A Moszkva tér és a Szezon után újabb nagyjátékfilmet készített Török Ferenc. Az Overnight a tőzsdevilág, a bróker-lét apropóján keresztül kíván beszélni immár XXI. századi önmagunkról. Tovább kíséri a rendszerváltáskor középiskolás korosztályt, a Szezonban látott vesztesek után most a győzteseket mutatja meg nekünk: top-brókereket, brókersztárokat és giga-brókereket. És azt is, hogy miféle győztesek ők, és miféle győzelem. Főleg ezt.

Érdemes figyelni egy-egy film reklámkampányát: filmelőzetesét, rádiós beharangozóit, plakátjait. A dolog érdekessége szerintem az, hogy nem igazán van összefüggés a film értéke és a kampány értéke között. És most nem csak a plázamozikba szánt filmek botrányosan ötlettelen promócióiról beszélek.

Az Overnight plakátja egy ízlésesen decens menedzser magazin elülső borítóját mintázza, amin az év (filmbeli) brókerjének sztárfotója látható. A kis és közepes méretű, zömmel a metró mozgólépcsői mellett és villamos megállókban elhelyezett plakátok a film kicsit populárisra stilizált alapkérdéseit, gondolatait a képzeletbeli exkluzív sajtó képzeletbeli szakcikkeinek címeiként jeleníti meg. Egyszerű és ötletes.

Garas Dániel érzékenyen komponált budapesti képeivel, egy kékes-szürke, pontosan átlátható, logikus geometriájú világot teremt és rögzít. Neo-kafkainak mondanám, ha tudnám, mit jelent. Ennek ellenpólusa a bombayi felvételek, ahol a sürgés-forgás ezerszín átláthatatlansága teremt idegenszerűséget. A fények és árnyékok, színek és fémszürkeség poétikája a film legszebb jeleneteit eredményezi.
Az Overnight legfontosabb helyszíne egy bróker-ház. A filmes stáb talált egy teljesen kihasználatlanul álló Hungária körúti irodaházat, ahol a fiókokban még ott voltak az évekkel ezelőtt tönkrement cég dolgozóinak megkövült szendvicsei.
Garas Dániel képei és a tíz éve elhagyott épület falaiban óhatatlanul benne ragadt üresség egy bizarr, kulisszaszerű teret hoznak létre. Egy olyan teret, ami mindannyiunk számára ismerős, mégis elképzelhetetlen. Neo-kafkai. Ez a filmbeli figurák munkahelye. Ide érkezik Péter, az év értékpapírokkal foglalkozó brókere egy szokásos éjszaki nőkaland után.

A történet maga nem túl bonyolult: egy kis tőzsdei hazárdírozás krimi-light-ja tétként egy szépívű bróker karrierrel, megfűszerezve egy nem várt gyermekáldás körüli érzelmekkel és érzelemmentességekkel. Az Overnight azonban sem nem egy rossz (vagy jó) krimi, sem nem egy gyenge (vagy jó) melodráma. Egy interjúban azt mondta Török Ferenc, hogy „Talán a műfaji reflexek miatt néhányan kicsit átverve érezhetik magukat, amikor krimi helyett majd egy egzisztencialista történetet kapnak…”. Ez egy egzisztencialista film.

Az egzisztencializmus a metafizikai rothadtság, szebben szólva az elistentelenedett világban való lét kényszerének tragédiátlanságát járja körbe. Egy olyan világból tudósít, ahol humanoid ufonauták mászkálnak kikerekedett szemekkel, régen elfeledve eredetet és feladatot, régen elvesztve minden kapcsolatot bármiféle anyahajóval. Olyan lények világa ez, ahol minden eddigi érték elértéktelenedett, minden eddigi út értelmét vesztette. Ahol sehol sem vagyunk. Senkik sem vagyunk. Mégis vagyunk. Ez az idegenszerűségében ismerős világ, amelynek atmoszféráját Garas Dániel fényeivel és kameráival, műértő egyszerűséggel rajzolta meg.
Ebben a világban történetek sem lehetségesek, csupán történések vannak. Semmi nem tart sehová. Török Ferenc és Maros András (forgatókönyvírók) elkezdett és rögtön elharapott történetmorzsái, időnként célba sosem érő utalásai, Garas Dániel a megszokott befogadói ritmikához képest elnyújtott, minden az esztétikumon túli jelentést mellőző tájtablói pontos látleletei ennek a világnak.
Bodó Viktor (Péter) figurája úgy sarjad ebből a létből, mint aki évezredek óta őshonos ezen a vidéken. Úgy megy végig életének e 24 óráján, mint aki filmet néz. Játéka a jelen nem lét ritkán láthatóan hiteles reprezentációja.
Török Ferenc kiváló érzékkel és körültekintően teremti meg annak a bizonyos ismerős, mégis elképzelhetetlen világnak legapróbb részletét is.

