Stohl András jó színész, és talán jó ember is volt annak idején. Most nem az, és ez alatt nem elsősorban arra gondolok, hogy ittasan elütött valakit, és meg is lépett (a barátnője vagy a felesége várta meg a mentőket), hanem arra, aminek ez egy nem apró jele. Stohl elment a csandalamédiához, idióta műsorokat vállalt be sok pénzért. Akkor döntenie kellett a valódi színházművészet és a pénzért bohócpojácának lenni között, és az utóbbit választotta. (Később már játszhatott színházban is, jelenleg is játszik. Ez egy rossz döntés volt. Nem tudhatom, hogy ez már egy nem eléggé jó ember döntése volt, vagy még egy jó ember sem bírja ki romlás nélkül a csúcs kereskedelmi tévéinknél. Mindenesetre most egy törtető, szinte cinikus alak, akinek a látványa sem kedves a szemnek. Nem hiszek a változásban, ezért ezt az egészet nem igen értem. Csak szomorkodom.