Felszólítás
A felszólítás mindig utasítás, mindig autoriter, mindig agresszív. Vannak helyzetek, amelyben bizonyos emberek felszólíthatnak minket. Ilyen helyzet például maga a család, bár ott is változó a megítélés, hogy mondjuk egy gyermek felszólíthat-e egy felnőttet bármire is. De ilyen a rendőrség, bár egyre kevésbé, szerencsére. Viszont nem ilyen a média. Amennyire követni tudom, és ügyelni rá, nem adok olyasmiért pénzt, amire egy reklámban felszólító mondattal biztatnak. Nézze meg! Vegye meg! Kóstolja meg! Próbálja ki! De a csúcs a „Jöjjön vissza reklám után!”, ami azon kívül, hogy parancsot ad, noha nem vagyunk nexusban, még tisztességtelen is a hirdetővel szemben, akinek a helyében a jó kurva anyjába küldeném el azt a médiaarcot, aki az én fizetett hirdetésemet ilyes attitűddel konferálja fel (le). Az „amennyiben úgy gondolja, maradjon velünk!” is túl van azon a határon, amelyet el tudok fogadni.
A határ valahol Ráday Mihály felvezetője környékén lehet, amit így fejez be: „Kérem, ha idejük engedi, nézzenek minket!” Valószínűleg azért engedem meg, mert elfogult vagyok Rádayval szemben.
