Az athéni demokrácia mint fordított Taigetosz
A keresztény kultúra egyenlőség eszményét a görög demokráciából szokás eredeztetni. Ez tagadhatatlanul kissé fals, hiszen a kereszténység a maga egyenlőségeszménye mellett lényege szerint feudális alapszerkezetű, szigorú és áthághatatlan hierarchiában tagozódik, vagyis mindenféle demokráciával gyökeresen szemben áll. Az általunk oly sokra tartott görög demokrácia azonban, önmagában is kétértékű jelenség.
A görög város államok közül voltak, akik a történelmük során, hosszabb-rövidebb ideig demokratikus államberendezkedésben éltek. Ezek közül jelentőségében és példaértékben is messze kiemelkedett Athén. A demokrácia görög városállami megvalósulása a személyes részvétel alapján történő szavazás volt (szemben a modern parlamentarizmus küldötti rendszerével).
Elképesztő figurákat termelt ki ez a kor, athéni fővezért, aki átáll, majd vissza, egy másik eladta a várost az ellenségnek, megint mások a piacon filozofálgatnak, és egyet kivégeznek közülük.
Volt egy híres-hírhedt eleme is az athéni demokráciának: a cserépszavazás. Bizonyos időközönként az athéniak összejöttek, és arról döntöttek, hogy van-e olyan egyetlen személy, akinek a jelenléte a város számára nem kívánatos. Félreértés ne essék, nem a falurosszát vagy egy kezelhetetlen kanromát szavaztak meg ilyenkor, hanem azt az embert, akinek a többiekhez képest kiemelkedő képességei a többiek számára már kellemetleneké váltak. A legkiválóbbat időről időre kilökte magából Athén, nehogy felboruljon az egyensúly a nép egymással való egyenlőségében, nehogy legyen egy annyira kiváló, akinek elege lesz egyszer ebből a sok kisemberből, aki államügyekben okoskodik, és magához veszi a hatalmat.
Igenis, a cserépszavazás a görög demokrácia igazi arca: a gyenge, kicsi középszer önvédelme az erős értékességgel szemben. Míg Spárta a betegen vagy torzan született gyengéket lökte le a sziklaoromról, addig Athén ezt legkiválóbbjaival tette.
A kereszténység ezt az athéni vonalat vitte tovább, és lett világvallássá úgy, hogy a gyengeséget, a szegénységet, a magatehetetlenséget tette értékké. Ebben a tekintetben eredetén is vastagon túltett.
A görög város államok közül voltak, akik a történelmük során, hosszabb-rövidebb ideig demokratikus államberendezkedésben éltek. Ezek közül jelentőségében és példaértékben is messze kiemelkedett Athén. A demokrácia görög városállami megvalósulása a személyes részvétel alapján történő szavazás volt (szemben a modern parlamentarizmus küldötti rendszerével). Elképesztő figurákat termelt ki ez a kor, athéni fővezért, aki átáll, majd vissza, egy másik eladta a várost az ellenségnek, megint mások a piacon filozofálgatnak, és egyet kivégeznek közülük.
Volt egy híres-hírhedt eleme is az athéni demokráciának: a cserépszavazás. Bizonyos időközönként az athéniak összejöttek, és arról döntöttek, hogy van-e olyan egyetlen személy, akinek a jelenléte a város számára nem kívánatos. Félreértés ne essék, nem a falurosszát vagy egy kezelhetetlen kanromát szavaztak meg ilyenkor, hanem azt az embert, akinek a többiekhez képest kiemelkedő képességei a többiek számára már kellemetleneké váltak. A legkiválóbbat időről időre kilökte magából Athén, nehogy felboruljon az egyensúly a nép egymással való egyenlőségében, nehogy legyen egy annyira kiváló, akinek elege lesz egyszer ebből a sok kisemberből, aki államügyekben okoskodik, és magához veszi a hatalmat.
Igenis, a cserépszavazás a görög demokrácia igazi arca: a gyenge, kicsi középszer önvédelme az erős értékességgel szemben. Míg Spárta a betegen vagy torzan született gyengéket lökte le a sziklaoromról, addig Athén ezt legkiválóbbjaival tette.
A kereszténység ezt az athéni vonalat vitte tovább, és lett világvallássá úgy, hogy a gyengeséget, a szegénységet, a magatehetetlenséget tette értékké. Ebben a tekintetben eredetén is vastagon túltett.
