2019. nov 14.

Karinthy Mártontól november 26-án búcsúzhatunk el

írta: Török Ákos 11,27
Karinthy Mártontól november 26-án búcsúzhatunk el

A gyászoló család azt kéri, részvétünket egy szál virággal fejezzük ki.

Néhány évvel ezelőtt készítettem egy interjút vele, természetesen a Karinthy Színházban, és természetesen a színházról. Ezen keresztül pedig róla is. Egy olyan világról mesélt, amiben talán már neki sem volt része, de amire valamiféle ideálként tekintett. Amikor még volt polgárság Magyarországon. 

Sosem szerettem ezt a világot, angyalföldiként talán nem is lehetett. Karinthy Márton pedig ebben a világban élt, lehetett látni a szemén. És akkor az ördöggörcsöt is megértettem. 

A család gyászjelentése

Mély fájdalommal és megrendüléssel tudatjuk, hogy Karinthy Márton Kossuth-díjas színigazgató, színházrendező, író, a Karinthy Színház alapító igazgatója, Újbuda díszpolgára. életének 71. évében elhunyt.

karinthy.jpgKarinthy Márton

Karinthy Mártontól 2019. november 26-án délelőtt 10 órakor búcsúzunk  a Fiumei úti Sírkert (1086 Budapest, Fiumei út 16-18) ravatalozójában. Kérjük, részvétüket egy szál virággal fejezzék ki.

Karinthy Mártont az Emberi Erőforrások Minisztériuma és Újbuda Önkormányzata saját halottjának tekinti.

A gyászoló család

Török Ákos cikke

 Kapcsolódó cikkek

Meghalt Karinthy Márton
Karinthy Márton: Kihúzták a színház alól a terítőt (7óra7)

Szólj hozzá

színház hír gyász Karinthy Márton