2010. jún 10.

Süsüke és Süsü

írta: Sólyom Bátor
Süsüke és Süsü

 

Minap akadt a szemembe a Süsü kalandjainak legújabb verziója, Süsüke kalandjai. Annak idején addig követtem a Süsü sztorit, hogy megtetszett neki egy sárkánylány, és azt feleségül vette. Most viszont Süsü gyermeke (Süsüke) a címszereplő.

A talán 12. rész címe A tisztaság fél egészség. Az alkotógárda ugyanaz: Csukás István mint rendező, és a zene Bergendy. Kézenfekvőnek tűnik az összehasonlító elemzés, kritika a kezdetek kori Süsüvel.

A Süsü zenéje, szövege szellemes, irodalmi értékű, ötletekben bővelkedő munka. Ezzel szemben a Süsüke szövege általában egy-két félig megírt dalocskára futja, melyek összességében is színvonaltalanok, és amelyek olyan kitételeket tartalmaznak, mint „Mindenkitől búcsúzom. Ó, ó, így illik, így illik.”, vagy „Nem vagyok én kacsa. A Mindenes nem kacsa.”. Zenéje nagyrészt gépzene, nyomokban sem tartalmaz bármiféle eredetiséget, az általam látott rész záródala például egy hétköznapi darálós tuc-tuc olyas szöveggel, amely nem győzi hangsúlyozni a tisztaság fontosságát.

A Süsü kezdő – és promóciós felvezető – dala az volt, ami úgy kezdődik, hogy „Én vagyok a híres egyfejű…”, amelyen keresztül másfél perc alatt képet kaphattunk egy akkor még ismeretlen lényről. egy szeretetreméltó, böszme nagy egyfejűről, aki elsősorban a lepkékben szeret gyönyörködni. Ezzel szemben Süsüke dala így hangzik: „Az a fő, hogy megszülettem, nagy a világ, megvár engem. Én vagyok a sárkánygyerek, engemet vár erdő, berek.” Illetve a végén az „Én vagyok a…” rész helyett: „Énrólam szól most az ének, örüljetek Süsükének!”.

Vagyis, egy szeretethiányos, csakis önmagával foglakozó, enyhén feminin kissárkány figurát kapunk. Nagyon kevéssé szerethető, noha ekkor még nem tudhatjuk, mennyire tudálékos, és tenyérbe mászó jelenség.

A Süsü sárkányfiguráinak hatását az erősítette, hogy egy-egy darab volt belőlük, itt viszont most egész sárkánycivilizációt nyitnak az előadók, a sárkányjelenség maradék érdekességét is szétbombázva.
A dramaturgia egyetlen tette, hogy a tisztaság fontosságát hangsúlyozza ki, miközben azt mutatja meg, hogy a porszívót a sárkányok találták fel. Vagyis a története egy takarítóeszköz feltalálása. Az egész bűzlik a tanító célzattól, és a kóros ötletszegénységtől, és mentes minden mesei, csodálatos elemtől. Az eredetiben Süsü üstökén sárga szőr csücsül, amit most érthetetlen okokból narancssárgára cseréltek az alkotók, amitől Süsü (és Süsüke is) úgy néznek ki, mintha transzvesztiták lennének egy éjszakai mulatóban. Ehhez még jön a szőke hajú, meleg gyanús kiskirályfi. És így ketten, mindenkinek osztják az észt. Süsü figurája, a Süsü-összes ezen szakaszában egy rendkívül lusta, ennek megfelelően despota, koszhadt sárkánykirály. (Legfeljebb hangjában – Bodrogi Gyula – őriz némi kevéskét a sokak által szeretett mesealakból.) Annyira rohadt lusta ez a Süsü, hogy még Mindenesük is van, egy háromfejű figura, a mese egyetlen szellemesen megrajzolt figurája (illetve még a kétfejű madársárkány is az), akinek két feje utálja a harmadikat. Voltaképpen ez a három fej a főszereplői az új verziónak.  Sehol nincsenek azok a finom, már-már valódi filmeket idéző egymásra nézések, elfordulások, amelyeket a kezdeti részek alig észlelhető motorjai voltak.

És ha már tanítani akarunk, vajon jó ötlet a szívószállal való porfelszívás?

Ez egy ócska, összecsapott munka. Mindazzal a szokásos elszegényesedéssel, amihez hozzá lehetünk szokva: gyenge zene, silány szöveg, minél inkább többfélét gyorsan mutogatni, időt, pénzt kímélni.
Szólj hozzá

kritika közélet kultúra mese irodalom süsü tanítás süsüke