Mese rólad

Előbb elmesélem
a vihart a tengeren,
a hullámokat, a mélységek kavargását.
Haragvónak fogom nevezni.
Igen, az jó lesz.

Aztán a napfelkeltét
mondom el,
majd a napnyugtát
ugyanazokkal a színekkel,
de más szavakkal.

Utána a szerelemről,
a halálról és a születésről
fogok beszélni.
Apámról, anyámról.

Végül elmeséllek Téged.
Elmondalak mindenkinek:
akik fontosak voltak,
akik fontosak lehetnének,
a sakkozó öregeknek a parkban,
a templom–téri koldusnak,
a kiskocsma részeg zsivajának,
kifecseglek a sarki élelmiszerbolt
butaarcú, kedves eladónőjének,
s ha már senki nem hallgat meg,
magam elé mormollak,
körbebeszélem magam Veled,
felmondalak esténként,
mint kötelező verset a diák,
történetekké tépem szét
az ízedet, az öled szagát,
mondatokba gyömöszölöm a csendjeinket
és szétordítom az üres utcákon, tereken.
Aztán mosolyogva alszom el.


2000. szeptember 6.