A Neptun Brigád Benne vagy című  előadásának  rendezőjét, Kovács Dániel Ambrust és az egyik szereplőt, a Rolandot alakító Chován Gábort kérdeztük a próbafolyamatról és az elkészült produkcióról. 

A Neptun Brigád idén áprilisában mutatta be a Benne vagy című előadását. A történet egy vegetáló dágványi lábtörlőgyártó kisüzemben játszódik. A tulaj beteg, így lánya, Szilvi próbálja tovább vinni a kis céget, Gépkezelő Tibivel kitermelni legalább a hitelrevalót. Roland, „az ügyvezető” a roncs furgonnal teríti a környéken az árut. Aztán összefut Endrével, a kamaszkori haverral, aki megkínálja egy területfejlesztési bombaüzlettel. 

Chován Gábor és Jankovics Péter az előadásban (fotó: Gulyás Dóra)

Honnan jött az előadás témája?

Kovács Dániel Ambrus: Az érdekel, így negyven évesen, hogy mik (lennének) az érvényesülés útjai, hogy hogyan hat egymásra az ember személyisége és a közeg, amiben mozog. A téma alakította a történetet. 

Hogyan született a szöveg? 

Kovács Dániel Ambrus: Volt egy alap téma és történet, és az első próbákon sokat beszéltünk erről a színészekkel. Ezután írtam egy viszonylag részletes szinopszist, majd erre improvizáltunk, és végül én írtam mindezek alapján a darabot. 

Milyen előzetes koncepcióval érkeztél az olvasópróbára, és ezt mennyiben kellett alakítani a próbák során?

Kovács Dániel Ambrus: Fontos, hogy ez az előadás a színészekkel együtt készült:  nem pusztán eljátszanak egy megírt, kész szerepet, hanem világlátásukra, személyiségükre, tapasztalataikra is szükségünk volt a munka során. Épp ezért próbáltam nyitva hagyni sok kérdést, és közösen próbálni válaszokat találni rá. A lényeg, hogy az a keret, amiben gondolkodunk, legyen inspiratív és működőképes.  

Ezek után mennyire érzed működőképesnek az elkészült előadást?

Kovács Dániel Ambrus: Úgy alakult, hogy nagyon kevés idő volt a kész szöveggel próbálni. Ez elsülhetett volna katasztrofálisan is, de a fordított munkamódszerünk miatt úgy alakult, hogy mire a konkrét mondatokhoz értünk, már kész volt az előadás világa, ízlése, tempója, és a színészek is jól álltak az alakításaikkal, hiszen részben ők teremtették ezeket az alakokat.  Így aztán a nagy hajrá végén magunk is meglepődtünk, milyen erős anyaggá állt össze, alig pár nap alatt. Drámaiabbá, mint amire számítottunk. 

(Kovács Dániel Ambrus - fotó: Bárány János)

Mi volt a legnagyobb kihívás, illetve a nehézség számodra ebben a próbafolyamatban? 

Kovács Dániel Ambrus: A nehézség az a pénz, vagy inkább a hiánya, de erre kár szót vesztegetni. A legnagyobb kihívás nekem személyesen az írás. Szülni lehet ilyen fájdalmas és katartikus egyszerre.  

Nem csupán rendezel, látványtervezőként is dolgozol, és olykor te írod az előadásaid szövegét. Mi inspirál téged?

Kovács Dániel Ambrus: Előadásokat csinálni. Nekem a tér kitalálása például a rendezői munka része. Az írás mindig is érdekelt, de mostanában szedtem össze hozzá a bátorságom. Habár egy főpróbahét elég kemény úgy, hogy több funkcióban is egyszerre kell jelen lenni, mégis úgy érzem, megéri, mert egy koherens dolog születhet így, ahol az előadás elemei kiegészítik és erősítik egymást. 

Ki tudod magadban kapcsolni egyik-másik alkotófolyamatot? 

Kovács Dániel Ambrus: Akkor igen, ha nem én hozom az alaptörténetet. Amikor mások rendezéseihez tervezek látványt, akkor ki kell kapcsolnom magamban a rendezőt. Szerencsére eddig mindig szabad kezet kaptam, és ami eszembe jutott, úgy érzem, tudta az adott előadást szolgálni. Húzni viszont nehéz a saját szövegemből: rendezőként érzem, hogy kell, de az író meg harcol bennem minden sorért.

