Romagyűlölet és a budai villanegyedek
Angyalföldön nőttem fel nem kevés roma által lakott környékeken. Mindig volt bennem egy kis félsz velük szemben, mivel harsányak, egészen máshol vannak a viselkedési határpontjaik, alapvetően nyegle és kekeckedő a hanghordozásuk, és szinte mindig csapatustól vonultak. Nem voltak ápolatlanabbak, mint a környéken lakó nem romák, se agresszívabbak, valahogy mégis volt bennem valami nehezen megmagyarázható ellenérzés velük kapcsolatban. Voltak afférjaim romákkal, de sokkal több volt nem romákkal, rántott már rám kést roma, ahogy nem roma is. Most 40 évesen pontosan tudom, mikor veszélyes egy roma, és mikor csak harsány, és semmiféle ellenérzés nincsen bennem.
Azt tapasztalom, és a felmérések is azt támasztják alá, hogy a cigányellenesség, cigánygyűlölet éppen Budapesten, és éppen a budai jómódúak között a legerősebb, akik közül sokan a szó szoros értelmében még nem láttak életben cigányembert, de roma incidenst aztán bizonyosan nem. A hírekben elhangzó szenzációkra, a kortársaik és a szüleik által elmesélt történetekre, sablonokra alapítják ellenérzésüket.
Nem jó vonal eltagadni, hogy bizonyos bűntípusokban a roma származású elkövetők aránya egyértelműen nagyobb, mint a nem romáké. A magyarországi roma lakosság sokkal nagyobb hányadban él bűnözői életet, mint amilyen arányban szám szerint jelen vannak. Ha ezeket elmismásoljuk mindenféle rasszistázással, akkor legfeljebb álságosságra tanítunk, de bizonyosan nem csökkenni, hanem éppen növekedni fog a cigánygyűlölet, ráadásul ebben az esetben a romagyűlölők és a társadalom közötti esetleges párbeszéd nincsen hová továbblépjen.
Maradva a statisztika és a szociológia tudományánál, már sokkal kevésbé lesz ennyire súlyos a kép a romákra nézve, ha azt vizsgáljuk, hogy miképpen függ össze a szegénység és azok a bűnelkövetési típusok, amelyekben a romák élen járnak. Azt tapasztaljuk, hogy ezek a típusok szinte kivétel nélkül a szegény környékeken, rossz sorban élő embereknél fordul elő leggyakrabban: bolti lopás, utcai rablás, lopás, betörés, garázdaság. Ez nem azt jelenti, hogy csak szegény emberek követnek el ilyesmiket, és azt sem jelenti, hogy minden szegény ember törvényszerűen belekerül ezekbe a helyzetekbe, de még azt sem, hogy ki roma és ki nem. Csak annyit jelent, hogy a szegényebb, rosszabb sorban élő emberek gyakrabban választják az ilyen jellegű bűnözés útját, mint a tehetősebbek, és az sem tagadható, hogy a Magyarországon élő romák sokkal nagyobb arányban élnek kifejezetten rossz körülmények között, mint a nem romák.
Ha több a szegény a romák között, és a tipikus roma bűnelkövetési típusok a szegénybűnözés körébe esnek, akkor a kezdeti arány roma bűnözők és nem romák között már messze nem olyan egyértelmű. Annyira, mindenestre nem, hogy olyasmi kijelentésre ragadtathatná magát bárki is, hogy a romák alapvetően lusták, agresszívek és bűnözők.
Az sem eltagadható, hogy a cigányok kulturális fundamentuma nagyon nehezen illeszkedik az európai életvitelbe, értékrendbe. Ez azonban sokkal inkább Európa szégyene, mint a romáké.
A cigányok Indiából származnak, onnan egy vándorló életvitelt választva indulhattak el valamikor hajdanán. Ez az életvitel sem helyhez, sem felettes földi hatalomhoz nem kellett illeszkedjen, ez egy magukkal vitt, őrzött-alakított kultúra, hasonlatos a zsidók Egyiptomi kivonulása utáni vándorlásához. Azzal a különbséggel, hogy aki Indiából, a bölcsesség földjéről indul el, annak már nem igen lesz hol megállnia mint ami Ígéret földje lehet számára. Érthetőbben: a roma kultúra minden sekélyesedése, leamortizálódása ellenére még mindig messze az európai civilizáció fölött áll mélységben, bölcsességben és a saját kultúrához való ragaszkodásban egyaránt. És igen, az oláh cigány csakúgy, mint a zenész roma.
A magyar népzene például 5 hangot használ az oktáv 12-jéből (fekete és fehér billentyűk száma a zongorán egy oktávon belül), egy olyan cigány hegedűst, aki nem tud ugyanebben a tartományban legalább 24 hangon pontosan játszani, kinevetik már a kocsmában is, nemhogy folklór fesztiválok fellépőjeként. Ez igenis jelent valamit.
