2010. már 22.

Felnőtt

írta: Sólyom Bátor
Felnőtt

Felnőtt az, aki már nem magyarázza a cselekedeteit, szemben a tüzes, villámagyú, jó szövegű kamaszokkal. A felnőtt tettét mutatja fel, és nagyon nem érti, mit kell ezen beszélni. Arcán látszik, ha bánja, és ha nem bánja, akkor ennyi. A felnőtt tudja, hogy tetteinek egyetlen bírája önmaga. A kamasz össze-vissza beszél, többek között azt is hangoztatja, hogy ez az ő élete, és ilyenek. Akkor a te életed, ha szüleid nélkül is tudod élni. Feleségemnek apja azt mondta, hogy amíg az én kenyeremet eszed, az van, amit én mondok, mire Ági levette a felvágottat a szendvicsről, és csak azt ette. Nem volt igaza, már tudja, noha végtelen szellemes volt, és még nem is volt kamasz. Anya bármennyi idős is a gyermeke megütheti, bár felnőttet megütni elemi hiba. Férfiember egyáltalán ne üssön gyermekére, de ha muszáj, csak addig teheti, amíg gyermeke gyengébb nála fizikailag. Utána már nevetséges, kínos, kellemetlen és bohózati. Egy anyai pofon sosem az. Ma Ákos, aki két napja töltötte be a 18. életévét, összeveszett Eszterrel, és rávágott a nyakára, hátára. Zsuzsa kirohant és rendet tett, lefogta Ákost, Esztert pedig elzavarta a halál faszára. Ákos egy órán keresztül sírt. Ezerszer ütött rá már Eszterre. Felnőtt.

Szólj hozzá

közélet felelősség felnőttség enciklopédia