2019. dec 17.

Távol maradni is politika, Enikő! – beszólt a közönség Eszenyi Enikőnek

írta: Török Ákos 11,27
Távol maradni is politika, Enikő! – beszólt a közönség Eszenyi Enikőnek

Nagyot fordult a világ néhány év alatt, akkor az ellenzék védte a színházat Balázs Pétertől, most a jobboldali sajtó nem győzi méltatni a Vígszínház jelenlegi vezetőjét.

Az Index információja szerint A diktátor című darabot játszották a Vígszínházban, amikor az előadás végén egy transzparenst tartottak fel a nézők, amelyen az állt: Távol maradni is politika, Enikő!

eszenyi_eniko.pngEszenyi Enikő (forrás: Vígszínház)

Mindez arra történt reakció volt, hogy Eszenyi Enikő a minap közölte: azért nem vett részt a hétfői tüntetésen, mert meggyőződése, hogy mindent szakmai úton kell elintézni, itt pedig a diskurzus politikai térbe került. A Vígszínház igazgatója a szerdán megszavazott új kulturális törvénnyel kapcsolatban közölte: a megfelelő szakemberek bevonásával elemzik a kialakult helyzetet. Vagyis a Vígszínház kimaradt azok közül, akik méltatlankodtak a törvénytervezet miatt, és az utcára hívták az embereket.

Az Index későbbi frissítése szerint vélhetően nem nézők, vagy nem az első sorban ülők tüntettek így, hanem olyanok, akik az előadás végén rohantak be a nézőtérre. Eszenyi Enikő maga pedig jelen volt, és meg is tapsolta a véleményt nyilvánító nézőket.

Furcsa módon a jobboldali sajtó mintha el is felejtette volna, hogy néhány éve még kígyót-békát kiabáltak Eszenyire, hogy Balázs Pétert méltassák, most éppen ugyanazt az Eszenyit védik szakadatlan, aki akkor minden volt, csak úriasszony nem. Az ellenzék akkor egy emberként zárt össze Eszenyi Enikő mellett, ami végül ahhoz vezetett, hogy ő maradt az intézmény élén. Ugyanez az ellenzék úgy tűnik, már messze nem olyan egységesen itéli meg Eszenyi Enikő és a Vígszínház távolmaradását a véleménymondástól, miután sorra szólalnak meg a budapesti nagyszínházak vezetői. A liberális gondolkodók felől, akiket Ludassy Mária filozófus képviselt nyilvános Facebook posztjában: más liberálisan gondolkodókkal szemben ő nem ítéli el Eszenyi Enikő csendjét.

Szólj hozzá

színház hír Vígszínház Eszenyi Enikő kultpol