Meddig bölcsek még a parasztok?
Városi ember nem tudhat bölcs lenni. Egy lehetőségek milliárdjaitól hemzsegő világ kellős közepébe születik, minden életút-lehetőség mellett egy-egy intellektuális szemléletmód, egy-egy világkép. Ezen értékrend-tengerben evickél, hol innen, hol onnan kapva lendületet, „itt a piros, hol a piros”-ozik 20 évesen, majd 30 évesen rendőr lesz, skinhaed nagykamaszként, végül az izraeli hadseregben köt ki deszantosként. Ilyen a városi ember. Nincsen semmi problémája, azon kívül, hogy önmagát megvalósítsa. Csakhogy egy problémátlan Önmaga, ugyan miért lenne megvalósulásra méltó. Tényleg az lenne az Ember, hogy miként evickélhetek értékek híg húgyában át a túlpartra, ahol egyébként a nagy büdös semmi vár? Tényleg az lenne a Tudomány csúcsteljesítménye, hogy az ember elemi- és elem alatti részecskék többé-kevésbé véletlenszerű egymásra hatásainak végeredménye? Hogy ez bármit is mond arról, amikor nagyanyám halála után éveken keresztül, amikor megjelent álmomban, rettegtem, és csatakosan ébredtem, majd miután beláttam, hogy meg tudom magamnak bocsájtani, hogy a halálát kívántam, amikor a mellettem lévő ágyban nyöszörgött, és ezért nem tudtam aludni, most már kedves öregasszonyként jelenik meg mindig, én pedig mosolyogva és sírva ébredek? Mindez akkor szubatomi részecskék és véletlen, talán valamiféle hullámok?A parasztember nem válik bölccsé, a parasztember bölcsnek születik. Vidéken az ember egy lehetőségek nélküli, viszont alapvetően problémás helyzetbe születik. A probléma az, hogy olyan dologgal szemben kell magunkat életben tartani, ami nálunknál sokkal erősebb, míg a másik oldalon, hogy ez elől a feladat elől kitérni nem lehetséges.
Össze szokás téveszteni a parasztember okosságát a bölcsességével. Amikor a paraszt nekidurálja magát, és kigondolja, mit mikor tesz a természet, hogyan lehet ezt meglovagolni, hogyan lehet védekezni ellene, hogyan lehet akaratunk alá hajtani, majd a tenyerébe köp, és nekilát, az a parasztember okossága. A parasztember okos, könnyít a dolgán, de pontosan tudja, hogy ebben a küzdelemben ő nem nyerhet, tudja, hogy a földbe teszik, és azt is tudja, hogy néhány évtized múlva talán belőle hajt ki a kökörcsin. A parasztember bölcsessége az, hogy hiába győz le engem személy szerint a nagy Behemót, a gyermekeimben mégiscsak én győzedelmeskedem, őseim tucatjai győzelmét magam bizonyítom, enyémet leszármazottaim fogják. A parasztember bölcsessége a család.
De meddig bölcsek még a parasztok?
