Borsi-Balogh Máté: „Én egy kövér ember vagyok, mit keresnék Magyarországon egy musicalben?”

Borsi-Balogh Máté idén végzett zenés-színész osztályban, a Színművészeti Egyetemen, Novák Eszter osztályában. A tavalyi évadban eljátszotta az Örkény Stúdióban a Macbeth címszerepét, szeptembertől pedig a színház társulatának tagja. 

Borsi-Balogh Máté az Örkény Színház nézőterén (fotók: Horváth Judit)

Az első benyomásom rólad az, hogy meglepően határozott vagy, tudod képviselni az érdekeidet, tudsz nemet mondani. Így van, vagy ez csak a látszat?

Így van. Azért van, mert apám soha nem tudott nemet mondani. Apu egy csodás ember, egy Pest megyei vízműben dolgozik, de mindenhez ért, és mindenre igent mondott az életében, még ha emiatt neki rosszabb is lett. Nem bírom elviselni, ha valami kellemetlen, miközben nem feltétlenül szükséges, hogy az legyen. Az a baj, hogy eléggé fel tudom paprikázni magamat ezekben a szituációkban, ezt még tanulnom kell, felnőttként viselkedni, nem pedig rést adni, hogy hova támadhat a másik. Egyszer Nagy Zsolt mondta, szerintem nem is emlékszik már rá, harmadéves voltam, kiment a bokám egy főpróbánkon, ezért sántikáltam, odahívott, hogy mi történt, pedig nem ismertük egymást. Akkor mondta, hogy az a baj a mostani fiatalokkal, hogy nem tudják, mit akarnak, csak csapódnak, és mindent elhisznek a főnöküknek, a tanáruknak, nem azon vannak, hogy a tanultakból saját véleményt alkossanak. Szerintem igaza van. 

Próbákon, munka közben is konfrontálódsz?

Nem szándékosan, de ha nem értek valamit, vagy nem értek egyet, akkor kérdezek, és mivel heves vagyok, olyan, mintha ideges lennék. Az nem jó, ha nem tudod, mit csinálsz a színpadon, de engedelmeskedsz. Egy darabig mindig megadom a bizalmat, még ha nem is értem, hogy miről van szó, de ha nem tudom megfejteni, akkor kinyitom a számat. Ez egy párbeszéden alapuló munka. 

Hogy lettél színész? Volt valami családi indíttatásod?

Nem volt, a családomban nagyapámtól visszafelé mindenki katona. A muzikalitás jelen volt, édesapám zongorázott, nagyapámnak is remek hangja volt. Anyukám ápolónő volt sokáig, ő is ugyanabban a vízműben dolgozik, mint apu, adminisztrátor. Először nekem az éneklés lett, nem a színház. Harmadikos voltam, amikor egy október 23-i műsorra készültünk, és énekeltük a Szózat egy furcsa, populáris átiratát, ami teljesen értelmetlen volt egyébként. A tanító néni körbe-körbe járt, nálam megállt, mondta, hogy na, te fogod ezt a részt szólóban énekelni. Akkor cikinek éreztem, vidéki gyerekként az, hogy valaki énekel, nem pedig emeli a szekeret, az ciki. De nem volt mese, meg kellett csinálni. Aztán ott álltam a színpadon, és jó érzés volt, hogy figyelnek az emberek.

Pici, kövér gyerekként, aki a humorával adja el magát, hogy ne csúfolják ki, ez nagy dolog volt. Akkor Kiskunlacházán elkezdtem tanulni énekelni, ezután mentem el Pintér Tiborékhoz, Szigetszentmiklósra. Működött egy musical stúdió, ott nőttem fel, rengeteget utaztunk, sok mindent játszottunk. Mivel tizenhárom éves koromban már nőtt a szakállam, felnőttebb szerepeket játszottam. És volt a lovas színház is, abban is részt vettem. 

Tudsz lovagolni és lovon énekelni? Ahhoz kell egy különleges technika, nem?