Az oláh cigányok egy része inkább választja a perifériát, de a számukra elviselhetőnél nagyobb mértékben nem hajlandóak betagozódni a társadalomba: nem öltöznek ki az utcára, nem fürdenek naponta, nem tisztelik az iskolai oktatást, elégetik az ajtófélfát télen, lefasszopózzák a négy éves kislányukat, stb.. Mindamellett, hogy ezek nagyon komoly súrlódásokat okozhatnak, és okoznak is egy társadalomban, azért annak is van üzenete, hogy egy nép meri őrizni az eredetét, mer valamilyen lenni egy olyan civilizációban, ahol az az érdem, ha valaki teljesen jellegtelen. A jó diák az, aki nem mond ellent a tanárának, aki tiszteli tanárait. Popper Péter halála előtti utolsó nyilvános előadását pedagógusok előtt tartotta, és arról beszélt, hogy miért egy sor tulipánt, majd egy sor rózsát rajzoltatunk az óvodában a gyermekekkel, és miért nem tetszőleges virágokat, tetszőleges sorrendben. De Poppertől némiképpen függetlenül, mit kellene tisztelnie egy gyereknek egy tanáron, aki többek között végigtanította (vagy végigtanulta) azt a rendszert (Kádár korszak), ahol minden társadalmi könnyebbség ára mégiscsak az volt, hogy emberek tűntek el, embereket öltek meg. (Olyan embereket, akiknek volt merszük akkor azt mondani, amit most annyian kiabálnak nagy bátorsággal.) A jó gyerek nem lóg ki semerre az osztály testéből, lehetőség szerint semmilyen. Az európai civilizáció (és jelesül Magyarország) ilyen semmilyenségre neveli az embereket, és ezek a „senkik” bizony fanyalognak, húzzák a szájukat, ha Valakikkel találkoznak. Zsidókkal, akik több ezer éve őrzik a tradícióikat egészen cifra körülmények között is, míg mi 105 év Kárpát-medencei tartózkodás után már keresztények lettünk, vagy éppen cigányokkal.
Cseppke gyerekei - kivéve a legnagyobbat, aki már felnőtt - elképesztőek az anyjukkal szemben több tekintetben is: lusták, szemtelenek, követelődzőek. Amikor valamelyikük lever egy poharat ebédnél, az anyjára támad valami olyasmi szöveggel, hogy „Nem hiszem el, anya, hogy ezt a poharat ide tetted!”, miközben mondjuk, ő maga tette oda a poharat, és egyébként is egy pohárnak ebédnél az asztalon van a helye. Ilyenek a gyerekek. És ilyenek vagyunk mi magyarok is, csak mi nem Cseppkére haragszunk saját balfékségünk miatt, hanem a cigányokra és a zsidókra.
Azt tapasztalom, és a felmérések is azt támasztják alá, hogy a cigányellenesség, cigánygyűlölet éppen Budapesten, és éppen a budai jómódúak között a legerősebb, akik közül sokan a szó szoros értelmében még nem láttak életben cigányembert, de roma incidenst aztán bizonyosan nem. A hírekben elhangzó szenzációkra, a kortársaik és a szüleik által elmesélt történetekre, sablonokra alapítják ellenérzésüket.
Nem jó vonal eltagadni, hogy bizonyos bűntípusokban a roma származású elkövetők aránya egyértelműen nagyobb, mint a nem romáké. A magyarországi roma lakosság sokkal nagyobb hányadban él bűnözői életet, mint amilyen arányban szám szerint jelen vannak. Ha ezeket elmismásoljuk mindenféle rasszistázással, akkor legfeljebb álságosságra tanítunk, de bizonyosan nem csökkenni, hanem éppen növekedni fog a cigánygyűlölet, ráadásul ebben az esetben a romagyűlölők és a társadalom közötti esetleges párbeszéd nincsen hová továbblépjen. Maradva a statisztika és a szociológia tudományánál, már sokkal kevésbé lesz ennyire súlyos a kép a romákra nézve, ha azt vizsgáljuk, hogy miképpen függ össze a szegénység és azok a bűnelkövetési típusok, amelyekben a romák élen járnak. Azt tapasztaljuk, hogy ezek a típusok szinte kivétel nélkül a szegény környékeken, rossz sorban élő embereknél fordul elő leggyakrabban: bolti lopás, utcai rablás, lopás, betörés, garázdaság. Ez nem azt jelenti, hogy csak szegény emberek követnek el ilyesmiket, és azt sem jelenti, hogy minden szegény ember törvényszerűen belekerül ezekbe a helyzetekbe, de még azt sem, hogy ki roma és ki nem. Csak annyit jelent, hogy a szegényebb, rosszabb sorban élő emberek gyakrabban választják az ilyen jellegű bűnözés útját, mint a tehetősebbek, és az sem tagadható, hogy a Magyarországon élő romák sokkal nagyobb arányban élnek kifejezetten rossz körülmények között, mint a nem romák.