A filmnek kívülről feltehető kérdések legfontosabbika, szerintem az, hogy vajon, a bróker-világ megfelelő példázata-e mindennek? Kellően emblematikus-e mindahhoz, amit az Overnight mondani és mutatni szándékozik? A kérdés fontosságát, jelzi az is, hogy Török Ferenc nem egy helyen hangsúlyozza, hogy egyre több ember tőzsdézik, egyre inkább benne van mindez a köztudatban. Való igaz, hogy a tőzsde (és leginkább az értékpapír-tőzsde) pontosan olyan racionálisan működő, mégis összességében átláthatatlan, virtuális szövevény, mint amit az egzisztencializmus mint létélményt mutat fel. Az is tény, hogy ebből az átláthatatlanságból következően, legjobb munkásai éppen azok a „gyermekszemű” ufonauták kell, legyenek, akik nem aggódnak egy percet sem amiatt, hogy mit sem tudnak a honnanról és a mivégréről.

Török Ferenc a brókervilágot „apropó”-ként, „díszlet”-ként nevezi meg mondandója kifejtéséhez. Mindez talán rendben is lenne, amíg terve csupán az, hogy „kis életünkről, ilyen harminc közepén tengődő, komoly egzisztenciális terhekkel bíró, magánéleti nüanszokra abszolút oda nem figyelő” emberekről beszéljen. Vagy arról, hogy „van két életed, és egyszerűen nincs harmónia a kettő között”. Azonban, amikor mindezt egzisztencialista filmmé stilizálja, már más befogadói alaphelyzettel kell számolnia.
A filmbeli figurák viszonya a helyhez, amiben létezni kénytelenek, valóban szaglik attól a fajta idegenszerűségtől, ami minden egzisztencializmus megkerülhetetlen előfeltétele. Azonban, a néző számára ennek erejét felülírja az idegenszerűség, ami közte és a brókervilág között van (bármennyire is tőzsdézik). Magyarul: csupán azt fogja észrevenni, hogy az üzleti élet e szeglete egészen bizarr, és egy brókerfilmet fog látni csupán. Az egzisztencializmus élménye nem az, amikor különleges helyzetekben csak mozizunk magunk körül, hanem az, amikor az egyik pillanatban megszokott, kényelmes fotelunkban teázgatunk kedvesünkkel, majd másnap nem találunk haza, vagy nem ismerjük meg őt, miután belépünk az ajtón. Amikor, alapvető, hétköznapi bizonyosságaink kérdőjeleződnek meg, és veszítjük el ez által mindennapi életterünk otthonosságát. A brókervilág idegensége unikum, az otthoné…- na, ez az egzisztencializmus.

Azt gondolom, hogy egy egzisztencialista történet számára sem apropóként, sem díszletként nem szerencsés választás az értékpapír brókerek világa, mert idegenszerűsége eseti, semmivel sem lényegibb, mint bármely más munkahelyé. (Uff!)

Természetesen, nem az az igazi tétje a filmbeli történetnek, hogy sikerül-e az a bizonyos magamsemértem tőzsdei trükk (az a bizonyos, címadó „overnight”). Nem is az, hogy odaér-e a kórházba Péter az abortuszig egykori kedveséhez. De még csak az sem,, hogy ki tud-e lépni ebből az idegen-létből, talál-e helyet ebben a kiürült térben, mert hiszen miért is érdekelne téged, vagy engem, hogy mi lesz egy filmben egy szereplővel? Nem de? Na ugye!