Szerintük ez demokratikus megoldás lenne a színházi struktúra problémáira.

Néhány nappal ezelőtt az Index hozta nyilvánosságra a kormány törvénytervezetét, aminek hatására megszűnne az NKA maradék függetlensége is, az állam és az adott önkormányzat által közösen finanszírozott színházak esetén az emberi erőforrás miniszterének (jelenleg Kásler Miklós) vétójoga lenne az igazgatói kinevezések kapcsán, és a függetlenek helyzete még tovább romolhatna, akár a teljes támogatásukat megvonhatják. A jelenlegi rendszer helyére álló Nemzeti Kulturális Tanácsba a 444.hu információi szerint kizárólag a jelenlegi kormánnyal minimum lojális intézményvezetők kerülnének. A törvénytervezet ennek a vezető testületnek a „feladatkörébe utalja a magyar kultúrában követendő irányok, prioritások meghatározását”.

Vidfnyánszky Attila

A színházi szakma egy része azonnal tiltakozott, kik közlemény kiadásával, kik egy videóban magyarázva el a tervezet problematikusságát, mivel szakmaiatlannak találják a tervezetet, amely meglátásuk szerint tönkreteheti a hazai kulturális életet, és amelyet semmiféle átfogó szakmai egyeztetés nem előzött meg. Ennek kapcsán a Független Előadó-művészeti Szövetség, az Örkény Színház, a Radnóti Színház és a budapesti Katona ma este 6 órára tüntetést hirdetett meg a Madách térre.

Tegnap a Magyar Teátrumi Társaság, a Vidéki Színházak Igazgatóinak Egyesülete, a Magyarországi Nemzetiségi Színházak Szövetsége, a Mozaik Művészegyesület, a Szabadtéri Színházak Szövetsége és a Magyar Művészeti Fesztiválok Szövetsége támogató közleményt adott ki a készülő kultúrpolitikai törvénnyel kapcsolatban. A közlemény szerint „az elmúlt évek színházépület felújításai, a magyar kultúrára fordított, egyre növekvő források, a tao-rendszer visszaéléseinek megszüntetése arra a reményekre jogosít bennünket, hogy a készülő jogszabály-módosítás jobb helyzetbe hozza a magyar kultúra intézményeit”.

A fent említett szervezetek a következőket javasolják a kulturális vezetésnek a törvény kapcsán:

1. A magyar kulturális élet összességében nem kaphat kevesebb állami támogatást a jövőben, mint eddig, így a Nemzeti Kulturális Alap forrásai sem csökkenhetnek.

Szépen hangzik, de a magyar kulturális élet állami támogatásainak nagy részét a látványberuházások teszik ki, vagyis pusztán a szféra támogatási mértékének megőrzése önmagában semmit nem mond arról, hogy ebből mennyi jutna műalkotások létrehozására. Ebbe az is belefér, hogy a kormányzat számára túlzottan társadalomkritikus teátrumok, illetve azok, akiknek a vezetője nem lojális a jelenlegi államhatalomhoz, egyáltalán ne kapjon pénzt addig, amíg nem egy, a kulturális vezetés számára megfelelő ember vezeti a színházat. Ahogy nem is a Nemzeti Kulturális Alap forrásainak mértéke a kérdés, hanem a függetlensége, amelynek a maradványait is lebontja a jelenlegi törvénytervezet.

2. A Nemzeti Kulturális Alap forrásainak elosztásában a magyar kulturális élet szereplőinek kell döntő szerepet biztosítani.

Amennyiben a „magyar kulturális élet szereplői” ebben az esetben kizárólag kormánypárti intézményvezetők lesznek, ez sem jelent mást, mint egy jogilag lefedett lehetőséget a jelenlegi kormány szimpatizánsait hozni döntési helyzetbe a kultúra minden szegletében.

3. Az önkormányzatok fenntartásában levő színházak finanszírozásáról az államnak és az önkormányzatoknak többre évre előre meg kell állapodniuk. Az önkormányzatok, amennyiben vállalják, önállóan működtethetik a fenntartásukban levő színház(ak)at. Ha erre nincs forrásuk, akkor állapodjanak meg az állammal - több évre előre.

Nálunk az önkormányzatok messze nem állnak úgy anyagilag, hogy egymaguk fenntartsák a színházukat, színházaikat, miközben kultúraközvetítőként állami feladatot látnak el, amellyel kapcsolatban az Önkormányzati Törvény (2011. évi CLXXXIX. törvény) már rendelkezik a kölcsönös megállapodás szükségességéről.  Ezek után például a Fővárosnak vagy fel kell adnia az államhatalommal szembeni függetlenségét, vagy magának kell fenntartania a színházait.

