2019. jún 05.

A nő sokféle szeretkezést élt már meg

írta: Sólyom Bátor
A nő sokféle szeretkezést élt már meg

A nő sokféle szeretkezést élt már meg. Pontosan tudja, hogy nem érdemes rangsort felállítani közöttük. Számára minden együttlétnek megvan az a néhány perce, csodája, amiért érdemes volt elkezdeni. Talán szerencsés, talán ügyesen választ, talán vezetik az ösztönei.

3dddd_jpgxx2_copy_jpgy_jpgccccccccccc.jpgSzendiszűcs István grafikái

Azt tapasztalta, hogy az egyszerre elélvezés öröme - sok-sok ismétlés mellett is - csak ritkán jön össze. Nem célja, nem is küzd érte, sokkal inkább valamiféle kegyes ajándékként tekint rá. Előre nem tudható, hogy mikor következik be, tenni sem lehet érte, hiszen két ember teljes összhangjához sok olyan dolog kell, ami kívülről nem szabályozható. Az együttlétnek ez a szintje nem tudatos munka eredménye. Abban biztos, hogy a nehézség abban rejlik, hogy a másik ember teljes elfogadása és önmaga teljes vállalása szükséges hozzá.

Amikor a nő elkezd szeretkezni, nem gondol arra, hogyan fog végződni. Érezni és szeretni akar mindent, amit ad és amit kap. Figyeli az érintéseket, melyeket a férfi karja, keze, ujjai, körmei, szája, nyelve, fogai, lehelete, nyála és teljes bőrfelülete ad át. Figyeli erősségét, ritmusát, a kiváltódó érzéseket. Ezek az ingerek mutatják, milyen utat kínál fel neki a férfi.  Ő maga is érintéseket ad, próbálja megérezni, meghallani, meglátni, megízlelni a férfi reakcióit, miközben visszajelzi, hogyan akar haladni a felkínált úton.

Megkezdődik a finomhangolás, finom hangolódás egymás rezdüléseire. A simulás, dörgölődzés, gyömöszölés, masszázás, masszírozás, húzogatás, harapdálás, nyalakodás, habzsolás, máskor nem látott testrészek kényeztetése. Nyitogatják magukat egymásnak, egymásért és magukért. Szaglásuk minden szagot, ízlelésük, minden ízt befogad. Szavak nélkül beszélik meg, hogy mit szeretnének, mire van szükségük ahhoz, hogy teljesen kinyíljanak. Közösen létrehoznak egy új nyelvet, ami épp csak akkor érthető. Sóhajokból, nyögésekből, morgásokból, dünnyögésből, a levegőáramlásnak és a visszafojtott levegő nélküliségnek a legkülönfélébb hangjaiból.

6zh6.jpg

Ez a sokféle inger a Nő gyomrában összpontosul, mintha felfalná azokat. Egyre telítettebb lesz, míg egyszer csak a gyomor nem tudja tovább tartani és elkezdi elárasztani az egész testet a felhalmozódó ingerekkel. A test pedig megadja magát, ellazul, hogy befogadóvá váljon bármire, ami érkezik. Olyan halmazállapot jön létre, aminek az állaga meghatározhatatlan. Meleg és hideg, felforrósít és megborzongat. Mély és sekély, elsüllyeszt és felszínen tart. Minden zsigere az érintésekre koncentrál. Mindent képes adni és mindent képes elfogadni. Szeret.

A férfi vezeti a Nő testét a fokozódó vágy irányába. Hangjai még visszafogottak, figyel a nőre, mozdulatai még alkalmazkodók, de egyre inkább magával ragadja a Nő által kiváltott izgalom. Farka könnyedén megtalálja a helyét a nőben. Behatol a forróságba, jár ki-be lágyan, lassan, hosszan kitartva és olyan mélyen, mintha teljes testtel akarna elegyülni. Élvezi a vendég közeg újdonságát és a körülöleltséget.

Együtt indulnak egy másik világba. Eltűnik a valóság, nincs szoba, nincs élet vagy az élet maga a szeretkezés. Egy test van a kettő helyett. Két ember szeretkezik egy testben, vagy talán egy ember szeretkezik. Ahogy távolodnak innen és közelednek oda, tekintetük merevvé válik, szemüket lehunyva nézik egymást, magukat.

Személyiség nélküli, képlékeny masszává válnak. Minden, ami eddig a másiké volt, most sajátjuk lesz. Minden keveredik, összeolvad, egyneművé válik mindennel. Az agyuk pihen.  Mégis minden porcikájuk aktív. Vezérlés nélkül, önmagukban sodródva éreznek, reagálnak.

bb11bb_copy_jpg777b_jpg5_jpgtt_jpgww_jpg1_1.jpg

A nő elolvad az önmaga és a férfi mozgása által létrejött forróságban. A nemi szervén keresztül létezik. Puha, sikamlós, pulzáló hüvely, ami ruganyos, sikamlós, lüktető farok is egyben. Még lélegzik, de tudja, hogy hamarosan be kell gyűjtenie a levegőt, mert aztán pár másodpercig levegő vételre sem lesz ereje.

A férfi teste lüktet, apró nyögések jelzik, hogy hamarosan elvész a kitörő érzésekben. Nyögései egyre inkább szűköléssé változnak. Mozdulatai egyre erőteljesebbek, vagy épp erőt vesztettebbek, ahogy megindul benne az a furcsán csiklandó érzés, amitől egyre jobban vágyik arra, hogy egész testét elárassza.

A nő is simogató csiklandozást érez. Alig érezhetően, nagyon messziről sejlik fel, majd egyre nagyobb területet foglal el, végül felerősödik annyira, hogy kibírhatatlanná válik. Dobálja a fejét, nyög, ordít, rángatózik, egész teste, hüvelye megfeszül, lélegzete kihagy, teste vonaglik…

A férfi teljes erővel feszíti lábujjait, testének még érzékelhető végpontját, hogy legyen ereje elviselni az utolsó pillanatot. Egyre szaggatottabban vonyít, majd egész teste megfeszül, farka eléri keménysége határait, fújtat, levegő után kapkod, teste vonaglik…

…végig fut rajtuk egy utolsó vágyhullám, beleremegnek a kilövellésbe, artikulátlan, keservesnek ható hangok törnek fel torkukból, majd minden erejük elszáll, mozdulatlanná dermednek.  

A nő lehunyt szeme előtt peregnek az elmúlt óra képei és zsigerei még emlékeznek az érzésekre. Hüvelye még szorítja a férfi farkát. Vetít magának, mozizik.   

A férfi, elalszik a nőben.  

Szólj hozzá

irodalom Szendiszűcs István 11:27