Balról a második szomszédom, Ibi néni szemmel láthatóan mozgássérült, járókerettel is csak nagyon körülményesen tud közlekedni. A kortalannak tűnő, körülbelül 55 éves asszonynak van egy kicsi hycomat autója, mostanában fel szokott vele állni a járdára. Egészen addig parkolt normálisan az úttest szélén, amíg a feleségem meg nem törte az autóját. Az idős hölgy a körház egy eldugott szegletében, a régi kinti vécétől nem messze, a pincefeljáró mellet lakik körülbelül 10 darab macskával, a macskáknak külön kis kijárólukjuk van az ajtó alsó közepén.

A szerencsétlen baleset után én indultam el szólni neki, hiszen mégiscsak egy házban lakunk vagy 20 éve. (Ráadásul egy olyanban, ahol összesen hét család lakik.) Becsöngetek, várok, megint csöngetek, várok, majd egy női hangot hallok, de nem történik semmi sem. Valami furcsa kaparászást hallok, mire lenézek, és látom, ahogy Ibi néni éppen a macskáknak fenntartott kicsiny nyíláson dugja ki a fejét, és csendesen megkérdezi, mit szeretnék.

Már nem emlékszem, mit válaszoltam neki.