Jelen (dalszöveg)
Elmúlt a mámor, szagod van máris,
a következőig
a létünk banális.
Elmúlt a tegnap,
messze a holnap.
Úgy tűnünk el, ahogy
a nedveink fogynak.
A két szorgos ágyék
teszi a dolgát,
nekik a legjobb,
ők fel sem fogják.
Nekik a legjobb,
ők nem is érzik,
hogy csak akkor nedves,
amikor vérzik.
refr.:
Jöjj vissza kedves,
amíg még félek.
Elmentél tőlem,
múltak az évek
Elmentél tőlem,
elsült a holnap.
Félek, hogy nem tudtam
leszokni rólad.
Jöjj vissza kedves,
amíg még félek.
Elmentél tőlem,
múltak az évek.
Múltak az évek,
langyosan zordak,
s én vártalak téged,
a legborzasztóbbat.
A szádban, mint gránát
roppan az étel,
nem minket igazol
a cosinus–tétel.
Ó, ezek az órák
mind egyre hosszabb,
s hiába múlnak,
nem jobb, nem rosszabb.
Ábrázatunkon
a szokásos ábra.
Nem szólnék semmit,
ha legalább fájna.
Nem szólnék semmit,
ha legalább élne,
de kezdete sem volt,
és sosem lesz vége.
refr.
a következőig
a létünk banális.
Elmúlt a tegnap,
messze a holnap.
Úgy tűnünk el, ahogy
a nedveink fogynak.
A két szorgos ágyék
teszi a dolgát,
nekik a legjobb,
ők fel sem fogják.
Nekik a legjobb,
ők nem is érzik,
hogy csak akkor nedves,
amikor vérzik.
refr.:
Jöjj vissza kedves,
amíg még félek.
Elmentél tőlem,
múltak az évek
Elmentél tőlem,
elsült a holnap.
Félek, hogy nem tudtam
leszokni rólad.
Jöjj vissza kedves,
amíg még félek.
Elmentél tőlem,
múltak az évek.
Múltak az évek,
langyosan zordak,
s én vártalak téged,
a legborzasztóbbat.
A szádban, mint gránát
roppan az étel,
nem minket igazol
a cosinus–tétel.
Ó, ezek az órák
mind egyre hosszabb,
s hiába múlnak,
nem jobb, nem rosszabb.
Ábrázatunkon
a szokásos ábra.
Nem szólnék semmit,
ha legalább fájna.
Nem szólnék semmit,
ha legalább élne,
de kezdete sem volt,
és sosem lesz vége.
refr.
