Nyelvjátékok Tulillának (is)
Wittgensteintől nyúltam a kifejezést, de arra, amiről írok, szerintem jobban illik.
Azt játsszuk Cseppkével, hogy minden nap van egy szó, amit minél többször ki kell mondanunk. Ezt a szót éjfél körül szoktuk kiválasztani. Az első az „elképesztő” volt. Talán a harmadik volt a legnehezebb szó, Cseppke ötlete alapján a „fültisztító pálcika” kifejezést kellett bevonnunk a napi rutinba. Ezt akkor is éjjel találtuk ki, majd másnap Cseppke elővette egy egykor kölcsönadott, régen nem használt kistáskáját, ami teljesen üresnek bizonyult, amikor belenézett, csupán egy szál fültisztító pálcika volt benne. Szintén ezen a napon történt, hogy a sarki boltban a Pannónia sajton lévő feliratot látva Cseppke azt mondta, hogy az „I” betű olyan vastag, mint egy fültisztító pálcika. Én a fiatal eladófiúhoz fordultam, és megkérdeztem, hogy szerinte a Pannónia sajton lévő felirat „I” betűje nem sokkal vastagabb-e, mint egy fültisztító pálcika. Ez volt az a fiú, aki megosztotta velünk azt az értetlenkedését, gondolatát, hogy miként lehetséges, hogy egyszer csak a gyümölcsök tele lesznek muslicával? Honnan lesznek ezek a muslicák. Én akkor erre azzal a megfigyelésemmel válaszoltam, hogy tudja-e, hogy a legyekkel mi lesz ősszel, (gombás lesz az egész testük és így halnak meg), bár megemlítettem azt is, hogy ebihal is lesz az alig pocsolyányi vizekben, mégis sokkal mélyről jövőbb volt az ő kérdése. Én a természettudományos semmitmondás egy gyöngyszemét pattintottam el, ő a létezés alapjára kérdezett rá óhatatlanul is. Tegnap a „bili”, ma a „hajléktalan” a választott szó.
Azt vettem észre, azáltal, hogy egy beszélgetésben van valami fix, amire figyelnem kell, ez nem kevéssé, hanem sokkal koncentráltabban tesz figyelmessé a beszélgetéseimre. Hogy ez ne legyen cinkelés, ilyenkor utólag mindenkinek elmondjuk, hogy ez nekünk egy játék. Főleg, amikor kettőnkkel beszélget, és állandóan a fültisztító pálcikával példálózzunk mindketten.