Igen, ott megtanultam lovagolni. Képzeld azt, hogy miközben centrifugál a mosógép, te ráülsz és próbálsz énekelni. 

Nem fordult meg a fejedben, hogy elmenj egy tehetségkutatóra, és énekes legyél?

De, voltam is, tizennégy éves koromban, hál'istennek, nem jutottam be. Hamar éreztem, hogy amire szükségem van, az a színház, nem valami bohóckodás, ami tart egy évig. Úgyhogy felvételiztem a Színművészeti Egyetemre. 

Elsőre felvettek?

Igen, de egy évet kihagytam, mert évet ismételtem tizedikben. Kiskunlacházára jártam szakközépiskolába, megbuktam, végül esti iskolában érettségiztem le. Ez úgy volt... hogy is mondjam ezt el szépen? Utáltak a tanáraim, akkor is nagypofájú voltam, sokat bántottak emiatt. Pedagógiai célzattal próbálták összetörni a lelkem, nem tudtak mit kezdeni azzal, hogy kultúrával akarok foglalkozni. Az egyetemen aztán sokat nőtt az önbizalmam. 

Neked akkor az öt év a Színművészeti Egyetemen fontos időszak volt.

Csodálatos volt. Most volt az utolsó előadásunk az Ördögkatlanon, a Meggyeskert, Imre Krisztián, az osztálytársam játszotta Firszet. Az a vége az előadásnak, hogy egyedül marad, és azt mondja, az élet meg elment, mintha nem is éltem volna. Volt egy ajtó, amit be kellett volna csuknia a végén, de nem tudta, megakadt, nyitva hagyta. Másnap gondoltam, hogy ez milyen szép, hogy nem zárjuk le ezt az öt évet. Tizenheten vagyunk és nagyon összetartunk. Novák Eszter, az osztályfőnökünk remek pedagógus, jó szeme van, az osztály nagy részét tudta személyre szabottan kezelni. Én például rettentő lusta voltam, de Eszter tudta, nálam mivel éri el azt, hogy dolgozni kezdjek. 

Egy zenés osztályból hogy kerültél a prózai Örkény Színházba?

Mi a különbség? Nekünk dupla annyi zenei óránk volt, mint a prózai osztálynak, de a zenészmesterség órán is ugyanazt csinálod, mint a színészmesterségen, elmesélsz egy történetet. Ha valakinek csak jó hangja van, de nincs mögötte gondolat, akkor lebukik. Szerintem nincs jó zenés színház ma Magyarországon. Én egy kövér ember vagyok, mit keresnék Magyarországon egy musicalben? Nem dédelgettem nagy reményeket. 

Azt olvastam egy veled készült interjúban, hogy a 80-as trolin kaptad meg Macbeth szerepét. Ez történetnek jó, de nyilván nem így volt.

Persze, hogy nem. Tarnóczi Jakab rendezett egy vizsgát, amiben én voltam Baal, ezt látta Gáspár Ildikó rendező, és tetszettem neki. Amikor jött a Macbeth ötlete, akkor eszébe jutottam. Úgy jön a 80-as troli a képbe, hogy véletlenül összetalálkoztunk a trolin, beszélgettünk, érdeklődött, hogy mi van velem, és rá pár napra felhívott, hogy na, azért érdeklődtem, mert csinálom a Macbethet, és lenne-e kedved hozzá? Hogy a fenébe ne lett volna kedvem huszonévesen eljátszani a Macbethet, az ország egyik legjobb művészszínházában Budapesten? 

Félelem nem volt benned?

