A Symbolban tegnap Zsola és a vad orchideák nevű álrock csapat zenélt, diszkószámokat dolgozott át nagyon kissé rockosabbra véve a figurát. Aki magyar zenekar létére angol nyelvű slágereket játszik, az alapból kevéssé értékes, ha ezt minden különösebb tálentum, és interpretációs képessség nélkül teszi, akkor gáz, amit még lehet fokozni azzal, hogy nem is a saját hangján énekel, hanem mindig azt imitálja, akié az eredeti szám. Hozzáteszem, ehhez nagyon jól képzett hang kell, és van is Zsolának, aki úgy néz ki, mintha egy daruval valami nagyon nagy súlyt raktak volna a fejére, ami összetöpörítette volna az embert arra a határpontra, ahol a dolog még tömörségnek hat, de ezek már az összeroskadás előtti pillanatok. És nekem az nem énekes, aki, miközben a gitáros és a dobos a szám befejezésén dolgozik, ő - mivel már végzett az énekléssel - elkezd beszélgetni valaki mással, vagy iszik. Ez vérbunkóság és nem lazaság.
Észrevettem Juronics Tamást ezen a helyen, ezen a sznob, rongyrázós, nagyon nem jó atmoszférájú megadiszkóban. Bocsánat a kifejezésért, de ott futtatta magát a két méteres ember erre a zenei fosra, mert azért aki klasszikus zenéken nevelkedett, mint Ő, az ne mondja már, hogy tetszik neki Zsola vagy akár egyetlen szám is a diszkó world-ből. Ez önpromótálás, ahogy a sztárkereső műsor zsürijeként sem tett mást. És éppen itt tart a Szegedi Kortárs Balett, ahol a vezetőjük, Juronics Tamás. Adja el magát könnyűvágtás varietészámok és ihletett mozgások torz elegyével. Nem lehet büntetlenül megtenni, hogy komolynak ható szakmai véleményt fabrikáljunk egy gusztustalan televízió képernyőjén, és fos diszkókba járunk jelen lenni. Kezd ellassulni az alkotóerő, egyre több a pénz, aztán egyszer csak vége lesz mindennek. Szerintem, elképesztően gáz, hogy magát mutogatja egy komoly ember olyan hülyegyerekeknek, akik a Symbolba járnak. Ahogy én is.