Mik a terveid? Vannak témák, történetek a fejedben?

Kovács Dániel Ambrus: Egy csomó morzsát, motívumot, történetet, emléket, vagy akár sajtóhírt hurcolok magammal. Régóta érdekelnek bizonyos darabok is. Elsősorban magamat kell vizsgálnom, mi az, ami épp igazán mélyen foglalkoztat.  

Mennyire volt szabad tered színészként a szereped kialakításában? 

Chován Gábor: Miután Dani felvázolta, hogy miről szeretne előadást csinálni, és aztán közösen tovább agyaltunk rajta, elkészült egy jelenet sorrend, amiből összeállt a történet vázlata. Az improvizációk során néhány mondatból álló nyers szöveget kaptunk Danitól, erre támaszkodtunk, ezek adták a laza keretet, ebben a fázisban teljesen szabadon dolgoztunk. Ami nem működött, kidobtuk, fokozatosan csökkentettük a lehetséges irányokat. Ezután kezdett Dani konkrétabb és pontosabb mondatokkal is inspirálni minket, hogy már csak a leghasznosabb irányba mozduljunk el. Néha olyan érzésem volt, hogy miközben mi improvizálunk, Dani fejében már rég összeállt a jelenet, és csak arra vár, hátha még kiszakad belőlünk valami, amivel ki lehet azt egészíteni. A szerepekkel csak ezután kezdtünk el foglalkozni. Nagy öröm volt, mikor az elkészült jeleneteket először felolvastuk magunknak, a mondatok jól működtek, és a szereplők személyiségét elég plasztikusan körvonalazta.

Chován Gábor a próbán (fotó: Gulyás Dóra)

Mi a pozitív hozadéka színészként a Kovács Danival való közös munkának?

Chován Gábor: Csodálatos volt, hogy Dani az improvizáció alatt létrejött, sokszor töredezettre sikerült mondataimat úgy véglegesítette, hogy egyrészt, megőrizték természetes töredezettségüket, másrészt, így kiegészítve és lekerekítve továbbra is úgy éreztem, ezek még mindig az én mondataim. Jó érzékkel írta ránk a saját szövegünket. Tulajdonképpen azt, amit én hozzá tudtam tenni az előadás anyagához, azt ő maradéktalanul szélesítette ki, nem volt hiányérzetem vagy olyan érzésem, hogy én nem ebbe az irányba mentem volna. 

Milyen a te figurád?  

Chován Gábor: Roland egy önmagát kereső negyvenes, aki nem pont ott tart, ahogy azt húszévesen elképzelte. Észrevétlenül túlesett életének azon szakaszán, amikor még elég lendületet kaphatott volna saját magától ahhoz, hogy képes legyen végigvinni önnön elképzeléseit. A környezete is egyre leharcoltabb, és a lehetőségek is beszűkültek. Nincs mibe kapaszkodnia. Ilyenkor hajlamosak vagyunk másokat és a körülményeket hibáztatni, ahelyett, hogy alaposabban szétnéznénk magunk körül, illetve elgondolkoznánk azon, hogy mit nem teszünk meg egy cél érdekében. Nem ismeretlen számomra sem ez az élmény, hogyha nem kapok elég inspirációt másoktól, képes vagyok kicsit ellustulni, feladni bizonyos dolgokat, pedig éppen ilyen esetekben nyílik ki a világ és körvonalazódik pontosabban, hogy mi az, ami nincs rám jó hatással.  

Nem az első eset, hogy a próbafolyamat alatt improvizálsz. Hogyan érzed magad egy ilyen típusú munkában? Mi az, ami téged ebben inspirál? 

Chován Gábor: Improvizációs próbafolyamatok csak akkor lehetnek eredményesek és csak akkor működnek jól, ha a résztvevők könnyen egymásra tudnak hangolódni és a partnerből építkeznek. Persze amikor kötött szöveggel próbál egy színész, éppúgy nélkülözhetetlen ez a különös figyelem, de improvizáció közben nem lehet az előre megírt szövegre támaszkodni, illetve mögé bújni. Ez mindenképpen nehéz, főleg a folyamat elején. Élő egyenesben kell szerepet írni, a próbák csak ezután jönnek.

