Magyar
A legfontosabb szavunk, amit az együttéléshez ismernünk kell, vagy legalábbis jól használni tudnunk. Ehhez mindenkinek értenie kell.A nép, amikor nemzetté válik, lezárul, véget ér, Megkeményedik, rideg és alakíthatatlan lesz. Önmagát mások kárára kezdi meghatározni. Ahogy Lorenz nagyon helyesen vette észre a párhuzamot a sziámi harcos hal és az emberi agresszió között, csak nem jó következtetést vonva le belőle. A sziámi harcos hal, hogy párosodni tudjon, hogy egyáltalán a maga közelébe engedjen valakit, mindenkit megtámad, aki nem a partnere. A hal nem érdekel, nem tudom, milyen, de az ember ilyen, sajnos. Magyar szavunkkal határoljuk el magunkat mindattól, akivel nem akarunk lefeküdni.
Magyar nem szép szó. Olyan brutális, egyenes, zsigeri. Nagy paraszt ember, noha előtte nem voltunk azok. Ember, magyar, magyar ember: azért ez így már szép. Aki maga szaván hív minket, ott nevetségesek vagyunk. Hungary, miközben hungry éhes, angry dühös. Az r mindebben benne van. Harácsoló, remek emberek.
Aki magyar, szinte soha nem mondja ezt ki, és mivel más népek másként neveznek, a magyar szó nagyon kevésszer hangzik el a világban. Ez nem baj, ne mondjuk túl sokat, mert elkopik. Ahogy az amerikai után az eredeti angol is, a németet is szétbeszélték, már csak a francia maradt egyedül Európában a magyar mellett. Becsüljük meg, és használjuk, ápoljuk, pásztorkodjunk felette legalább, ha már tehetséget alkotni nem adott az ég.
A legszebb dolgunk a ló. Csak ezért tűrték meg ezt a nyakas, sötétszőrű népséget az istenek.
