Annyit segítségül, hogy ez a Krétakör Produkció Niebelunk lakópark című filmjéről szól.

Vutan szottyadéka, mézgás maradványa,
lassan összeolvad, mint hóember a pácba.
Nem maradnak sokan, csak egy német ember,
aki hamisan szózatot énekel, hogy beszarok a sorban
középre szorulva, késve megérkezve,
tudom, milyen ez. Te!

Nevetgélek, sírok, motyogok, hogy ejnye,
mivé lesz itt Wagner hallgathatatlan tette?!
Láttam már színházban, kórház labirint a várban,
ernyedt királyfaszok ondójától bátran,
három zseni között mégis fallá váltan.
Kopasz , gonosz törpe öntött pofán vízzel,
német akcentussal vezetgettek,
fal mellé állítva, szemem meregetve,
mit vállak fölött sejtek,
hogyan elegyednek a belterjedt sejtek.
Akkor, most lejtek – Tilo el.

Mozi mélyén nevetgéltem köhögésbe roskad,
mellettem egy férfiember rosszallóan morhad.
Szeretem ezt, nekem való,
igaz Niebelunngnak,
jóval kezd a velem kezdő,
Gusztustalanságban jó vagyok. Ennyi. Mi van még a verslábhoz?
Krahácsolok, fingot gyűjtök,
hogy arca fellé lebben
jen a titok, amit tudok,
ma zsigereket ettem.

Vután szattyát elfeledtem, de nem zsenijeit,
Csákányi Esztit. Alulról megvilágítva,
amikor megöli őt kiskopasz,
olyan, mint apja. Kornél, te tetted ezt!
Filmre csented, ami színházként nem tetszett,
irgalmatlan munka meghozta eredményét.

Egyetlen dolog bánt engemet, ahogy
Delta világába elvitted kedvenced.
Jézus történetet ősi magyarokkal,
Tar Béla snittjeihez kommentárral szólva.
Mit keres a hegedűs, háztetőn a helye,
ki emelne kezet egy ilyen kis gyermekre,
Jézus, tudom, halott, a Dunába fulladt,
ez a te filmed.
Kezet se emelnék zenészre,
megbasznám a nőjét,anyját ő előtte,
adnék neki pofont, nem egyet, de kettőt.
Kenyérre keresztet vetők ölnek zenészt?
Értem, az idő, a Dunába fúlt Jézus,
mit keres ott rövid hajjal bárki.
Apjával baszatod, mintha
a testvér szex onnantól nem lehetne tiltva,
Jézus és Jézusné házat építenek,
Kőmíves Krisztián a végén beleremeg.
Értelek, látok én is a kamerán túl,
szép, csoda, Magdolna és Mária,
de a te szemed előtt legyen kamera!
Kamera méra bávatag mimóza,
nem látsz, Kornél?
Mit keres egy otthoni Magdolna
egy elmegyógyintézetben
azzal a körrel, amelyet utoljára
még te rajzoltál át, talán?

Az a három férfi, három farkas testvér,
a nőstények kezdik, hogy majd befejezzék.
Egymáshoz dörgölt érett petesejteket sejtek
rigidirigidi-rigidiri.
Azok a szexek, ahogy basszák Lángot,
elnyílik a szája, ahogy belevágott
Ja, ja, spriccen blázen, vajte, vajte, vajte
No, ezt most nem fordítom le, bátyja.
Ki a leggonoszabb, a legbetegebb ember,
kiskopasznak ellent senki sem állhat,
mindenkit leöl, tökön rúg, seggbe baszik,
ernyedten nyúlik el végül ez a fasz is.
Egy marad. Ki az, találd ki?!

A megmaradt egynek neme nem számít,
segge és pecke beleremegve, vessző nedvébe,
és hüvely földszagú fekete földjébe egyaránt.
Szavai még olvasottnak hatnak, arca maszkok,
fehérhúsú elegye, gyurma, megfogják a csöcsét, csavargatják,
amikor élőben láttam, éreztem a hónaljszagát,
este kétszer ejakuláltam.
A nagyon jók még sokan, mindenki
kivéve említett kedvenced, és legkevésbé
Brünhilde, a dáma.

Énekes ő, singer, dalolva énekel,
színésznő volt egyszer, most menny és kőpokol.
Mikrofont szorongat, slágereket izzad,
hogyan mered őt a kiskopasz elé állítani.
Kifinganá a szemét, hogy hangszála
törete lesz utolsó dallamkísérlete,
ahogy a fing, a hangszálakat visszarezegteti,
ilyen muzsikát se hallott senki.
(Kivéve a Japonban a mexikói Kelement)

Egy kis digiri-digiri még egyszer utoljára.
Digiri-digiri.