4. A megállapodások nem térhetnek ki arra, hogy akár az önkormányzatok, akár az állam beleszóljon a színházak művészeti munkájába. A színházak vezetőinek megbízása és felmentése közös fenntartás esetén csak közös döntés alapján történhet.

A megállapodások eddig sem tértek ki ilyesmire, mégis rendre derült ki, hogy az önkormányzat vagy éppen az állam a helyi fideszes képviselőn keresztül megmondta, ki nem rendezhet egy adott színházban, de arra is volt példa Zalaegerszegen, hogy Alföldi Róbertet egyetlen önkormányzati intézménybe sem engedték be egy nyilvános beszélgetésre. Eddig a kormány szempontjából jól is működött ez a rendszer, hiszen a városok túlnyomó többségében kormánypárti volt a polgármester is és a helyi országgyűlési képviselő is, így együtt „nem szólhattak bele a színházak művészeti munkájába”, a mostani önkormányzati választásokon azonban - leginkább éppen a nagyobb, színházzal rendelkező városokban - az önkormányzatok élére ellenzéki polgármesterek kerültek, a városok vezetésére pedig ellenzéki többségű testületek álltak fel. Hogy éppen most kerül napirendre, hogy a kormányzatnak legyen beleszólása a közös finanszírozású színházak igazgatóinak személyébe, ezek után nem tűnik különösebben szakmai indíttatásúnak.

5. A független színházak nem kaphatnak kevesebb forrást, mint eddig.

A független színházi szféra legyalulása 2010 óta folyik, legutóbbi lépéseként az elvont TAO pénzek visszaosztásánál, ahol mind a függetlenek, mind a magánszínházak kevesebbet kaptak, mint amit a jogszabály elvett tőlük, szemben néhány színházzal (ld. Nemzeti Színház), akik az így elvont összeg többszörösével gazdagodtak. Abban, hogy mely színházak kaptak többet, ismét nem lehetett találni semmi színházszakmai megfontolást. Ezek után kérdés, most mi fog történni. Az eddigi logika alapján például ezt a javaslatot úgy is el lehet fogadni, hogy csak azok a függetlenek kapnak támogatást, akik politikailag a megfelelő oldalon állnak, vagy ha ilyen nincs elég, az évtizedek alatt itthon és külföldön is bizonyított társulatok helyére születhetnek majd vadonatúj formációk, akik most bizonyíthatják ’rátermettségüket”. Vagy persze teljesen figyelmen kívül is lehet hagyni.

Vidnyánszky Attila a köztévében is elmondta, hogy meglátása szerint jelenleg igazságtalan a rendszer, hiszen például a Fővárosi Önkormányzat átlagosan 20 százalékkal kevesebb támogatást ad a színházainak, mint a vidéki települések. Ugyanakkor vidéken is eltér a támogatás mértéke, hiszen van olyan intézmény, amely a működési költségének körülbelül a 40 százalékát kapja, míg egy másik a 60 százalékánál is több finanszírozásban részesül. Azt is jelezte, hogy a színházak támogatásának majdnem a 80 százaléka a fenntartó minisztériumtól jön, miközben a tárcának nincs beleszólása a társulatok ügyeibe. A Nemzeti Színház igazgatója nagyon örül a törvénytervezet tartalmának, hiszen az véleménye szerint lehetőséget jelent az „újratervezésre” és az igazságtalanságok megszüntetésére.

Az, hogy „a tárcának nincsen beleszólása a közös finanszírozású társulatok ügyeibe”, a színházművészet szabadságának az alapja. Főként akkor sérül ez a szabadság, ha a beleszólást nem szakmai, hanem politikai érdekek vezérlik. Ami pedig a beleszólás mikéntjét illeti, Vidnyánszky Attila azt is mondta, hogy attól sem félne, ha az EMMI „egy-egy téma kapcsán prioritást nevez meg”.  „Miért ne? A kultúrpolitika lényege, hogy meg tudja fogalmazni azt, hogy mely értékek mellett teszi le a voksát” – fogalmazott. A szocialista érában már megtapasztaltuk, milyen az, amikor a kultúrpolitika által megfogalmazott értékek mentén lehet csak  kultúrát létrehozni. Vidnyánszky szerint ez nem kell, hogy sértse a színházak szabadságát.

Törtök Ákos

(Forrás: MTI, Index, 444.hu)

Kapcsolódó cikkek

Magyar Színházi Társaság: „Álljunk a rombolás útjába!”
 A függetlenek a legtökösebbek
Felébredt a színházi szakma – utcára hívja az embereket!