Beugró rekontra Momentán Társulat
Van egy amatőrökből álló fiatal csapat, akik már évek óta tartják úgynevezett RögvEst-jeiket, immár a saját klubjukban, a Dürer-kertben, Momentán Társulat a nevük. Ugyanaz az alapötlet, sokban hasonló improvizációs gyakorlatok, játékok közönség előtt, és mindkét esetben műsorvezető moderátorral. Ezzel nem az ötlet lenyúlására célzok, mivel ezek a színészképzésben alapgyakorlatok, csak azt mondom, ugyanezt mások is csinálják. És nagyon jól csinálják, nagyon sok ember nézi őket, és nagyon élvezetes előadásaik vannak. Külön, legjobb aznapi programként nem mennék el megnézni őket (ahogy a Beugróra is csupán ráakadok a tévében néha), de szeretem nézni őket (ahogy a Beugrót is).
Fajsúlyhiányos műfaj, de tagadhatatlanul szórakoztató. És ez nem is olyan kevés.
A Beugró színészei jobb színészek, mint a Momentán csapata, ez nem vitatható, és ennek megfelelően a Beugró legtöbb feladatmegoldása mindentől függetlenül is színvonalasabb „konkurenséjénél”. A Beugró legnagyobb aduja Rudolf Péter, aki ebben a műfajban Magyarország egyik legjobbja (a legjobb egyébként Keresztes Tamás a Katonából): gyors eszű, szellemes, figyelmes, míg legjobb színésze magasan Kálloy Molnár Péter. Ahol szellemesség születik, ott Rudolf, ahol némi mélység, ott Kálloy az elkövető szinte minden esetben. Ilyen kalibereket a Momentán Társulat nem tud felmutatni.
Amikor azonban összevetjük a két élményt, nem szabad elfelejtenünk, hogy a Beugró egy nagyon durvám megvágott összeállítás, megspékelve különféle filmes effektekkel (feliratok, ütemre vágás, stb.). Ez egy olyan előny, amivel a profizmus – illetve a profizmust és az ismertséget elismerő televíziós adás –jár, nincsen benne semmi kivetni való. (Nem gondolom, hogy a Momentán Társulat ugyanazokkal a feltételekkel tudna hasonlót (nem hogy jobbat) csinálni, mint a Beugró. )
Azonban egy olyan televíziós műsorban, amelynek a lényege a rögtönzés, és amely ezzel azt állítja, hogy itt minden improvizáció, nem etikus előre felkészült helyzetekkel, poénokkal aratni sikert.
Nem gyakran, de azért néha lehetett a nézőnek olyan érzése egy-egy Beugrós megoldás láttán, hogy ezt előre megbeszélték. Gyakorlott szem különbséget tud tenni valódi és tettetett improvizáció között, de ez csupán gyanú. Azonban a szinkronizálós játék, ahol egy filmet vetítenek és a színészek annak hangalámondását, álszinkronját adják, egyértelműen előre kitalált, sőt, talán még le is van próbálva egyszer-kétszer. A szövegekből világosan látszik, hogy a színészek pontosan ismerik a jelenet hosszát, világos képük van a karakterekről, minden esetben parabola szerkezetű a szellemessége, vagyis elindul valahonnan, és tart valahová, meg van rendezve, meg van írva, meg van szerkesztve, és szájra van illesztve. Nem tudom, pontosan hogyan áll a helyzet, de ha a műsor alkotói azt állítják, hogy ez is improvizáció, akkor hazudnak, ha ezt nem állítják, csak elhallgatják, hogy nem az, akkor egyszerű megvezetés, mivel az egész műsor azt sugallja, hogy ez is rögtönzés. Ha ezt világossá teszik a tévénézők előtt is (ez a helyszínen azért kiderül, gondolom), csak nem vettem észre, akkor semmiféle morális ellenvetésem nincsen velük szemben.
Félreértés ne essék, legjobban éppen ezeket a „szinkronizált” filmrészleteket szeretem a Beugróban. Még akkor is nagyon jók, ha megrendezettek. De itt most nem a színészi, szövegírói képességekről beszélünk már.
Fajsúlyhiányos műfaj, de tagadhatatlanul szórakoztató. És ez nem is olyan kevés.
A Beugró színészei jobb színészek, mint a Momentán csapata, ez nem vitatható, és ennek megfelelően a Beugró legtöbb feladatmegoldása mindentől függetlenül is színvonalasabb „konkurenséjénél”. A Beugró legnagyobb aduja Rudolf Péter, aki ebben a műfajban Magyarország egyik legjobbja (a legjobb egyébként Keresztes Tamás a Katonából): gyors eszű, szellemes, figyelmes, míg legjobb színésze magasan Kálloy Molnár Péter. Ahol szellemesség születik, ott Rudolf, ahol némi mélység, ott Kálloy az elkövető szinte minden esetben. Ilyen kalibereket a Momentán Társulat nem tud felmutatni.Amikor azonban összevetjük a két élményt, nem szabad elfelejtenünk, hogy a Beugró egy nagyon durvám megvágott összeállítás, megspékelve különféle filmes effektekkel (feliratok, ütemre vágás, stb.). Ez egy olyan előny, amivel a profizmus – illetve a profizmust és az ismertséget elismerő televíziós adás –jár, nincsen benne semmi kivetni való. (Nem gondolom, hogy a Momentán Társulat ugyanazokkal a feltételekkel tudna hasonlót (nem hogy jobbat) csinálni, mint a Beugró. )
Azonban egy olyan televíziós műsorban, amelynek a lényege a rögtönzés, és amely ezzel azt állítja, hogy itt minden improvizáció, nem etikus előre felkészült helyzetekkel, poénokkal aratni sikert.
Nem gyakran, de azért néha lehetett a nézőnek olyan érzése egy-egy Beugrós megoldás láttán, hogy ezt előre megbeszélték. Gyakorlott szem különbséget tud tenni valódi és tettetett improvizáció között, de ez csupán gyanú. Azonban a szinkronizálós játék, ahol egy filmet vetítenek és a színészek annak hangalámondását, álszinkronját adják, egyértelműen előre kitalált, sőt, talán még le is van próbálva egyszer-kétszer. A szövegekből világosan látszik, hogy a színészek pontosan ismerik a jelenet hosszát, világos képük van a karakterekről, minden esetben parabola szerkezetű a szellemessége, vagyis elindul valahonnan, és tart valahová, meg van rendezve, meg van írva, meg van szerkesztve, és szájra van illesztve. Nem tudom, pontosan hogyan áll a helyzet, de ha a műsor alkotói azt állítják, hogy ez is improvizáció, akkor hazudnak, ha ezt nem állítják, csak elhallgatják, hogy nem az, akkor egyszerű megvezetés, mivel az egész műsor azt sugallja, hogy ez is rögtönzés. Ha ezt világossá teszik a tévénézők előtt is (ez a helyszínen azért kiderül, gondolom), csak nem vettem észre, akkor semmiféle morális ellenvetésem nincsen velük szemben.
Félreértés ne essék, legjobban éppen ezeket a „szinkronizált” filmrészleteket szeretem a Beugróban. Még akkor is nagyon jók, ha megrendezettek. De itt most nem a színészi, szövegírói képességekről beszélünk már.
