Pont
A ’t’ nem igazi lezárás, egy kicsi ’ö” van mögötte. Árulkodó, hogy mondatlezáró jelünk neve nem teljes lezárás. Az európai ember sosem tesz pontot a mondatai végére, ahogy szerződései is siklanak, csavarodnak. A kézadás már nem sokat jelent neki. A teljes lezárás a „k”, a vég, a végső gégestop. Onnan nincsen tovább. Onnan már csak az utolsó kilégzés marad.
Melyik betűvel a legkönnyebb ölni? A T nagyon durva, de a K még szögletesebb, még rafináltabb, még végzetesebb. Négy ponton öl, amíg a T csak hármon. Magánhangzóink szóba sem jöhetnek, hiszen inkább labdázásra alkalmasak, semmint gyilokra. A C is gengszteres, az M már annyira sok helyen kiálló, hogy szinte sima alul, felül, hasonlóan az E-hez, a Z is nagyon durva. És itt van a kézenfekvő megoldás, az írott L:l. Egy tör, semmi rendkívüli. És, lám, halál szavunk sem végződik másként, mint egy dupla l-lel, közte egy nyögéssel.Lendület szavunk szinte teljesen lezárt. Milyen lehet így magyar ember lendülete? Szeretet. Múlt időnk t-je, nem igen hisz a jövőben, szemben az angolok d-jével, pedig jövő szavunk ismét csak a végtelenbe nyílik, szemben a (future) fjúcsőr r-jével. Persze, az is lehet, hogy t-nk inkább annak hazugsága, hogy a múlt lezárult, ami végső soron ugyanaz.
Az igazi pont egyetlen ’k’.