Egyáltalán nem, kíváncsi voltam Ildikóra, a közegre, izgatott voltam. Baromi jó munka volt, ez nem kamu interjúduma, tényleg az volt. Egy ekkora szereppel foglalkozni jó, nem azon gondolkodni, hogy melyik takarásból viszem be a kék széket, hanem elemezni, felépíteni. Az, hogy ezekkel az emberekkel dolgozhattam, nagyszerű dolog. Pogány Judit és Fodor Tamás elképesztőek. Ildikóval rengeteget tanultunk egymástól, nagyon intelligens, remek szövegkönyvet állítottak össze Ari-Nagy Borival, és értettük egymást, annak ellenére, hogy néha a világból futottunk volna ki egymástól. Sokszor egy heves idióta vagyok, ezt nehéz kezelni. De maximum megoldásokon vitatkoztunk, nagy konfliktus nem volt. Takács Nóra Diával volt nehezebb dolgunk, ami az én hibám. Bezártam Dia előtt. Akkor szakítottam, nem voltam jól, nehezen dolgoztam fel, és minden nő előtt bezártam. De a színházban ezt nem szabad csinálni, munkába magánéletet bevinni. De most már hál'istennek visszatértem az életbe, és változik Macbethék kapcsolata is. 

Szó volt már az alkatodról, emiatt leragadtam ott, hogy Baalt játszottál. Alapvetően az a szerep se a te alkatod.

Te mit gondolsz, ha Baalra gondolsz? Egy szépfiúra? 

Nem feltétlenül, de mindenképpen egy tesztoszteronnal töltött férfi, akire ragadnak a nők.

Hát figyelj, szerintem én is tesztoszteronnal töltött vagyok, még ha az alkatom nem is ezt ígéri. Nekünk Baallal sikerült kezet fognunk egymással. Mért ne lehetne Baal egy lefolyt testű, alkoholtól bűzlő alak, aki jól kommunikál, egy költő? Hány olyan pasi van, aki nem a társadalom által elfogadott jó pasi, mégis minden nőt megkap? Jakab jól ismer, évfolyamtársam volt, sok közös óránk volt, tudta, hogy miért engem használ. 

Szerintem te pont az alkatod miatt is vagy megjegyezhető. Van egy norvég tested, hozzá egy olasz temperamentumod.

Ezt nem tudom, de szerintem igazad van. Sokan mondták már, hogy a testem nem jön össze a lelkemmel. Szerencsém van, hogy a testi alkatomhoz ez a lelki alkat tartozik, hogy ne csak a buffo karaktereket játsszam, nem is nagyon játszottam ilyesmit. 

Milyen feladatok várnak rád az Örkényben?

Most három bemutatóról tudok, az Édes Anna, amit Szenteczki Zita rendez, Ficsor és Patikárius Jancsi leszek, aztán az Andromakhé, Gáspár Ildikóval. Ez azért is fontos nekem, mert Józsa Bettina, az osztálytársam is benne lesz. Az évad végén pedig Tarnóczi Jakab rendezi a Hermann csatáját. És beugrom egy kisebb szerepbe a Hamletba. 

Van azért még zenés színházi vágyad? Amit mindenképp szeretnél egyszer elénekelni?

Van. Tarnóczi Jakabbal szeretnénk Schuberttől a Winterreisét megcsinálni. Kevés tudásom van zeneileg, de azt gondolom, ez egy olyan dalciklus, ahol a zene tökéletesen kommunikál az énekessel. Ott egy nagy, önsajnáltató férfi, elénekel 24 dalt, elindul egy úton, azt érzi egyedül van, de ez nincs teljesen így, mert a zene végig kíséri. Nem telik el úgy nap, hogy ne hallgatnám meg. Selmeczi tanár úr mondta nekünk, hogy hallgassanak zenét, de ne a buszon, mosogatás közben, hanem otthon, üljenek le, csendben, nagyon fontos. Érzékennyé válsz, ha tudsz figyelni a zenére, kell a ritmusérzékhez, az élethez, az örömhöz, a nehéz időszakokhoz, segít mindenben. 

Schuberten kívül milyen zenéket hallgatsz?

Rengeteg magyar underground hip-hopot hallgatok. Krúbit eléggé bírom például, egy velem egyidős rapper srác, de különben az egész ScarcityBP-et szeretem, a szöveg nagyon ocsmány, de mégis intelligens. Hallgass Krúbit, kérlek, legalább egy számot hallgass meg!

Az interjút Veszprémi Judit  készítette, forrás: Örkény Színház.