Noha Rudolf Péter neve a Vígszínház és a Nemzeti Színház kapcsán is felmerült igazgatóként, ő továbbra is csak játszik és rendez.

Játsszon azonban bármennyit is színházban, elsősorban filmjeiből (már főiskolásként szerepelt a Cha-Cha-Cha és a Szerencsés Dániel című filmekben) és a Beugróból ismerjük. Ez utóbbinak, a szellemes improvizációnak igazi mestere. A Vígben töltött tizenöt év után szabadúszó lett 1998-ban, majd 2015-től a Centrál Színház tagja, ahol jelenleg is dolgozik.

Rudolf Péter a Szomorú vasárnap előadásában (fotó: Toldy Gábor)

Első filmes rendezése az Üvegtigris első része volt, amelyet Kapitány Ivánnal közösen rendezett. A második részt rendezőként egyedül jegyzi. Első színházi rendezése a Dühöngő ifjúság, ami hosszú évekig ment a Pesti Színházban, Eszenyi Enikő és Kaszás Attila főszereplésével.

Aki látta őt játszani, mindig érezni benne valami kettősséget, szomorúságot és életörömet. „Kifejezetten fontos a kettő ötvözete, és persze az önirónia: az ember bizonyos helyzetekben magára rálátva, ily módon tud túlélni. Ahogy haladok előre az életben, egyre többször kell magamat is emlékeztetni erre. Nem akarok belekeseredni a történésekbe. Ez ügyben utalhatunk Hamvas Bélára is, aki szerint az egyik legfontosabb lélekállapot a melankólia, amelyben nála ott ez a kettősség: mélabú és derű” – mondta korábban ezzel kapcsolatban.

Tervei között szerepel valamilyen személyes történettel előallni, amelynek már a műfaját is megtalálta: „az mindenképp foglalkoztat, hogy egy személyesebb történettel álljak elő. Valamint egy számomra új műfajjal próbálkoznék, a stand up-pal. Amerikai kollégák pályájuk elején merészkednek ilyen vizekre, lehet, hogy én a fináléban öntöm rá az indulataimat a világra ebben a formában”.

Kedvenc sportjáról, a fociról is megvan a maga véleménye: „Ha ennyi pénz kerül egy rendszerbe, nyilván sokan köröznek a kondér körül. Egyébként is, a stadionok szinte üresek, kétezer ember előtt pedig nem lehet jól játszani, nekem is nehezen menne üres nézőtér előtt színpadra lépni. ” Meg kell halni a pályán” – ez az első, ha ezt látja a néző az ügyetlenséget is hamarabb elfelejti. A virtust is a kondi szüli...”

Noha mindig felmerül a neve színházvezetőként, ténylegesen még sosem pályázott. „Mérlegelni kell, hogy az a sok minden, ami foglalkoztat, létrehozható-e abban a helyzetben, ha sok-sok ember sorsáért kell jótállnom, az életüket kitalálnom és egy intézményt működtetnem annak az összes kellemetlen és praktikus elemével” – vallja ezzel kapcsolatban.

Török Ákos