Edukators          (2004)                 2005.07.20.
német-osztrák filmdráma      ( feliratos )

Van valami szeretnivaló számunkra a hozzánk az utóbbi évtizedekben eljuttatott németes filmekben (csak nem teltek el hiába közös évszázadok). A ritmusa, a precizitása, a történetek keresetlensége, vagy mit tudom, miért. Ez a film nem olyan.
Alapvetően kevéssé érintenek meg a nagy társadalmi kérdésekkel foglalkozó makro-szocio filmek. Az Edukators a globalizáció ellenesség apropóján keresztül mesél el egy történetet. Apropóján, itt azt jelenti, a nem ritkán felmerülő elvi szólamlások ellenére, nem is próbálnak meg a szerzők komolyan politizálni, inkább egy szerencsésen kedvesbe sikló mesét mondanak el egy szerencsétlenül induló “emberrablásról”. És arról, hogy mennyire változunk meg, amikor felnövünk, eljoviálisodunk, betagozódunk. (“Amikor meghíznak a rockerek.”)
A giccsli határmezsgyéjén lavíroz a film, “könnyített menetek” sokaságával. De jobbára megmarad ezen a kétértékű vonalon.
 

Narco            (2004)                2005.08.08.
francia filmszatíra       ( feliratos )

Könnyed, kedves humorú (francia) film az amerikai mozik legjobb hagyományai szerint. És e szellemi ősével kellemesen élcelődik. (Ami a leginkább amerikai benne.)
A két férfi főszereplő karaktere magában elbír egy filmet. Benoit Poelvoorde a méltán híres francia komikus vérvonal hiteles (belga) jogutódja. A Van Damme-al közös jelenetben tűnik ki igazán, mit jelent színésznek lenni: a közkedvelt minimálmimikájával operáló, méltán népszerű Van Damme minden szavára Benoit külön gesztussal rezonál. (Nem bántani akarom Van Damme-ot. És tényleg nem.)
Jó mozi, lazulni vágyóknak.


Hawaii, Oslo         (2004)            2005.08.15.
dán, norvég, svéd filmdráma    ( feliratos )

A könnyen emészthetővé cukrosított történetmesélésekhez szokott emberfiának nem egyszerű feladat szeretni ezt a filmet. Fekete, bántó és csak az igen vájt orr érzi ki belőle a beleveszett humormolekulákat. Bár nevetni ők sem igen tudhatnak. Pedig ez egy szép szerelmesfilm, ráadásul egészen meseszerű, mázas happy end-del a végén. No, persze, addig el kell jutni.
A klasszikus őrangyal-történetet ez a sötét-realistára hangolt elbeszélésmód teszi szokatlanná. Olyannyira, hogy a műben megjelenő közismert jelképek (tollpihe az angyalszárnyból, a hírvivő-postás kislány), és a verbális üzenetek (“Nem az vagy, akinek látszol.”) ellenére sem mindenki érti a filmvégi jelenetet: a célzott csoda nekik csupán zavart katyvasz. Mellettük szól, hogy a filmben jelzésszerűen felsejlő – de a hétköznapiság közelségébe ágyazódó - angyallétet ebben az utolsó jelenetben egyszer csak a pofánkba vágják. Szemben a Wilbur öngyilkos akar lenni hasonló kifutásával, ebben a filmben az angyali önfeláldozás túl direkt. Amitől szájbarágóssá és giccsbehajlóvá válik a film vége, Kár érte.
Az egész mozit jól kimunkált, érzékeny színészi alakítások jellemzik, amelyek közül kiemelkedik a végletes nyugodtságot sugárzó elmeintézeti ápoló, és a végletes zaklatottságot sugárzó idősebb fiútestvér jelenléte.
Csak erősebb lelkületű, érzékeny fazonoknak, jó passzban. És mindenki másnak is!


Mezítlábas szerelem          (2005)          2005.08.19.
német romantikus vígjáték       ( feliratos )

Til Schweiger legújabb könnyűje  Narco környéki mozi: a súlyosság környékén súlytalankodó, szórakoztató mozi kiszámítható – de elég jó – poénokkal. Ha lehet (és mért ne lehetne?) még inkább amerikai, még ötlettelenebb, még jobb sodrású.
A film könnyedségét nagy mértékben növeli, és ennek mértékében filmértékét csökkenti, az elmeintézetből kiszökő (és az előtte is teljes bezártságban élő) lány világban való esetlenségének bohózatszintű előadása. Ráérzésre ez a rendező (Lucky Luke és a Daltonok, Tök alsó – Európai turné) és nem feltétlen a lányt alakító Johanna Wokalek sara.
Aki nem talál igazi mozit, lefekvés előtt jót tesz az emésztésnek.


Fekete kefe              (2004)            2005.08.31.
magyar filmszatíra   ( fekete-fehér )

Kecskemese
A Fekete kefe sem nem delejes, sem nem selejt: nem remek, de csemege lehet nem egy embernek, melyeknek nem gyenge csecse-becse kell.
Emberek fellegek mellett tesznek-vesznek: nem termelnek, nem szeretnek, stresszes helyzetekben nem remegnek. Szentek keleten, e helyen emberek? Feleld meg!
Nyelvet nem zengenek: renyhe elmekeretben elmegyenge feleleteket hebegnek, ellenben egyes elvekben (melyek cselekedettel nem kell elegyedjenek) remekelnek. Renyhe elemek, de nem fertelmesek, egyes helyzetekben egyenesen kedvesek. Szeretheted e kelletlen jelmezbe elrejtett embereket. Sejtened lehet, de nem jelennek meg egy percre sem. Ez nem tetszhetett nekem.
Nem nevetsz eleget. Terved lehet, nem ez kell legyen! E Fekete kefe eleje csendesen csepereg, fele (negyven perc) nekem nehezen ment le. Ez nem egy hebrencs mese, melyeket egyesek ezerrel termelnek, s melyben nem lelsz egyetlen flekket sem, mely e helyen eredne.
De…- nem “terhelt” meg benne szeretet rettenettel kevert kellemetlen elegye, mely szellemet, lelket, beleket megremegtetve fel-le eregethetne. Ez nem ereje. Kecskemese.


Törökfürdő            (1987)       2005.09.05.
olasz-török filmdráma   (feliratos)

A boldogság- és otthonkeresés végetérhetetlen filmes tradíciójának egy kifejezetten kellemes darabja ez a mozi. A helyenként érezhetővé váló török travel-es felütések sem zavaróak, és ha nem is tudja otthonossá tenni ezt a törökországi életet egy olyan ős-közép-európainak mint én, a saját hely keresésének archaikus élményét képes megidézni.
Minden mozgalmassága ellenére csendes, tiszta mozi.


Genezis                   ((2004)      2005.09.10.
olasz-francia természetfilm

Hatásvadász, mérhetetlenül elbutult, bárgyú képorgia egy-két jó ötlettel. Elég talán annyi, hogy az afrikai sámán-mesélő szájába narráció címén – mítoszmondássá ködösített - vér-atomista, helyenként a kvantummechanika (kevéssé archaikus) eredményeire utaló, áltudományos szöveget adnak a szerzők.