Én csak akkor érzem jól magam ilyen folyamatokban, ha hamar egymásra hangolódunk a partnerekkel, de talán éppen az a leginkább inspiráló számomra, hogy megtalálom-e ezeket a kapcsolódási pontokat, képes vagyok-e én magam is inspirálni másokat.    

Most, hogy bemutattátok az előadást, hogy érzed, ezzel a csapattal ez mennyire sikerült? Milyen élmény volt számodra a próbafolyamat? 

Chován Gábor r: Úgy érzem egész jól működött, a csapat jó energiákkal tudott együtt dolgozni. De ez eleinte nehézségekbe ütközött,  ugyanis a viszonylag hosszú előkészítési időszakban csak ritkábban, nagyobb megszakításokkal tudtunk találkozni. Ezt a hézagosabb szakaszt váltotta a közvetlenül a bemutató előtti 10 napos ámokfutás, amikor a már elkészült 70 oldalas szöveggel elkezdtünk próbálni. A szöveg tanulása mellett még arra is időt kellet hagyni, hogy összeszedjük a jelmezeket, vagy, hogy Daninak segítsünk megszervezni a világítást. Mivel még ilyen rohamtempóban nem vettem részt próbafolyamatban, az első napokban kétségbeejtően emberfelettinek tűnt az egész, de nagyon hamar megéreztem - szerintem a többiekkel együtt -, hogy az elkészült anyag jól össze van rakva, a csapatban pedig senki nem vesztette el sem a lelkesedését, sem a türelmét az üggyel kapcsolatban. Gyakorlatilag zökkenőmentes volt az utolsó hajrá, és olyan érzésem volt, mintha mindig is ilyen helyzetekben próbáltam volna ezekkel az emberekkel, pedig így együtt közösen most dolgoztunk először.   

Chován Gábor az előadásban (fotó: Gulyás Eszter)

Te a Budaörsi Latinovits Színház szerződtetett tagja vagy évek óta, emellett független produkciókban is szerepelsz, a Neptun Brigádnál már évekkel ezelőtt is felbukkantál egy-egy előadásban. Mennyire működik alkotóműhelyként a Neptun Brigád? 

Chován Gábor: A Neptun Brigádot évek óta egy néhány emberből álló mag tartja össze, illetve Baksa Imre, aki vezetőként a szellemi folyamatokat is irányítja. Bár időnként egy-egy produkció erejéig csatlakoznak újabb színészek és rendezők, alapvetően mégiscsak ez a mag határozza meg a szellemiséget és a témaválasztást. Az alkotóműhely jelleg ebben a folyamatban érhető tetten, amiben ez a kisebb mag, illetve Imre több éves munkája rajzolódik ki.

Mi az, ami szerinted a leginkább különbözik egy kőszínházi és egy független színházi csapat alkotófolyamatában?  

Chován Gábor: Egy független színházi csapatmunkában alapvetően magunkra vagyunk utalva (és némi szerencsére is) egészen onnantól számítva, amikor rávesszük magunkat, hogy pályázatot írjunk. Abban az esetben, ha egy alkalmi csapatról van szó, a próbafolyamatok időben széttartóbbak és hektikusabbak lehetnek, hiszen más produkciókhoz is alkalmazkodni kell, nyilván csak kevesebb anyagi forrás áll rendelkezésre és nem mindig találni megfelelő próbatermet stb., de mindezek csak bizonyos fokig nehezítenek egy alkotófolyamatot. A kőszínház persze sok esetben stabilitást, biztonságot nyújthat, azonban az is előfordulhat, hogy a hiányzó stabilitás és anyagi nehézségek ellenére is örömmel vadászol le bútordarabokat egy lomtalanításon és cipeled el a „nem létező” próbaterembe. A problémák inkább ott kezdődnek, ha pl. egy rendezővel egyetlen mondat erejéig sem beszélünk közös nyelvet. Az ilyen jellegű  problémák semmiképpen nem attól függnek, hogy kőszínházi vagy független színházi körülményekről van éppen szó. Az persze megint más kérdés, hogy bizonyos anyagi és tárgyi minimum alatt rendkívül nehéz színházat csinálni.    

Az email-interjút Török Ákos és Sáfrány Eszter készítette.