Vajon van-e olyan jelentéktelen szavacska, amiből kiindulva ne lehetne az egész világot leírni.

Szőr: ezzel Platónnak is meggyűlt a baja, aki ideái világában nem igen tudta elhelyezni. Hogy a rosszat vagy a csúfat nem, de a szőrt? Milyenek lehettek a görögök, akik alkatuk okán is majomszerűen szőrös, büdös emberek voltak. Húgy és izzadság szappanná elegyítésével mosták hófehér tógáikat. Borotválkoztak nyilván, vagy gyantáztatták szőrpamacsaikat.

Platon nagyon fura figura, és mégis az ő nevéhez fűződik az a fajta emberekkel való filozofálgatás, legalábbis annak formája, a dialógus, amelynél azóta csak messzebb került a filozófia. Tény, Platon sem lehetett nagy emberbarát. Szókratész volt az, aki inkább az embereken fente a fogát, mint házsártos felesége rajta.

Szókratész egy nagy szőrös majom volt, akinek olyan lapos volt a nagy busa feje, mint akit lapáttal szájon húztak egykoron. Szókratész nem írt, Platon nem társalgott. Szókratész szinte csak Platon dialógusaiból ismert. Szókratészt gondolom inkább filozófusnak. Platon nincsen is, ha mestere nincsen. Csak javítgatta annak egy-egy szellemes ötletét, majd szépen előadta. Szókratész a tézis, a majom, Platon az ideák lovagja (ez bizonyosan nem Szókratész ötlete volt), és Arisztotelész az ember, aki csak leírja, amit lát, majd az egész kereszténység nagy örömmel akad erre a terméketlen tölgyre, amit a mohamedánok mentenek át számára.
Azért kicsit szomorú, hogy hullahegyekből, a legkisebbek leggyengébb pillanatainak izzadmányából mentjük át magunknak az ókort. És hozzuk létre ezt a senkik földjét, Európát, és még alánk is mentek, ez lett Amerika.

Görögország szép volt, Palesztina szigorú, a gnózis bölcs, és mi most csúfak, szenteskedő képmutatók, rátartiak és hisztérikusak vagyunk.