Valaminek a csúcsa - Forte: Fizikusok
A legutóbb bemutatott, szakmai körökben megosztó, a József Attila Színház közönségének véleménye szerint tarthatatlan, de mindenképpen remek míves drámából készült Éjjeli menedék után ismét egy népszerű remeklést, Dürrenmatt Fizikusok-ját állította színpadra Horváth Csaba és a Forte Társulat. Sokkal kevesebb mozgással, sokkal koncentráltabb jelenléttel és az eredeti dráma hidegháborús hisztériáját átfordítva saját tapasztalatainkra, de meghagyva a mondandó egyetemességének komolyságát. A Forte Társulat a mozgás és a szó határvidékeit deríti fel a tánc felől egyre gyorsuló következetességgel. ma a Fizikusokkal átlendültek a túlsó partra, darabjuk prózai színház erős fizikai jelenléttel.
A sokszereplős dráma nehezen volt elképzelhető a Sanyi és Aranka Színház kamaraterébe, de sajátos izgalmat hordozott a kicsiny térbe szorított mozgásos energia abból a közelségből, ami nagyszínházi táncelőadásoknál ritkán átélhető. A mozdulatokat a helyzet szűkössége összenyomta, így majd szétvetették saját mozgásketreceiket a fiatal, életerőtől duzzadó testek. Jelenlét színháznak mondanám, amely uralkodónője ezen az estén Zarnóczai Gizella volt. Öregségének, szépségének dermesztő súlya, szikkadt, mégis nedvedző, halálos szexusa megülte a teret. Mindez együtt, akár szöveg nélkül is a Fizikusok lenne. Amiről Horváth Csaba mindig is beszélt, és amit az Éjjeli menedékben nagyrészt elvétett, a Csak a felhőkben eltalált, párhuzamos történetmesélést testtel és szavakkal, ma egy teljes előadáson is létrehozta a Forte Társulat. Olyannyira visszafogott volt a mozgásszínházi minőségű mozgás, hogy ismerősöm nem hitte el, hogy táncosok a résztvevők, pedig látott már egy-két kortárs tánc darabot. Szövegmondás, jelenlét és Blaskó Borbála karakterépítésén túl inkább csak jelzésszerűen pattogóssá tett, egyébként hétköznapi mozdulatokból épül fel Horváth Csaba új rendezése. Mert felépül a maga eszköztelen, szegény színházi eszközeivel. Talán zene sincsen. Az előadás mozgásszínházi minősége inkább a térben való elrendeződés állandó változásában érhető tetten. Amikor és ahogy egymás mellé, elé kerülnek ezek a furcsa dürenmatti figurák . Zarnóczai Gizella mellett Blaskó Borbála a másik, aki megsegítve a mozgás lehetőségével delejes erejű színpadi figurát teremt.
Színháznyelvi értelemben, a szöveg és a szövegtelen, fizikai jelenlét (legyen tánc, mozgás, ténykedés, mozdulatlanság) jeleinek összeolvasása terén a Fizikusok valaminek a csúcsa. Hogy ezt a valamit fizikai színháznak, teljes testszínháznak vagy jelenlét színháznak nevezzük el, már kevéssé érdekes.
A dráma szellemes és ironikus, egy bizonyos világtörténelmi helyzetben, a hidegháború kellős közepén született, amikor is benne volt bármely pillanatban a lehetőség, hogy az adott ember – országával együtt – megsemmisül (ahogy ez most is fennáll, de mára ez megszokott alapállapottá vált, észre sem vesszük.). Horváth Csaba sem ebbe az irányba indul, hanem a drámaszöveg másik izgalmas vonala felé, a hatalom és az őrület sokkal eredendőbb kérdései felé. Az előadás pontosan megmutatja a drámabeli alaphelyzetet: a megjelenések első pillanatától sejthető, de lassan, minden referenciapontunkat elveszítve egy idő után tudhatjuk eldönteni, hogy ki őrült és ki nem. Miközben kiderül, hogy mindenki szinte bármit megtehet, ölhet, szeretkezhet, jól élhet, de kimenniük nem szabad. Ez az energiákkal telített közeg, ami a mozgás felől a kamaratérbe szorított mozgásos energiákból, a drámában a zárt osztály helyhez kényszerítéséből ered, és ér egybe a Forte Társulat előadásában. Fizikusok, ápolók, őrültek, táncosok, színészek. A férfi fizikusokat nők játsszák, egyfajta egyetemességre utalva, azonban itt téved a dramaturgia, mivel a nőket nem igen érdekli a fizika, és nem igen lennének képesek kutatásaikat olyan irányba folytatni, ami olyan emberek halálához vezethet, akiket magukban hurcoltak kilenc hónapig. Egyszerűen, nem így van.
A Forte Társulat női pengeélesek, kegyetlenek, okosak. Férfinévbe zárt nőiségük beszínezi a teret, hatalmi harcaik, hazugságaik, igazságaik, ahogy mozdulataik is egy feloldhatatlan valóságválságot hoznak létre, ahol nem hogy az igazság nem tudható, de még a nem sem. Minden pontról pontra kiszámított ebben a zene nélküli, személyekkel telt, kicsiny térben. Akár egy figurációs rock and roll táncversenyen. Kiváló képességű emberek a világba jönnek, és más, kevéssé jó képességű, de hasonlóan becsületes emberek százezrei halnak meg találmányaik nyomán.
Milorad Krstić díszlete visszafogott, amit inkább az egyenletes, sárgás fény tesz kissé sivatagivá, elvontabbá, legszembetűnőbb eleme egy hatalmas drapéria, ami a teljes hátsó falat elfedi, és amely a színpadra jövetel és a színpadról távozásnak is helye, a kis teret kinyitva időben és térben születéstől halálig akár.
Nagyon kevés eszközzel dolgozik Horváth Csaba ebben az előadásban: szegény színház, jelenlét színház, teljes testszínház. A Forte Társulat legkiérleltebb, legerősebb, legizgalmasabb előadása a Fizikusok. Valaminek a csúcsa.
