Éppen csak megszoktam, hogy kimondhatom minden szégyenkezés nélkül, hogy újságíró vagyok, és már nem is igaz.

Nem lettem régész, se állatorvos, és reklámszövegíró sem szerencsére, se rendezvénymenedzser, ja, és focista sem. Biztonsági őr lettem, majd újságíró, aztán író, végül filozófus. Milyen furcsa érzés ezt leírni, gondolni. Amikor a filozófia szakra jártam, azt gondoltam, hogy a filozófusok azok, akik az alapozó 5 egyetemi év után legalább kisdoktorit tesznek. Azt hittem, filozófusnak lenni azt jelenti, filozófiatörténetben profnak lenni. Nem igen volt filozófus az egyetem tanárai között. A diákok között már inkább. Például Gyula barátom, aki szintén vagy 8 évet lehúzott, majd diplomát már nem írt, most ügyesemberkedik, fúr, farag. Na, jó, ő nem, de közelebb áll hozzá, mint mondjuk Fehér M. tanár úr, aki egyébként elképesztő tudású és intellektusú ember volt.

Filozófusnak lenni azt jelenti szó szerint, hogy a bölcsességet szeretni. Én szeretem a bölcsességet, és fel is ismerem. Kihallom a szavakból a dumát és az igazi gondolatot. Akik Heidegger mondatát, hogy „A semmi semmizik.”, logikailag álltak neki elemezni, azok bohócok voltak. A semmi tényleg semmizik, mi a szart csinálna mást?! Ez azért nem annyira nehéz. Az már más kérdés, hogy miként fogható fel az, hogy a hiány, a nem-lét, a definíciója szerint holt, hogyan lehet aktív. Akinek meghalt valakije, és saját tulajdonságainak egy részét magával vitte, az pontosan érti, hogyan tevékeny a semmi.

Már elsőre sem érdekeltek az előadások, a díszlet, meg mifene. A színház, mint színház érdekel. Hogy mi a színház, és mi nem? Az érdekel egyedül, hogy mi micsoda. Hogy mondjuk el, amit tudunk, és aztán végre kezdjünk el egy szó alatt egy dologra gondolni. Vagy kezdjük el feldúsítani anyanyelvünket annak a sokaságnak az elnevezésével, amely megkülönböztet minket egymástól! Innen jött az írás, noha ez alapvetően filozófia, vagy „filológia”, vagyis a nyelv a beszéd, az intellektuális tett szeretete.

Azt gondolom, sosem véletlen, hogy egy kifejezés, hogy hangzik magyarul, ahogy az evidencia, hogy az sem mindegy, honnan származik, mivel rokon. Nincsen kizárólagos szavunk a női princípiumra, lévén a „nő” azt is jelenti, hogy növekszik. Férfi semmi mást nem jelent. Ez például, kéne mondjon valamit.

Mennyi hablatyot hallgattam végig életemben. Ennyiben (is) hálás vagyok az egyetemnek, mert ott szinte sosem. Volt, akit egyáltalán nem értettem, miről beszél. Bacsó Bélához már második éve jártam, amikor egy mellettem szorgosan jegyzetelőt megkérdeztem, egyáltalán miről szól ez a szeminárium? Azt mondta, hogy senki sem érti, senki sem tudja. És mégis nagyon jó volt, ha fél mondatot értettem, már sosem gondolt gondolatokhoz segített, miközben sosem tudom meg, miről adott elő egy éven keresztül. Voltak egyértelműek? Spíró György, Altrichter Ferenc, Tatár György, Tengelyi tanár úr, Bence professzor úr, Sziklai tanár úr, Maróti tanár úr, aki eljátszotta – ha jól emlékszem - Kierkegaard végtelen dallamát zongorán. Nem is tudom, ebbe most miért kezdtem bele, biztosan ellensúlyozni szerettem volna az állításomat, hogy nem tanítottak filozófusok. De nem igaz, mert Heller Ágnes az, és Ancsel Éva is. Ancsel Évát, félek, kevesen ismerik. Nagyon idős, pergamenszerű, világosabb bőrű hölgy volt. Nem hölgy, inkább egy nagymama. Egészen idióta, nyújtott ovális alakú teremben volt a verselemző szeminárium, amit Ő tartott. Pilinszky egyik versét elemeztük, ahol egy lincselést ír le a költő. És ez a nő, asszony, néni, egyszerűen nem értette a lincselést. Elakadt a lélegzetem is, amikor rájöttem, hogy ebben ő a tanítvány, és nekünk kellene elmagyaráznunk Neki, hogy mi a jó a lincselésben. Szerencsére, nem értette. Amit mondok, az, hogy az egyetemen tanárok voltak és nem filozófusok. Nem is igen tudok elképzelni a paripatetikusokon, illetve ezen a módszeren kívül lehetőséget arra, hogy ne csak tanuljuk, hanem gyakoroljuk a filozófiát. Nem teljesen elhibázott dolog a filozófiatörténet, már csak azért sem, hogy ne találd ki a katarzist feleslegesen. Ez most irónia volt, ráadásul olcsó, mert nagyon is jó dolog olyan összefüggéseket észrevenni önmagunktól, amire már mások rájöttek. Amit evidenciának veszünk már, de rég elfelejtettük, hogyan lehet bebizonyítani. A háromszög szögeinek összege (legalábbis egy euklideszi térben, amilyen nincsen szinte sehol, illetve, ahol van, ott semmi szükség háromszögekre, lévén ott nincsen semmi sem) mindig 180 fok. Te biztos vagy benne?