2010. ápr 14.

Szanyi körzetében az átjelentkezések

írta: Sólyom Bátor
Szanyi körzetében az átjelentkezések

Szanyi körzetét jól ismerem, törzsökös szocialista bázis, XIII. kerület. Az átszavazók tömbösen kapott szavazatok megérkezése előtt annak ellenére nyert Szanyi 60-70 fővel, hogy ez az utóbbi 3 év nem a szocialistákról szólt, hogy finom legyek. Ebben az esetben mindenki tudja, hogy a választások miatti legalizált választási csalásról van szó. Úgy képzelem el, hogy azokon a helyeken, ahol van esély a szocialista győzelemre, bejelntkezünk, amennyiben nem vagyunk MSZP-s szavazók (abban sok értelem nem lenne, ugye), majd kedvenc pártunkat megjelölve elégedetten távozunk, mert megtettük, amit a haza követelt. Ebben az esetben csaltunk. Ezen miért rágjuk a szart? A választási rendszerünk ezer sebből vérzik, kezdve az általános szavazójoggal (ez félig vicc csak). Akkor most mi lesz? Szanyi körzetében nem a ténylegesen ott lakók döntöttek, hanem mások, akik ezzel minden egyes szavazópolgárt segghülyévé tettek. Ennyi. És akkor? Nem lesz semmi, ott is a narancsbőr lesz a divat jövőre, gondolom, bár végig nem néztem a választásokat, és a részletes eredményeket sem tudom. Nem érdekelnek különösképpen.

 

Szólj hozzá

politika közélet választások jobbik csalás tisztességtelenség