Igazságszolgáltatásunk a mérleg elvén alapszik, mértéke a számtani osztozkodás. Iskolapéldája ennek a válás utáni, közösen szerzett javak elosztása fele-fele részben. Ahol számtan a döntés formája, ott tartalma nem lehet bölcsesség. A bölcsesség igazságos, igazságosságának alapja a tudás. Annak tudása, hogy ki mit érdemel. Ha nem ismerjük az embereket, akkor mennyiség szerint osztunk, a bölcs sosem felez, mert sosem érdemel éppen ugyanannyit két ember. Ha bölcsességet akarunk tanulni, akkor elég a kiskertben locsolni, és figyelni magunkra.

A locsolás kiskerti szinten sosem szükséglet. Vagyis egy család gazdasági helyzetét nem nagyon befolyásolja, hogyan locsolunk, nem fűződik komoly érdekünk hozzá. Nos, ez jó alap az elfogulatlansághoz. Amikor locsolunk, a szerint adagoljuk a vízmennyiséget és a sugár milyenségét, hogy éppen mit locsolunk. Amelyik részen erősebb a növény, fű, ott kevéssé kell, ahol satnyább, ott többet, és erre nem valamiféle írott szabály, hanem csakis a jóindulatunk és az igazságosságunk kötelezhet minket. Akkor sincsen semmi, ha egy kicsit többet kap valamelyik, viszont akkor egy kicsit kevéssé érezzük jól magunkat. És ennyi elég is, hogy helyreállítsuk a  locsolásunk igazságát.

A legnehezebb pontja a locsolásnak, amikor abba kell hagynunk, pontosabban, amikor a kert még sok vizet elbírna (főként ilyen melegben), de lassan sötét lesz, éhes vagy, unni kezded, más dolgod is van, illetve reggelig csak nem locsolhatsz. De egyszer abba kell hagynod! Ez viszont már inkább gyermeknevelési gyakorlatunkról mutat meg valami fontosat.