Dimenzijó (dalszöveg)
1.
Egy kicsit – nem is tudom, hogyan -
ma furcsán nem érzem magam
Ami valahonnan ismerős,
talán némi fény, vagy mit tudom én
Az izé valahogy rengeteg,
lassan eltakarják a valamiket
Ahogy a hogyishívják egyre nő,
bánt a fény… De mi az a méhlepény?!
2.
Hol az n+1-edik dimenzió,
ha már a tangens n-edik sem lakható?
1.
Ma egy duzzadt, meleg zsírtömlő,
ami belőle jön, felejthető
Az egész valahogy mégis jó
De honnan én, és meddig ő ?
Nem értem, hol van az ott-ig itt,
de a semmi már nem valamizik,
néhány iksz így már igaz
De honnan én, és meddig az?
2.
Hol az n+1-edik dimenzió,
ha már a tangens n-edik sem lakható?
3.
Ha már elvesztettük a dimenziónkat:
Polgárjogot végre az ásványi sóknak!
Ha már elvesztették nekünk a tér-időt,
visszakristályosodni adj erőt!
1.
Egy kicsit – nem is tudom, hogyan -
ma furcsán nem érzem magam
Ami emlékeimből érthető:
hogy ki vagyok te, és ki voltál ő
Egy kicsit – nem is tudom, hogyan -
ma furcsán nem érzem magam
Ami emlékeimből megmaradt:
a fekete föld és az ibolya szag
2.
Hol az n+1-edik dimenzió,
ha már a tangens n-edik sem lakható?
3.
Ha már elvesztettük a dimenziónkat:
jó, jó, dimenzijó!
Polgárjogot végre az ásványi sóknak!
só, só, hullahó!
Ha már elvesztették nekünk a tér-időt,
sőt, pláne sőt!
visszakristályosodni adj erőt!