Ha több a szegény a romák között, és a tipikus roma bűnelkövetési típusok a szegénybűnözés körébe esnek, akkor a kezdeti arány roma bűnözők és nem romák között már messze nem olyan egyértelmű. Annyira, mindenestre nem, hogy olyasmi kijelentésre ragadtathatná magát bárki is, hogy a romák alapvetően lusták, agresszívek és bűnözők.
Az sem eltagadható, hogy a cigányok kulturális fundamentuma nagyon nehezen illeszkedik az európai életvitelbe, értékrendbe. Ez azonban sokkal inkább Európa szégyene, mint a romáké.
A cigányok Indiából származnak, onnan egy vándorló életvitelt választva indulhattak el valamikor hajdanán. Ez az életvitel sem helyhez, sem felettes földi hatalomhoz nem kellett illeszkedjen, ez egy magukkal vitt, őrzött-alakított kultúra, hasonlatos a zsidók Egyiptomi kivonulása utáni vándorlásához. Azzal a különbséggel, hogy aki Indiából, a bölcsesség földjéről indul el, annak már nem igen lesz hol megállnia mint ami Ígéret földje lehet számára. Érthetőbben: a roma kultúra minden sekélyesedése, leamortizálódása ellenére még mindig messze az európai civilizáció fölött áll mélységben, bölcsességben és a saját kultúrához való ragaszkodásban egyaránt. És igen, az oláh cigány csakúgy, mint a zenész roma.
A magyar népzene például 5 hangot használ az oktáv 12-jéből (fekete és fehér billentyűk száma a zongorán egy oktávon belül), egy olyan cigány hegedűst, aki nem tud ugyanebben a tartományban legalább 24 hangon pontosan játszani, kinevetik már a kocsmában is, nemhogy folklór fesztiválok fellépőjeként. Ez igenis jelent valamit.Az oláh cigányok egy része inkább választja a perifériát, de a számukra elviselhetőnél nagyobb mértékben nem hajlandóak betagozódni a társadalomba: nem öltöznek ki az utcára, nem fürdenek naponta, nem tisztelik az iskolai oktatást, elégetik az ajtófélfát télen, lefasszopózzák a négy éves kislányukat, stb.. Mindamellett, hogy ezek nagyon komoly súrlódásokat okozhatnak, és okoznak is egy társadalomban, azért annak is van üzenete, hogy egy nép meri őrizni az eredetét, mer valamilyen lenni egy olyan civilizációban, ahol az az érdem, ha valaki teljesen jellegtelen. A jó diák az, aki nem mond ellent a tanárának, aki tiszteli tanárait. Popper Péter halála előtti utolsó nyilvános előadását pedagógusok előtt tartotta, és arról beszélt, hogy miért egy sor tulipánt, majd egy sor rózsát rajzoltatunk az óvodában a gyermekekkel, és miért nem tetszőleges virágokat, tetszőleges sorrendben. De Poppertől némiképpen függetlenül, mit kellene tisztelnie egy gyereknek egy tanáron, aki többek között végigtanította (vagy végigtanulta) azt a rendszert (Kádár korszak), ahol minden társadalmi könnyebbség ára mégiscsak az volt, hogy emberek tűntek el, embereket öltek meg. (Olyan embereket, akiknek volt merszük akkor azt mondani, amit most annyian kiabálnak nagy bátorsággal.) A jó gyerek nem lóg ki semerre az osztály testéből, lehetőség szerint semmilyen. Az európai civilizáció (és jelesül Magyarország) ilyen semmilyenségre neveli az embereket, és ezek a „senkik” bizony fanyalognak, húzzák a szájukat, ha Valakikkel találkoznak. Zsidókkal, akik több ezer éve őrzik a tradícióikat egészen cifra körülmények között is, míg mi 105 év Kárpát-medencei tartózkodás után már keresztények lettünk, vagy éppen cigányokkal.
Cseppke gyerekei - kivéve a legnagyobbat, aki már felnőtt - elképesztőek az anyjukkal szemben több tekintetben is: lusták, szemtelenek, követelődzőek. Amikor valamelyikük lever egy poharat ebédnél, az anyjára támad valami olyasmi szöveggel, hogy „Nem hiszem el, anya, hogy ezt a poharat ide tetted!”, miközben mondjuk, ő maga tette oda a poharat, és egyébként is egy pohárnak ebédnél az asztalon van a helye. Ilyenek a gyerekek. És ilyenek vagyunk mi magyarok is, csak mi nem Cseppkére haragszunk saját balfékségünk miatt, hanem a cigányokra és a zsidókra.
