Talán olyan 20 évvel ezelőttig az emberek olyan zokniban jártak, ami lábszárközépig ért. Ez időtájt elkezdték az emberek lejjebb tologatni a zoknikat, és megjelent a titokzokni. Minden alakulás mögött értékváltozás húzódik. A lábszárközépig érő zokni esztétikai funkciója (minden praktikuma mellett) a lábszár eltakarása volt, vagyis a lábszár szégyenlése állt mögötte. A titokzokni - ennek fényében - erősödésnek tűnhet, hiszen, lám, már nem szégyelljük a lábszárat. Akkor már csak egy kérdés marad: miért "titok"zokni. (Merthogy a nyelv is ritkán hazudik.)

A válasz nem hízelgő: amíg eddig a lábszárunkat (annak magunknak sosem tetsző alakja, szőrösödésre hajlamos jellege miatt) szégyelltük, most egészen fals módon a zokni szégyellése miatt hordunk titokzoknit. Az alakulás nem jó irányú, mert eddig valódi félelmek miatt szégyelltük magunkat (hiszen a lábszár el nem fogadásán keresztül önmagunkat nem fogadtuk el, aminél konkrétabb dolog nem igen van), most egy ruhadarabot szégyenlünk, ami ellen nagyon nincs is mit felhoznunk. A praktikumokról nem is beszélve, hiszen a titokzokni kevéssé védi és melegíti a lábszárat, semmivel sem jobban, mint maga a cipő, és gyakran drágább is, mint a hagyományos zokni, amely helyzet megint csak a világ kifordultságát sejteti ezen a téren.

Önmagunkon lehet mit szégyellni, de egy zoknit titkolni eléggé sekélyes dolognak tűnik.