Gyakran túrázom kerékpárral Szlovákiában, szeretem, mert szép és izgalmas vidék. Amikor arra járok, pontosan tudom és látom, hogy egykor magyar földön járok, és ez minden esetben némiképpen szomorúvá is tesz. Leggyakrabban angolul szólítom meg külföldön az embereket, ha érdeklődöm, de Szlovákiában sokszor magyarul. Mindig nagyon készségesen, bár általában nem mosolygós vagy főként nem behízelgő a segítőkészségük. Ellenben mindig rengeteget beszélnek ilyenkor. Szemmel láthatóan, egy nyeletnyit sem értek abból, amit mondanak, ráadásul egy idő után mindig azt érzem, hogy már egészen másról beszélnek, mint amit kérdeztem. 

1. példázat
Amikor egy szlovákiai magyar embert magyarul kérdeztünk meg Cseppkével Szlovákiában, hogy merre kell Fülek felé menni, megmutatta egyértelműen, majd a következő párbeszéddel zárult a beszélgetés:
- Az lesz kiírva, hogy Fülek?
- Igen, Filkova.
- Magyarul lesz kiírva, hogy Fülek?
- Igen, ki lesz írva, hogy Fülek. Filkova, ez lesz kiírva magyarul. 

2. példázat
Tavaly nyáron Cseppkével elautóztunk Szlovákiába. Amikor a helyes országúti irányról kérdeztünk meg valakit angolul, ez a néni elkezdett nagyon hosszan magyarázni szlovákul, világossá téve az elején, hogy érti a kérdést. Nem is lehetett nem érteni, hogy „Filkova” és hogy „autóval”. Amikor végképp feladtuk Cseppkével, magyarul szólaltunk meg, mire a nő ezek után annyit mondott magyarul, hogy „Jobbra a legelső utca az országút Filkovába.”. Ennyi magyarul.