinálni, ami nem csak a baloldalé, hanem a jobboldalé is. Nem volt jó ötlet rálépni a művészek bütykére. Nagyon rossz ötlet volt, mert ha a kreatív energiáinkat elkezdjük használni a politika ellen, akkor nagy szarban lesznek – mondta a Katona József Színház színésze.

Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón cáfolta, hogy a teljes művészvilágot magára haragította volna a kormány. Más fideszes politikusok is kikeltek Nagy Ervin ellen. Halász János – akit az ATV idézett – azt mondta: Nagy Ervin megmutatta igazi arcát, és ezzel a monológgal mindent képviselt, csak nem a kultúrát. Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára pedig Facebook-oldalán azt írta: „Nagy Ervin a kultúra védelmére hivatkozva képződményezik, pöcegödrözik és mocsoládézik”, ami szerinte nem kultúra, és nem is kreativitás, hanem szimpla útszéli stílus. „Ezt az ellenzéki provokátoroktól megszoktuk, de a művészektől nem ezt reméljük, bármit is gondoljanak az ország dolgairól" – fogalmazott az államtitkár.

(Forrás: HVG)

Kapcsolódó cikkek

A függetlenek a legtökösebbek
Magyar Színházi Társaság: „Álljunk a rombolás útjába!”
Felébredt a színházi szakma – utcára hívja az embereket!
Vidnyánszky Attila és a Magyar Teátrumi Társaság üdvözli a törvénytervezetet
A kultúra nemzeti alap! avagy Tüntetni hangosan, szépen, ahogy a csillag
„Ki kell ütni a téglákat a hallgatás falából!”
Távol maradni is politika, Enikő! – beszólt a közönség Eszenyi Enikőnek

Szólj hozzá

színház hír Katona József Színház Nagy Ervin kultpol