Enikő hazajött. A címből és ebből már lehet tudni, hogy valami balul ütött ki. Enikő úgy ért haza, hogy a budapesti repülőtéren mentőt kellett hívni hozzá. A dereka és a lába fájt. Azt mondta, ennyire a gyerekei szülése se fájt neki. Kórházba került, az Irgalmasok Kórházába vagy hová, mert tényleg van ilyen: irgalmasok kórháza. Döbbenet. Nem hívott fel, amikor megérkezett, talán harmadnapra hívott, hogy rosszul van, majd nem sokkal később, hogy bevitték a körházba, mert már nem bírta tovább. Persze tudja, hogy mindez miért van, de ő most képtelen bármit is tenni. Sírt. Most sírt nekem másodszor. Mind a kétszer maga miatt.

Másnap bementem hozzá. Vittem neki csimicsangát, mert az egy életerőtől sugárzó, erőteljes étel. Vittem neki két digitális festményt Szendiszűcs Istvántól: az egyik címe Én és a róka, a festőt ábrázolja és egy rókát, amit a télen szelídített meg. Korábban azt mondtam Enikőnek, hogy olyan, mint egy rebbenékeny őz, egy pompás vadállat, aki odajön, de a következő pillanatban már el is ugrott. Ez az őz István rókás történetéről jutott annak idején eszembe. És most ez a két dolog találkozott.

Vittem még egy Szendiszűcs István képet neki, aminek az volt a címe, hogy Meggyvágó, és egy meggyvágó van rajta. Erről nem mondtam meg mit jelent. Most sem mondom meg. Ilyen szar napom van. Viszont a rókát és az őzet egy következő ajándékkal hoztam össze: írtam egy mesét az őzről és a sasról. Ami egy bazi nagy sólyom. És akkor itt van Sólyom Bátor. De ki a tök az? Mindegy, ezt egyelőre szintén nem mondom el. De ezt nem gonoszkodásból. A mese a következő:

Az őz és a sas

Egyszer volt, most is van, kerek erdő nyűgös végén élt egy őz és egy sólyom. Jó barátok voltak, mióta a világ világ, és azon is túl. Na, jó, kicsit innen. Nagyon innen. Vagy most min is túl voltaképpen?! Szóval élt-éldegélt egy őz és egy sólyom, abból a fehérebb fajtából. Az őz persze alapból barna. A sólyom nagyeszű madár volt, érezte, hogy ebből így barátságból több sosem lesz. És ne jöjjön nekem senki azzal, hogy mi dolga lehet egy sólyomnak egy őzzel, mit is kezdene vele, mert ez a mese egy nőről és egy férfiről szól.

A sólyom folyton ott legyeskedett körülötte, körbeszerette, az őz meleg barna szemekkel nézett önmagába. A sólyom folyton röptében volt előtte, leszállt egy-egy pillanatra, majd továbbrepült. Egészen addig, amíg az őzet meg nem ismerte. Ez az őz más volt, mint a többi: rebbenékeny, de erős állat. Aki a földből nőtt ki, és oda is tartozott. Mindent tudott, ami a földben történt, de idegen volt neki a levegőből érkező állat. Ismerte ő a levegőt, de neki az még erdő volt, nehéz és félelmes, a sólyom jól ismerte az őz erdejét, ahogy rebbenékenységét is megszerette. Az egyik pillanatban ott volt, aztán eltűnt. A sólyom is ilyen volt, így nehéz volt találkozniuk. De néhány pillanatra sikerült.

Az őz azonban továbbra is inkább magába bámult, és nem vette észre a sólymot. Pedig az szép lassan sassá gyarapodott. Ekkor határozta el az őz, hogy elmegy a világ végére, hogy megtalálja önmagát. Mivel önmagában kereste, nem sok sikerrel kecsegtetett ez az út, de az biztos volt a sassá lett súlyom számára, hogy őz helyett valami más fog hazatérni. Vagy nyuszi, vagy oroszlán.

A sas hosszú napokon és éjszakákon keresztül kőrözött az őz hűlt helye körül. Már tudta, mit akar, csak azt nem tudta, mi fog hazatérni a világ végéről. Az őz nem üzent, nem írt, nem nagyon küldött üzenetet. A sólyom mindent elmondott magáról, nem volt több titka, az őznél pattogott a labda. Aztán egyszer csak megtudta, hogy megérkezett, akit várt. Sérülten és talán boldogan. Bódító anyagokba burkolva a sas otthon egymagában megünnepelte az őz hazajöttét. Akármi is lett belőle.

Enikő elképesztően szarul nézett ki, mint aki harminc évet öregedett egy hónap alatt. Én maximumra futattam magam: új Armani szemüveg, testhez simuló póló, mert egy ilyenre legutóbb másnap azt mondta, miután együtt aludtunk, hogy ha azt a pólót vettem volna fel, akkor még szexeltünk is volna. Ha úgy lett volna, ez a regény is másképp alakulna, mint így alakul. Gas farmer, Camel cipő, Armani parfüm, Armani hónaljkutya, Armani tusfürdő, frissen borotválva, Converse dzseki. Hetek óta készültem arra, hogy amikor először találkozunk, én a lehető legjobb akarok lenni. Ha sütött a nap mostanában, megálltam és a napba tartottam az arcom, hogy színt és energiát szívjak magamba a jobb kinézet miatt. az alsógatyám volt a legtrébb, de az is JPress. Jó volt neki, hogy jöttem, és nekem is jó volt őt látni. Első nap megérintettem a kezét, az arcát, megmutatta a hasát, tíz centin múlott, hogy a pináját nem láttam, megfogtam a lábfejét, amit azért szeretek, mert aránytalanul nagy, és ettől emberi, éreztem az izzadtságát és az elesettségét.

A második nap kesudiót és aszalt vörös áfonyát vittem neki. Sokkal jobban nézett ki, Nem volt falfehér. Most is örült, elolvasta a mesét is, megköszönte. Megint megfogtam a nagy lábfejeit, és elmondtam neki néhány vele kapcsolatos szexuális szokásomat, majd normálisan is beszélgettünk. Együtt voltunk. Tegnap is bementem hozzá, vittem kesudiót, és valami ételt is, hogy talán majd együtt kajálunk. Azt mondta, hogy most nagyon rosszul van, és tényleg rosszul volt, és menjek inkább el. Mondtam, hogy ha úgyis enni készül, ehetnénk együtt. De nem. Ma hívtam, nem vette fel, majd ő hívott, amit én nem vettem fel, mire üzent: „Kérlek, ne gyere be, ne keress! Gyógyulok.” Úgy lesz.