2010. júl 09.

Az árvízvédelemről és a farkasról

írta: Sólyom Bátor
Az árvízvédelemről és a farkasról

 

Ezekben a felfokozott napokban kicsit érzékenyebbé vált az ország jobbulását remélő magyar ember. Ma kiderült számomra, hogy a katasztrófavédelem vezetője, aki az árvízzel kapcsolatos munkákat és utómunkálatokat végzi, koordinálja, egyben a területért felelős miniszteri biztos is. Azt gondolnám, hogy a miniszteri biztos ebben az esetben többek között éppen a katasztrófavédelem munkáját is ellenőrizni, értékelni hivatott, ha pedig így van, akkor ugyan miféle elmarasztalást fogalmazhat meg valaki önmagával szemben. Persze, lehet, hogy csak farkast kiálltok ott is ahol nincsen. De lássuk, be, mostanában ehhez nem kell paranoia.

A Hír TV-ben az illető ennek megfelelően állandó szerepzavarban volt, hol a katasztrófa következményeiről, hol a politikai megítélésekről beszélt. Hosszan bírálta a megelőző 8 év árvízvédelmi politikáját, a „csontvázak” eltüntetésének divatos kormányzati szlogenjét is elröppentette, az adományok elosztására vonatkozó települési, helyi önkormányzati kritikákat visszautasította. Azt állította, hogy az MSZP-SZDSZ koalíció nem költött eleget az árvíz megelőzésére, minden mostani problémát ez okoz.
Az árvíz megelőzése sajátosan terhelt téma. Amellett, hogy nem szabad elfelejteni, hogy emberek egzisztenciájáról (sőt, helyenként életéről van szó), tudomásul kell venni, hogy anyagilag csak nagyon hosszú távon térül meg – ha egyáltalán megtérül - egy ilyen befektetés. Magyarán mondva, olcsóbb helyi megoldásokkal védekezni, és ezek sikerületlensége után rendezni a károkat (nagyrészt a biztosítók fizetik meg ezeket), mint víztározókat építeni, medret ásni, gátakat építeni.

Nagyon nehéz döntések ezek, ahogy az árterületeken való élet is nehéz. Amelyik kormány nem ezt mondja, az hazudik. Más szavakkal politizál.

 

Szólj hozzá

politika közélet kormány demagógia árvízkárosultak