2019. dec 09.

Mihályi Győző ellen etikai vizsgálat indul zaklatás gyanújával

írta: Sólyom Bátor
Mihályi Győző ellen etikai vizsgálat indul zaklatás gyanújával

Az eset három esztendeje történt az Újszínházban, amire a színház vezetése akkor állítólag azzal reagált, hogy „szétültette” a színészt és a színésznőt.

hvg.hu számolt be elsőként arról, hogy Dörner György igazgató pénteken levelet kapott az intézményt fenntartó Fővárosi Önkormányzattól, melyben azonnali tájékoztatást kértek egy, a színházban történt állítólagos szexuális visszaélésről. 

Az Újszínház ennek hatására vizsgálatot indít. A Színházi Dolgozók Szakszervezete később az ATV Híradójának megerősítette, hogy a vizsgálat az elnökük, Mihályi Győző ügyében indul. A bizottság első ülését december 9-én tartja és az eredményről tájékoztatni fogják a nyilvánosságot.

mihalyi.jpgMihályi Győző (fotó: Szigetváry Zsolt / MTI)

A HVG megkereste Dörner Györgyöt, de amikor rákérdeztek a történtekre, annyit felelte: „Köszönöm a kérdését, és minden jót kívánok”, majd letette a telefont.

Az Index információi szerint a színész lefogta az áldozatot és a ruhája alá nyúlt. A hvg.hu forrásai pedig úgy értesültek az ügyben egyelőre csak annyi intézkedés történt, hogy „a két felet elkülönítették egymástól, azaz az volt az igazgatói kérés, hogy a továbbiakban ne dolgozzanak együtt”.

(Forrás: Index, HVG, ATV)

Szólj hozzá

színház hír Mihályi Győző Újszínház kultpol